Az évezred legjobb sorozatai, 20. rész: Drót
Hasonlították orosz nagyregényekhez, görög drámákhoz, és hatása még évekkel a fináléja után is érezhető. A The Wire tévéképernyőn addig soha nem látott hitelességgel mutatta meg korunk válságtüneteit a bűnüldözésben, a politikában vagy az oktatási rendszerben. A Drót az 1080p Top 20 első helyezettje, tehát – szerintünk – az évezred eddigi legjobb sorozata. Talán a legfontosabb dolog, ami valaha a kisebb képernyőre készült.
“The game is the fucking game, period”
Amikor elindítottuk ezt a sorozatot, sokféle gondolat és kritérium keringett a fejünkben arról, hogy mi alapján mondhatjuk majd a végén, hogy ez az évezred eddigi legjobb sorozata. A sorozat végéhez érve, érdemes ezeket a kérdéseket újra feltenni. De azt is be kell vallanom, sohasem volt igazán kérdés, melyik széria érdemli meg leginkább a legjobb helyezést. A Drót több szempontból is egyedülálló mű a televízió történetében, és egyelőre megismételhetetlennek tűnik.
Felforgatta például az addigi ismereteinket arról, hogyan lehet televízión történetet mesélni, igaz, ezt elmondhatjuk még sok, a listán szereplő sorozatról. Minden addiginál összetettebb karaktereket épített fel részről részre – de oké, ezt is megtette más műsor. Elmosta a határokat jók és rosszak között – de ezt a Sopranostól, vagy a Breaking Badtől is megkaptuk. Mégis, a The Wire felette áll a korábbi helyezetteknek. Hogy miért? Mert ez a sorozat semmilyen ponton nem felel meg a tévés normáknak, és olyan mélységében beszél a modernkori társadalomról, amit addig csak regények voltak képesek elérni. Nem hiába hasonlítgatják a The Wire-t orosz nagyregényekhez, mint ahogy az írócsapat (Simon mellett főleg Ed Burns érdeme ez) bevallottan görög drámákat is tanulmányozott az epizódok alkotása előtt.
Mert az lehet, hogy ebben az évezredben elkezdtünk szimpatizálni a negatív hősökkel, de azt egyik sorozat sem merte meglépni, hogy bemutassa: az utcán a rendőröket és a drogdílereket morálisan semmi sem különbözteti meg egymástól, sorsuk ugyanolyan nyomorúságos, akár az alvilági hierarchiában, akár a rendőri ranglétrán akarnak érvényesülni. Mindezt a sorozat befejezése (2008) után évekkel a zavargások miatt a hírekbe kerülő Baltimore városának valós díszletei között.
“Állampolgári kötelességed, hogy végignézd” - mondja a The Wire-t egy szórakoztató félórában bemutató Charlie Brooker, az alkotó, aki a Black Mirrorral hasonlóan nagyot dobott mint David Simon, az egykori bűnűgyi újságíró, aki végül a tévéiparban épített karaktert a Dróttal.
Simon szereti úgy jellemezni a sorozatot, hogy az voltaképp az Amerikai Birodalom bukását meséli el. De a The Wire nem csak a nyugati demokrácia hanyatlását mutatja be, mert azt sem hallgatja el, hogy egyelőre még az oktatásban, a bűnüldözésben, a politikában nemhogy megoldást nem találtunk társadalmunk legégetőbb problémáira, de igazán meg sem tudjuk fogalmazni őket. Ilyen szempontból a The Wire súlyos diagnózis egy beteg társadalomról, de közben néha iszonyúan szórakoztató is. Mivel a kiemelt szereplőket hibáikkal együtt mutatja be a sorozat, képes őket nevetséges helyzetekbe is hozni.
Ha tehát mindenképpen meg kell válaszolni, miért a The Wire az első, akkor a válasz az, hogy a The Wire maga az élet. Vagy ahogy az egyik szereplő, Lester Freamon (Clarke Peters) fogalmazza meg nyomozótársának, McNultynak (Dominic West): "Tudod mi az élet, Jimmy? Az élet az a szarság, ami aközben történik, amíg olyan dolgokra vársz, amik sohasem jönnek el”.
A Drót a felszínen egy tipikus bűnügyi sorozatnak tűnhet, hiszen az első évadban egy különleges nyomozócsapatot követhetünk, ahogy Baltimore városának legkomolyabb alvilági szerveződését telefonok lehallgatásával (innen a cím is, ami persze a sorozat előrehaladtával többletjelentést kap) lebuktassák. Csakhogy ha jobban figyelünk, már a legelső részben kiderül, itt sokkal többről van szó egy sima kriminél. A The Wire elfogadott intézményeink, például a rendőrség belső válságáról és szereptévesztéséről szól, így az első évad a nyomozócsapat szélmalomharcát követi, amit a köznyelv egyszerűen csak drogháborúként emleget. Csakhogy ahogy arra az egyik szereplő, Carver (Seth Gilliam) rámutat, ezt a küzdelmet nem is lehet háborúnak nevezni. A háborúk legalább véget érnek.
