Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Gazdaság

Orbán az árfolyamgáttal spameli a közszolgákat

emailből. A kormányfő ugyanis a magas postaköltségek miatt nem papíralapú, hanem elektronikus levelet küldött, amelyben elmagyarázza, miért is
most a kormány kitalált, azzal még jobban járnak a közszolgák, mivel alacsonyabb havi törlesztőrészletet fog jelenteni, mint a
... törlesztőrészletek pontos megállapításához szükséges modellszámítások. „Arra kérem, vegye igénybe az állami kamattámogatással

MTI Gazdaság

Korrigált délelőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 58,87 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt
A BUX 11.43 órakor 19 269,30 ponton állt, ami a csütörtöki záró értékéhez képest 128,02 pontos, 0,67 százalékos
... 186,89 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények, a stagnáló Magyar Telekom

MTI Gazdaság

Maradhat a hegymenet a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 58,87 pontos csökkenéssel, 19 082,41 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki
hogy megváltozna a folyamatos hegymenet". A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 480,43 pontos, 2,57 százalékos emelkedéssel
... ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma megélénkült, 30,9 milliárd forint értékben születtek üzletek, s a vezető részvények a
... kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest, a legjobban az OTP teljesített, amely több mint 7 százalékkal drágult. A Mol 140

techline.hu Tech

Az okostelefonok, okostévék után jönnek az okosautók

Persze biztos lesz jobb kifejezés is azokra a gépjárművekre, amelyekben kommunikációs, biztonsági és
Persze biztos lesz jobb kifejezés is azokra a gépjárművekre, amelyekben kommunikációs, biztonsági és kényelmi funkciókat is ellátó

ecoline.hu Vállalkozás

Sok jóra nem számít a Starbucks

A vártnál jobb eredményekkel zárta a tavalyi év utolsó negyedét, de kedvezőtlen kilátásokkal kezdte az új évet
A vártnál jobb eredményekkel zárta a tavalyi év utolsó negyedét, de kedvezőtlen kilátásokkal kezdte az új évet a Starbucks. A

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

A falnak is füle van dekoráció

Egy amerikai építész olyan organikus falakat épített Brooklyn különböző pontjain, amik leginkább emberi
Egy amerikai építész olyan organikus falakat épített Brooklyn különböző pontjain, amik leginkább emberi testrészekhez hasonlítanak

MTI Gazdaság

Meredek javulást produkáltak a nyugat-európai tőzsdeindexek

részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,12 százalékos előrelépéssel 1051,24 ponton zárt, majdnem hathavi
eredménytelenek. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 72,20 pontos, 1,26 százalékos javulással 5795,20
... 118,00 pontos, 1,84 százalékos többlettel 6539,85 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 50,75 ponttal, 1,53
... a WIG20 2,33 százalékkal 2305,55 pontra ugrott. A Mol 4,71 százalékkal 278,00 zlotyra drágult. A nyugat-európai tőzsdezárás után a

MTI Gazdaság

Felpörgött a BUX, 7 százalékkal drágult az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 480,43 pontos, 2,57 százalékos emelkedéssel, 19 141,28 ponton zárt
... részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest, a legjobban az OTP teljesített, amely több mint 7
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1314,26 ponton zárt csütörtökön, ez 2,60 pontos, 0,20 százalékos emelkedés

I. N. Gasztro

Több tízezer forint egy szelet húsért: az ember, aki szembemegy a válsággal

A világ legjobb sonkája is kapható a budai bevásárlóközpontban nemrég megnyílt húsboltban, ahol kisebb vagyont is el lehet költeni
a steakekért, de mit csináljak, ha a legjobb alapanyagok külföldről és drágán szerezhetők be. A minőséget, mint más iparágakban, itt is
... tulajdonosaként közelebbi ismeretséget kötöttem a gasztronómiával, és a Paprika Tv egyik alapítójaként még jobban elmélyedtem ebben a
... a bolt elindításakor újra bejártam Amerika, Európa és Ázsia legjobb húslelőhelyeit, és áldozatot nem kímélve mintegy 15 kiló

MTI Gazdaság

Több mint három százalékos pluszban van a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 72,85 pontos nyitás után tovább emelkedett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14.30 órakor
... ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 587,70 pontos, 3,15 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 514,85

hvg.hu Sport

Mourinho: nincs miért gratulálnom a Barcelonának

de José Mourinho együttese nemcsak jobban játszott, a győzelemre is nagyobb esélye volt a
A katalán csapat azért, mert 4-3-as összesítéssel továbbjutott, José Mourinho gárdája pedig azért, mert hosszú idő után a Camp Nouban most ők
... csapat. Jobban kezdtek, mégis, két góllal elhúzott a Barca, de a második félidőben négy perc leforgása alatt állt fel a madridi gárda

MTI Gazdaság

Emelkedőben van ma a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 72,85 pontos nyitás után tovább emelkedett csütörtökön
A BUX 11.30 órakor 19.141,42 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 480,57 pontos, 2,58 százalékos emelkedés
... 407,72 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 11,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára nőtt az előző napi

MTI Gazdaság

Pozitív napra számítanak ma a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 72,85 pontos emelkedéssel, 18.733,70 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai
azonban pozitív nyitást vár a BÉT-en.  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,83 pontos, 1,00 százalékos csökkenéssel
... és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.311,66 ponton zárt szerdán, ez 2,62 pontos, 0,20 százalékos emelkedés a keddi

MTI Gazdaság

Emelkedett a német fogyasztói hangulat

Az elemzői várakozásokkal ellentétben, a januári felülvizsgált 5,7 pontról tíz hónapos csúcsra, 5,9 pontra szökött a német
Elemzők az előzetesen becsült januári értékkel megegyező, 5,6 pontos februári indexet vártak. Egymást követő ötödik hónapban javult a
... kulcsfontosságúak lennének e tekintetben" - írta a GfK.  A gazdasági várakozásokat tükröző mutató az előző havi -0,9 pontról 7,5
... kilátásokat tükröző index 34,0 pontról 34,1 pontra erősödött. A vásárlási hajlandóság mutatója 27,4 pontról

Bogár Zsolt - Szabó M. István Gazdaság

Így nyomul az Orbán-állam

Az Orbán-állam erőteljes jelenléte újra felszítja a régi vitát: mibe üsse bele az állam az orrát, és mit jobb, ha messziről elkerül
kulcsszavakon érhető legjobban tetten. A versenyképességet nem segítő támogatások Papp József, a Corvinus Egyetem
... vagy a dohány-kiskereskedelem), az általa szervezett szolgáltatás minősége jobb lesz-e. A közgazdász ezt kevéssé tartja valószínűnek

Azért is lesz magyar előadó az Eurovízión

Azért is lesz magyar előadó az Eurovízión

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Orvosai szerint stabil maradt Ferenc pápa állapota a hörgőgörcsroham után

Orvosai szerint stabil maradt Ferenc pápa állapota a hörgőgörcsroham után

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Látványos képeken az Antarktisz olvadó jégtakarója

Látványos képeken az Antarktisz olvadó jégtakarója

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

Duma Aktuál: Kevés gyerek születik? Legyen kötelező DÁP-belépés a pornóoldalakra!

Duma Aktuál: Kevés gyerek születik? Legyen kötelező DÁP-belépés a pornóoldalakra!

A címlapról ajánljuk