Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Tech

Két nappal korábban kelt fel a Nap Grönlandon

A sarkkörökön túl, ahol a nappal és az éjszaka akár fél évig is eltarthat, egészen átértelmeződik a napfelkelte fogalma: a grönlandi rádió (KNR) szerint a nyugat-grönlandi Ilulissatban már kedden (január 11-én) 12:56-kor felkelt a nap, pedig alapesetben először január 13-án kellett volna előbukkannia a sarki éjt követően.

MTI Tech

A kutatók is veszélyeztetik a pingvineket

A szabadon élő, megfigyelőkészülékkel megjelölt pingvinek életét a kutatások is veszélyeztetik: a megjelölt állatoknak kevesebb fiókája születik, és kisebbek a túlélési esélyeik, mint meg nem jelölt fajtársaiknak.

MTI Tech

A NASA megfejtette a Discovery problémáját

Az amerikai űrkutatási hivatalnak sikerült megfejtenie, mi okozza a Discovery űrrepülőgép üzemanyagtartályán keletkező repedéseket, s ha a javítási munkák jól haladnak, a gépet február 24-én útnak indíthatják a Nemzetközi Űrállomásra - közölték a NASA illetékesei (helyi idő szerint) kedden.

Szegő Iván Miklós Tech

Milyen szenzációs felfedezések várnak ránk 2011-ben?

Az elmúlt év izgalmas felfedezéseiről pár napja számoltunk be. Azt, hogy 2011 végén mely kutatásokat fogjuk majd lelkendezve ünnepelni, nehéz megjósolni - a BBC, a metrolic.com és mi az alábbiakra tippelünk.

hvg.hu Tech

Iszonyú hiba: százéves gyilkosság rejtélyét fejtették meg

Hawley Crippent gyilkosságért ítélték el, és fel is akasztották 1910-ben Londonban. Az amerikai Michigan államból származó orvos felesége meggyilkolásáért kapta a legsúlyosabb büntetést. A friss bizonyítékok alapján - tévesen.

MTI Tech

Olajkatasztrófa: a BP és partnerei takarékossága okolható az olajömlésért

A brit BP olajtársaság és partnerei számos olyan költségcsökkentő intézkedést hoztak, amelyek végeredményben hozzájárultak a Deepwater Horizon olajfúró platform felrobbanásához és elsüllyedéséhez a Mexikói-öbölben tavaly áprilisban - ezt állapította meg az amerikai elnök által létrehozott hivatalos vizsgálóbizottság.

MTI Tech

A szemektől kel életre az arc

Egy amerikai tanulmány szerint egy arcnak igencsak hasonlítania kell egy emberi ábrázathoz ahhoz, hogy élőnek tűnjön, és ebben a szemek játsszák a főszerepet.

MTI Tech

Jégkutató expedíció indul a Balatonon

Tudományos méréseket végeztek a Balaton jegén vízügyi és meteorológus szakemberek vízirendészeti biztosítással szerdán Siófok és Alsóőrs között, mintegy 10 kilométeres távon - mondta Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság expedícióban résztvevő vezetője

Szegő Iván Miklós Tech

Lenyűgöző tudományos felfedezések 2010-ből

Az elmúlt évben annyi fontos tudományos hír érkezett, hogy nem akartuk tízre csökkenteni – a szokásoknak megfelelően – a leglényegesebb eredményeket. Még akkor sem, ha néhány tavalyi siker megítélése egyelőre bizonytalan. Bemutatunk hat orvosi és biológiai, illetve hat-hat fizikai valamint csillagászati felfedezést, amelyek rendkívüli előrelépést jelenthetnek a tudomány fejlődésében.

1
69 70 71 72 73
220
Lukasenka Minszkbe szeretné vinni az amerikai–ukrán–orosz tárgyalásokat

Lukasenka Minszkbe szeretné vinni az amerikai–ukrán–orosz tárgyalásokat

Hongkongi kézből a BlackRockhoz kerülhet a Panama-csatorna két kulcskikötője

Hongkongi kézből a BlackRockhoz kerülhet a Panama-csatorna két kulcskikötője

Közel a vég a Windows 10 számára, és ennek kezd látszata lenni

Közel a vég a Windows 10 számára, és ennek kezd látszata lenni

Szabadságharc: akár 9000 dollárral is többet fizethetnek majd a Trump-vám miatt az amerikaiak egy autóért

Szabadságharc: akár 9000 dollárral is többet fizethetnek majd a Trump-vám miatt az amerikaiak egy autóért

Nem kapott vodkát, ezért életveszélyesen megvert egy fogyatékkal élő férfit egy többszörös visszaeső Egerben

Nem kapott vodkát, ezért életveszélyesen megvert egy fogyatékkal élő férfit egy többszörös visszaeső Egerben

Macronnal ment vacsorázni, Sarkozyvel fényképezkedett Orbán Párizsban

Macronnal ment vacsorázni, Sarkozyvel fényképezkedett Orbán Párizsban

Volt NATO-főparancsnok: A NATO összeomlása fenyeget

Volt NATO-főparancsnok: A NATO összeomlása fenyeget

Nekiment Orbánnak a lengyel közmédia

Nekiment Orbánnak a lengyel közmédia

„Engedjétek el a túszokat, különben végetek” – üzente Trump a Hamásznak

„Engedjétek el a túszokat, különben végetek” – üzente Trump a Hamásznak

A címlapról ajánljuk