Az igazi gyilkosok megússzák, a tényleg az igazságot hajszoló rendőrök pedig nem tudják a dolgukat végezni, tehát szó sincs semmiféle megnyugtató megoldásról egyetlen részben sem – ez különbözteti meg a legtöbb zsarusorozattól a Drótot. Szokatlan megoldás volt ez a tévében percek alatt megoldott bűntények korában, de David Simon nagyon biztos volt a dolgában, amikor beadta a tervét az HBO-hoz.
Simon szándéka egyértelmű volt: az amerikai valóságot egyáltalán nem ismerő hollywoodi megközelítéssel teljesen szembemenő tévéregényt akart Baltimore, és ezzel bármelyik modern világváros sötétebb, valódi arcáról, mert ahogy fogalmazott, “az amerikai szórakoztatóipar félreérti a szegény rétegeket”.
Simon sikerének titka egyértelműen újságírói múltjából fakadt. A Baltimore Sunnál dolgozott rendőrségi ügyeken éveken keresztül, de a folyamatos leépítések és a minőség háttérbe szorulása miatt megingott hite hivatásában, a hatalmat kontrolláló és az elesettekért kiálló újságírásban. "A hírcsapatban eleinte 450 emberrel dolgoztam. Ez csökkent le háromszázra. A vezetőség meg kiadta az ukázt: többet kell teljesítenünk kevesebb emberrel. De ez csak a pénzemberek hülye dumája, akiket csak a felszín érdekel. Kevesebbel csak kevesebbet érsz el”.
A kiábránduló Simon ezért inkább könyv írásába kezdett. Egy évet töltött a baltimore-i rendőrség gyilkossági osztályán, élményeiből pedig nagy sikerű könyv született, Homicide: A Year on the Killing Streets címmel. Ez a könyv volt az alapja a hét évadot megélő Gyilkos utcáknak. Simon pedig ezután úgy döntött, a másik oldalnak is szentel egy könyvet, amelyben egy drogelosztó utcasarok mindennapjait, és az ott élő, perifériára szorult emberek életét mutatja be. Az igazi nagy dobás azonban még hátravolt: miután Simon mindkét oldal hétköznapjaiba belemászott, készen állt arra, hogy több évtizedes tudását a tévénézőkre zúdítsa.
| 1080p TOP 20 |
Tizenhat év nem sok idő, ha egy évezredről beszélünk, mégis úgy gondoljuk, a sorozatok legújabb aranykorában eljött az idő egy összegzésre. Persze egy ilyen lista csak szubjektív lehet – hogy mi alapján válogattunk, azt itt írtuk le. A sorozat eddigi részei: 20.: Szívek szállodája, 19.: Orange Is the New Black, 18.: Híradósok, 17.: BoJack Horseman, 16.: Szex és New York, 15.: Deadwood, 14.: Foglalkozásuk: amerikai, 13.: Mad Men, 12.: Louie, 11.: South Park / Family Guy, 10.: Trónok harca, 9.: Oz, 8.: Sírhant művek, 7.: Jóbarátok, 6.: Maffiózók, 5.: Lost, 4.: The Office, 3.: Az ítélet: család, 2.: Breaking Bad |
A The Wire-ről azt sem szabad elhallgatni, hogy az egyik legnehezebben beinduló sorozat, még maguk a színészek sem teljesen értették kezdetben, hova fog a mozaikszerűen felépített történet kifutni. Mindegyik évad egy-egy témára, pontosabban egy-egy intézményre koncentrált, és a részek nem a cliffhangerre építettek, hanem az átfogó történet vagy a karakterrajzok mélyítésére szolgáltak.
A Drót addig szokatlan módon okozott képernyőfüggőséget, az alkotók szerint is igazán a hatodik rész után viseli a szívén a szereplők sorsát a néző. A szereplőkét, akik között senki sem hibátlan, mindenki kisebb-nagyobb defektekkel küzd. Vegyük csak a sorozat két talán legnépszerűbb szereplőjét. Jimmy McNulty önpusztító, fejjel a falnak rohanó nyomozó, akivel igazságérzete és az intézményekkel szembeni kételye miatt képtelenség nem szimpatizálni. Még akkor is, ha egy bátor húzással Simonék egy időre kifejezetten negatív szereplővé teszik.
De akkor hozzá képest mit mondjunk Omarra (Michael Kenneth Williams), aki egyesek szerint minden idők legjobb tévére írt karaktere, és tőle származnak a sorozat legtöbbet idézet egymondatosai. Omar, az utcák magányos Robin Hoodja, aki dílerek rablásából tartja fenn magát, és – a gengsztervilágban szokatlan módon – nyíltan meleg.
