Forrás: Creative Commons

"Készülődöm, péntek hajnalban indulás!

Lassan sikerül mindentől és mindenkitől elköszönnöm, a csomagjaim egy része, a kimonó és a könyvek már útra keltek. Utoljára bejártam a kedvenc helyeimet, voltam néhány kiállításon és még egy úgynevezett soubetsukai-ra (szóbecukáj) is összejöttünk néhány barátommal szombaton az egyik kedvenc kávézó-báromban. A végén nehezen váltunk el, már fojtogatta a torkomat a sírás, de aztán mindenkit várt az utolsó vonat.

Furcsa érzés ez a hazaköltözés. Azt gondoltam, az adminisztratív része lesz a nehezebb, és a végén úgy belefáradok, hogy már haza akarok menni, de amilyen nehezen sikerült az elején regisztrálódnom és megszereznem a nélkülözhetetlen kellékeket, például a telefont vagy a bankszámlát, olyan pillanatok alatt elrendeződtek most az ügyeim.

Talán azért is, mert félig rendszerben maradok. A lelkemnek is könnyebb így, nem végleges az elválás. A munkám miatt nem nehéz hitegetnem magam, hogy üzleti útra még visszajövök, vagy ha az élet úgy adja, akár hosszabb időre is. Olyankor pedig igazán jól jön egy mobiltelefon, így aztán megtartom a szerződésem. Pláne mivel a szerződéskötéskor még tudtam diákigazolványt lobogtatni, s így ezzel illetve egyéb kedvezményekkel mostantól még további másfél évig havonta 6 yent fizetek a szolgáltatásért, s ha jövök, fél áron beszélgethetek. Mivel a telefon díját a bankszámlámról vonják, aminek egyelőre nincs fenntartási költsége, természetesen megtartom a bankszámlámat is. Csak azt nem tudtam elérni, hogy ezentúl ne küldözgessen nekem a bank mindenféle leveleket ide a Sakura házba, ahol már nem lakom. A valóságban, mert papíron továbbra is maradok. Amikor ugyanis ki akartam jelentkezni, az önkormányzatnál azt mondták, ez nem szükséges. Furcsa ez, mert amikor megérkeztem, mindenféle szankciókat helyeztek kilátásba arra az esetre ha két héten belül nem regisztrálom magam (ez persze a turista vízummal jövőkre nem vonatkozik), költözéskor is két héten belül jelentkezni kell az új önkormányzatnál, most meg azt mondják, ha úgyis visszajövök valamikor, akkor minek jelentkeznék ki innen. Ha máshol lakom majd, akkor majd átjelentkezem ahhoz az önkormányzathoz. Ez nagy könnyebbség, azt hittem, ha elmegyek, azonnal elveszik a regisztrációs kártyám, anélkül pedig nehéz itt létezni, minden apróságnál megkövetelik.

Ma például visszaváltottam azt a kis kártyát, amit a közlekedéshez használtam, és amire folyton töltögetnem kellett a pénzt. Ez a kártya depozitos, 500 yen van rajta, ezért nem akartam veszni hagyni. Amikor vettem, az automatában rá lehetett pötyögni a nevem, ami ajánlatos, mert ha az ember elveszíti, akkor van esély arra, hogy a név alapján megkerül - ahogy megkerül itt annyi minden elveszett tárgy. Én nem csináltam ebből ügyet, de aki először segített, ráírta hogy Anna, ezért aztán most gondjaim adódtak a visszaváltásnál. A regisztrációs kártyámmal kellett igazolnom a kilétemet.

Creative Commons

A legmeglepőbb számomra az egészségbiztosítási rendszerből való kilépés volt. Eredetileg nem szándékoztam része lenni a japán egészségügyi rendszernek, de az első megbetegedésemkor be kellett látnom, hogy egészségügyi kártya nélkül a legtöbb helyen nem fogadnak, ráadásul a diákkedvezménnyel az első évben 1100 yen körül van a havidíj, szinte nevetséges összeg. Ez a japánokkal egyenlő jogokat biztosít, orvosi ellátás esetén a költségek 30%-át kell magamnak fedeznem, a maradék 70%-ot az állam téríti meg.

Később sajnos megtapasztaltam, hogy ezzel a belépéssel tényleg jó boltot csináltam. Hiába követtem az utasításokat és adtam le minden papírt, máig nem kaptam meg az indoklást, hogy az áprilisi középfülgyulladásom huszonezres számlájából miért csak kétezer valahányszáz forintot térített meg a magyar biztosító. Beláttam, az utasbiztosítás maximum baleset vagy komoly műtét esetére jó (ha egyáltalán…), jobban járok akkor, ha az apróbb egészségügyi problémáimat a 30%-os költséget kifizetve a japán rendszeren belül kezeltetem..."


A teljes cikk Japanna blogjában olvasható.