Hullámtörés (Lars von Trier, 1996)

Az angyali tisztaságú Bess McNeill (Emily Watson) szerelménél nincsen nagyobb szerelem. Bármit képes megtenni azért, hogy férjét boldoggá tegye, még ha ez azzal is jár, hogy közben mindenét elveszíti: hitét, jó hírnevét, józan eszét, személyiségének integritását, végül saját magát is. Áldozathozatalát látni olyan érzelmi tortúrával jár, amit nem felejt el a néző, amíg él.

A homár (Jorgosz Lánthimosz, 2015)

Ebben az abszurd disztópiában a szingliket üldözi a társadalom: muszáj párt találniuk, különben levadásszák őket. Két társtalan (Colin Farrell és Rachel Weisz) ebből a világból megszökve lel menedékre ellenállók egy nem kevésbé diktatórikus csoportjánál. A „Magányosak” tagadják és tiltják a romantikus érzéseket, főhőseink pedig, pechjükre, épp itt szeretnek egymásba. De vajon kiállja-e a szerelmük a mindenhonnani kitaszítottság próbatételét?

Született gyilkosok (Oliver Stone, 1994)

Anarchisták kedvenc love story-ja törvényen kívüli szerelmespárral, ultraerőszakkal, filmnyelvi kavalkáddal, tobzódó stílusparódiával, vitriolos kultúra- és médiakritikával, fekete humorral, pszichedelikus látványorgiával és menő filmzenével. Egy elfajult világ beteg társadalmának torz tükrét látjuk: ennek a termékei pszichopata főhőseink is – de ők legalább szerelmesek, és összetartozásukhoz kétség sem fér.

Matador (Pedro Almodóvar, 1986)

Szexualitás és halál elválaszthatatlanok ebben a bizarr pszichológiai thrillerben, ahol két beteges elme emberére talál a másikban, ráadásul közös szenvedélyük, a bikaviadal is összeköti őket. A matador nemcsak a bikák leölését élvezi, a végzet asszonya ügyvédnő pedig csak úgy tud kielégülni, ha szex közben megölheti a partnerét. Kettejük találkozásából végzetes szerelem szövődik, és megkezdődik a haláltánc, ahol az utolsó pillanatig bizonytalan, hogy ki is fogja majd betölteni a bika szerepét.

Szerelem (Gaspar Noé, 2015)

Szabadság, szerelem: e kettő kell főhőseinknek, azonban úgy tűnik, a totális korlátok nélküliség – várakozásaikkal ellentétben – pont hogy nem megerősíti, hanem erodálja teljes összhangban lévő kapcsolatukat és 1000 fokon izzó szerelmüket. Gaspar Noé botrányfilmje a vágy mibenlétéről és az örök emberi természetről tesz fel kérdéseket: miért nem elég jó a tökéletes, miért kell mindig az, ami nem lehet a miénk, és miért csak akkor becsüljük meg, amink volt, ha már elvesztettük?

Lolita (Adrian Lyne, 1997)

Humbert Humbert (Jeremy Irons) mindenféle társadalmi tabu, erkölcsi aggály és törvényi tiltás ellenére őrülten szereti Lolitát – legalábbis a saját fogalmai szerint. De lehet-e szerelemnek nevezni a megszállottságot és birtoklási vágyat? Ugyanakkor kapcsolatuk dinamikája váratlan fordulatokat tartogat, és egy idő után már nem lehet olyan egyértelműen eldönteni, hogy melyikőjük uralkodik a másikon, és ki is van abban a bizonyos ketrecben.

Betty Blue (Jean-Jacques Beineix, 1986)

Mi vethet véget egy mindent elsöprő szenvedélytől fűtött szerelemnek? Ugyanaz az intenzitás, ha destruktivitásba fordul. Arról a vadságról és kiszámíthatatlanságról, ami elsőre ellenállhatatlanná tette Bettyt (Beatrice Dalle), később, a mindennapok során kiderül, hogy kezel(het)etlen mentális betegséget jelent. Franciásan túlfűtött szerelmi történet és egyben tragikus kórrajz egy borderline személyiségről, akit nem lehet megmenteni önmagától.

Rövidfilm a szerelemről (Krzysztof Kieślowski, 1988)

Brutálisan őszinte film a viszonzatlan szerelemről, és az általa okozott szenvedésről. A fiatal, tapasztalatlan Tomek beleszeret a szabados életvitelű, idősebb Magdába, aki után titokban leskelődik. Szerelmének nincs célja és nem vár viszonzást. A cinikus nő értetlenül áll ez előtt, és akarva-akaratlanul is kínozza a fiút, akiben a felgyülemlett feszültség önpusztításban kulminál.

A zongoratanárnő (Michael Haneke, 2001)

Oscar Wilde szerint „a világon minden a szexről szól, kivéve a szexet, ami a hatalomról szól”. Ez a film pedig hatványozottan szól mindkettőről. A gyerekszerepben konzervált, elfojtott szexualitásával küszködő Erika (Isabelle Huppert) éppúgy uralkodik diákjain, ahogy anyja rajta. Amikor egy tanítványa beleszeret, a kontroll kezd kicsúszni a kezei közül. A szerelmet csak hírből ismerő, és pornófilmekből elsajátítani próbáló Erika perverzióival sokkolja az őszinte érzelmektől vezérelt fiút, aki végül mégis belemegy a nő beteges játékaiba – ha az egyszer csak így hagyja magát szeretni.

Megszállottság (Andrzej Żuławski, 1981)

Házastársi dráma és pszichológiai horror egy válásról, sokrétű szimbolizmussal, kafkai abszurddal és egy nyálkás lovecrafti szörnnyel. Ez a film kozmikus léptékűvé duzzasztja a szerelem elmúlása felett érzett fájdalmat: a veszteség hatására nemcsak főszereplői elméje bomlik meg, de egyúttal a világ is véget érni látszik. Intellektuálisan és érzelmileg egyaránt megterhelő, felkavaró alkotás, félelmetesen jó színészi alakításokkal (Isabelle Adjaninak sokáig terápiára kellett járnia, hogy feldolgozza a forgatás okozta traumát).