szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kétségeit fejezte ki az illetékes New York állambeli fellebbviteli bíróság egy neves amerikai ügyvéd azon törekvésével kapcsolatban, hogy embereket megillető jogokat szerezzen egy csimpánznak, mondván, hogy az állat védelmét az érintett jogokkal való felruházás nélkül is biztosítani lehet.

A Tommy nevű 26 esztendős csimpánz ügye az első a világon, amelyben embereket megillető jogokkal kívánnak felruházni egy állatot. A csimpánz jelenleg a New York állambeli Gloversville-ben, egy átalakított pajtában él.  

Az immár három évtizede az állatok jogainak kiterjesztéséért harcoló Steven Wise célja egy olyan bírósági döntés megszületése, amely kimondja, hogy Tommyt törvénytelen módon tartja fogva gazdája és az állatot át kellene szállítani egy, a természetes élőkörnyezetét idéző floridai védett területre.

Az ügyvéd azután nyújtott be fellebbezést, hogy egy másik bíróság tavaly már ejtette az ügyet. Az Albanyban tartott szerdai meghallgatáson Wise azzal érvelt, hogy a csimpánzok eléggé intelligensek ahhoz, hogy ugyanolyan szenvedéssel éljék meg a magányos elszigeteltséget, mint az emberek. 

Az ügyvéd szerint az emberi tulajdonságokkal - úgy mint szabad akarattal és önállósággal - bíró állatokat, köztük a csimpánzokat, megilletnek bizonyos alapvető jogok, egyebek közt a szabadsághoz való jog. Wise az önkényes fogva tartást tiltó és személyes szabadságot biztosító ősi angol törvény, a habeas corpus jogi mechanizmusát használja érvelése alapjaként. Amennyiben most sikerrel jár, akkor az ügyvéd másik három New York államban élő csimpánz szabadon engedéséért és egyéb állatok jogaiért is harcba fog szállni. 

Tommy gazdája, Patrick Lavery, nem jelent meg a szerdai meghallgatáson. A férfi tavaly decemberben azt mondta, hogy a csimpánz a lehető legjobb ellátásban részesül és szeret egyedül élni. 

A bírák szerint a csimpánzokat anélkül is meg lehetne védeni, hogy az embereket megillető jogokkal ruháznák fel őket. Egyikőjük szerint az állatokkal való rossz bánásmóddal foglalkozó állami törvényekre való hivatkozás valószínűleg járhatóbb út lenne Tommy jólétének biztosítására. Wise szerint azonban az ügy nem a csimpánz jólétéről, hanem törvénytelen fogva tartásáról szól.

Az ügyvéd hangsúlyozta, az eljárás nem Lavery ellen irányul, aki nem sértett meg egyetlen törvényt sem, hanem a csimpánzok magántulajdonként való kezelésére világít rá. Richard Cupp, a Pepperdine Egyetem jogi tanszékének professzora az üggyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a jogok bizonyos kötelezettségekkel járnak együtt.

Exit-poll: nyernek a szociáldemokraták, de a szélsőjobb is jól szerepelt a romániai választáson

Exit-poll: nyernek a szociáldemokraták, de a szélsőjobb is jól szerepelt a romániai választáson

Joe Biden elnöki kegyelemben részesítette saját fiát

Joe Biden elnöki kegyelemben részesítette saját fiát

Kijózanodás Black Friday után: piszkos trükkökkel bírnak minket egyre több vásárlásra

Kijózanodás Black Friday után: piszkos trükkökkel bírnak minket egyre több vásárlásra

A grúz államfő bejelentette, nem fog távozni hivatalából, amikor lejárna a mandátuma

A grúz államfő bejelentette, nem fog távozni hivatalából, amikor lejárna a mandátuma