De a Drótban klasszikus értelemben vett főgonosz sincs: a drogbirodalom vezetéséért folytatott hatalmi harcnak, a régi vágású gengszter, Barksdale (Wood Harris) és az üzleti ambíciójú, kifinomult Stringer Bell (Idris Elba) közötti jeleneteknek a sorozat legfeszültebb pillanatait köszönhetjük.
De bárki is tűnik fel a mellékszerepekben, senki sem könnyen megítélhető, sőt, például a drogkereskedést bizonyos területen legalizáló (a Hamsterdam-kísérlet) rendőrhadnagy, Colvin (Robert Wisdom) esetében egyenesen a nézőnek szegeződik a kérdés: ön a helyében hogy javítana drogháború miatt teljesen kiszolgáltatott társadalmi réteg helyzetén?
Az ajnározó kritikák ellenére azonban a The Wire sohasem volt igazi sikersorozat, ha csak a nézettségét nézzük. Valószínűleg túl életszerű volt az önfeledt kikapcsolódásra vágyó nézőknek. Simon szerint pedig Amerikában amúgy is problémás egy többségében fekete szereplőkkel elindított műsor. Így a The Wire-nek érdekes módon két teljesen ellentétes rétegben, a sorozatban bemutatott, periférián élők és az értelmiségiek körében lett a legtöbb rajongója. Előbbiek a sorozat hitelességét, utóbbiak a teljesen újszerű, és összetett megközelítést imádták. És ha már a hitelesség szóba került, fontos megjegyezni, hogy már a castingnál is ügyeltek arra, hogy civil szereplők legyenek a többségben. Például Melvin Williams, aki saját magát alakította segédlelkészként. De Williams nem csak ezért jellemző szereplője a sorozatnak. Ő az, aki megtérése előtt a 70-es, 80-as években a legfontosabb heroinelosztónak számított Baltimore-ban.
Ebből azt gondolhatnánk, hogy az átlagfül számára új nyelvnek ható beszédmód, amit a sorozat szereplői használtak, a rengeteg amatőr szereplő miatt volt. De mint kiderült, a párbeszédekben alig volt improvizáció, a hitelesség nagyban Simon érdeme, aki összes tapasztalatát felhasználta a szöveg írásakor.
A The Wire a rendőrség, a munkásosztály szakszervezetei, a városvezetés, az oktatási rendszer és végül a média problémáinak feltárásának végeztével, öt évad után ért véget, úgy, hogy szinte folyamatosan ott lebegett az alkotók feje fölött, hogy egy sikeresebb terv miatt ejti a szériát az HBO. De az igazi sikertörténet csak ezután kezdődött: az erős szájhagyomány miatt az anonim Wire-függők csoportja még ma is folyamatosan nő, még ha vizuálisan nem is számított akkora dobásnak a sorozat.
Ugyan akkora sikert későbbi sorozataival nem aratott David Simon, mint a Dróttal, de a színvonalból nem adott. A Katrina hurrikán utáni New Orleans zenei életét bemutató Treme például nem sokkal maradt le a húszas listáról, hiszen csak egy hajszálnyival "rosszabb" mint elődje. De Simon nemrégiben is nagyot dobott a hatrészes Show Me a Hero-val, ami a The Wire harmadik évadához hasonlóan a politikai útvesztőben elvesző jószándék megrázó története Oscar Isaac-kel a főszerepben.
A színészek közül egyértelműen a következő James Bondként emlegetett, és a Hollywoodban is rendszeresen alkalmazott Idris Elba futotta be a leglátványosabb karriert. Michael B. Jordan pedig nemrégiben a Creed főszerepében lett széles körben ismert. A többiek inkább részsikereket könyvelhetnek el különböző sorozatokban. A Carcetti polgármestert alakító Aidan Gillen a Trónok harca Petyr Baelisheként ismerős a legtöbbeknek, míg az Omart játszó Michael Kenneth Williams idén egy másik HBO-sorozatban, a kiváló Aznap éjjelben nyújtott emlékezeteset. Dominic West a napokban utolsó évadával jelentkező The Affairben kapott főszerepet (akit a népes szereplőgárda további sorsa még jobban érdekel, itt böngészheti végig a színészek karrierjét).
A visszaszámlálás ezzel véget ért, de ahogy ígértük, a kommentekben hiányolt, ajánlott, vagy a top 20-ról épphogy lecsúszó sorozatokról még közlünk cikkeket a továbbiakban.
Az évezred legjobb sorozatai, 19. rész: Breaking Bad
Mit tesz egy mintaférj és tisztességes családapa, ha rákos betegségben szenved, de szeretne méltó örökséget hagyni maga után? Ha Walter White-nak hívják, és kémiaórájára járt egy Jesse Pinkman nevű piti díler, akkor elkezdi felépíteni a drogbirodalmát. Az új tévés aranykor egyik első sikersorozata, a Breaking Bad a második helyig kúszott az 1080p Top 20 listán.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
