A RIA Novoszti orosz hírügynökség szerint a legnépszerűbb tévhitek egyike, hogy a csernobili katasztrófa több tízezer, vagy akár több százezer ember egészségét tette tönkre.

Az orosz Orvosi Sugárzásmérő Regiszter több mint félmillió ember vizsgálatának adatait hozta nyilvánosságra egy nemzetközi konferencián, amelyet Bécsben rendeztek, 20 évvel a baleset után. A világ legnagyobb ilyen jellegű adatbázisában a legsúlyosabb esetek – például a gyerekeknél kialakuló pajzsmirigyrák – alakulását vizsgálták. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2006-os jelentésében úgy fogalmazott: „a baleset hatásai által leginkább érintett területen élők körében – különösen akik a robbanás idején voltak gyerekek – jelentősen megugrott a pajzsmirigyrák előfordulási valószínűsége. Ez nagyrészt a reaktorból az első napokban kiszabaduló radioaktív jód nagy mennyisége miatt történt, amely lerakódott a legelőkön, s így a tehenek közvetítésével a tejbe került, amelyet a gyerekek fogyasztottak. Mindezt súlyosbította a régióban tapasztalható jódhiányos táplálkozás, amely elősegítette, hogy nagyobb mennyiségű radioaktív jód rakódjon le az érintettek pajzsmirigyében. Mivel ez az anyag viszonylag hamar elbomlik, ha a környéken élők néhány hónapig nem fogyasztottak volna helyi tejet, a kialakult megbetegedések jelentős része elkerülhető lett volna.”

Eltúlozzák a baleset következményeit? © AP

A WHO szerint a balesetet követően más jellegű megbetegedéseket nem regisztráltak, s ez ellentétben áll a hosszú távú hatásokról szóló sztereotípiákkal és mítoszokkal. A sugárzás biológiai hatásait millisievertben (mSv) mérik. A baleset által érintett terület közvetlen közelében élő 2,8 millió emberből 2,5 millióan kaptak 10 mSv-nél kisebb sugárdózist, ami az éves háttérsugárzás egyötöde. Kevesebb mint 2000-en kaptak 100 mSv-t elérő, vagy azt meghaladó sugárzást, ami 33 százalékkal kevesebb, mint amennyinek Finnország, Belgium vagy az Altáji köztársaság lakosai vannak kitéve évente. A következtetés ennek alapján: a pajzsmirigyrákos megbetegedéseken kívül más jellegű egészségügyi következménye nem volt a csernobili balesetnek, a közvetlen áldozatokat leszámítva. A WHO-jelentés kitér rá, hogy a sugárzással összefüggésben nem álló pajzsmirigyrákos megbetegedések esetén a halálozási arány – 2,8 milliós csoporttal számolva – éves szinten 4-6000 körül van.

„Összehasonlításként: egy teljes testet érintő komputertomográfiás (CT) vizsgálat alatt a vizsgált személyt akkora sugárdózis éri, mint amennyit a Csernobil körül található, alacsonyabb érintettségű területeken élő embereket érte 20 év alatt” – áll a WHO-jelentésben. A Hirosimát és Nagaszakit érő atombomba-támadások 86 000 túlélőjéből 1950 óta mindössze 480-an hunytak el a sugárzáshoz köthető rákos megbetegedésben.

A RIA Novoszti által közreadott cikk szerint szintén népszerű tévhit a baleset genetikai következményeit emlegetni. Húsz évvel a katasztrófa után a Nemzetközi Sugárzásvédelmi Bizottság (ICRP) 90 százalékkal csökkentette a sugárzással kapcsolatban álló lehetséges mutációk kockázatát, mivel nem találtak rá bizonyítékot, hogy kiterjedt genetikai változásokat lehetne tapasztalni a környező területeken. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy a robbanáskor felszabaduló sugárzás következtében ne fordultak volna elő születési rendellenességek, de hosszú távon nem mutatható ki a káros hatás.

Az egykori szovjet vezetésnek róják fel hibaként, hogy rosszul szervezték meg a reaktortól négy kilométerre fekvő Pripjaty város lakóinak kitelepítését. A mentési munkálatokat vezető Valerij Legaszov atomtudós életének utolsó évéről készült dokumentumfilm tanúsága szerint több ezer busz állt készenlétben a lakosság kitelepítésére, amit politikai okokból nem kezdtek meg időben. Ennek ellenére, amikor az evakuáció megkezdődött, viszonylag rövid idő alatt sikerült kijuttatni több tízezer embert a városból. Ők kaptak ugyan sugárterhelést, ám korántsem olyan mértékűt, mint amennyit a reaktor közvetlen közelében dolgozó likvidátorok szenvedtek el.

Szintén népszerű tévhit, hogy a természet és a környezet súlyosabb károkat szenvedett, mint az emberek. Az úgynevezett radioökológiai paradigma szerint azonban, ha az emberek védve vannak, a környezet szintén védve van. Ha az embereket érő egészségügyi hatások minimálisak, a környezetet még kisebb mértékben érinti a sugárzás.

A természet hamarabb helyreállt, mint hitték © AP

Csernobilban csak a reaktor közvetlen közelében érte komolyabb károsodás az élővilágot – például az úgynevezett vörös erdő, amely mintegy 2000 röntgen sugárzásnak volt kitéve – de a reaktor körül létesített biztonsági zónában azóta nagyrészt helyreállt a természet rendje. Ezt bizonyítja például, hogy az Ázsiából betelepített vadlovak azóta is vidáman élnek a zónában. A lócsordákat ábrázoló fotók megtekinthetők a zónát többször megjárt Elena Filatova weboldalán.

A baleset után óriási összegeket költöttek el a helyreállításra és a mentesítésre, a katasztrófa kiterjedt volta miatt – ez is divatos közhely Csernobillal kapcsolatban, a RIA Novoszti értesülései szertint azonban az igazság az, hogy 1992-től kezdve Oroszország mintegy 3,5 milliárd dollárt költött el erre a célra. Ennek jelentős részét kártérítésre fordították, ami az érintett áldozatokra lebontva 20 év alatt fejenként 1000 dollárra (mai árfolyamon mintegy 225 ezer forintra) rúg.

A hiedelem szerint a szovjet kormány a pánik csökkentése érdekében felemelte a sugárzásra vonatkozó egészségügyi határértéket, amely a mai napig a legmagasabb a nukleáris energiát alkalmazó országok között. A Legaszov-dokumentumfilmből kiderül, hogy a balesetet követő napokban a szovjet vezetés valóban fontolgatta, hogy az egészségügyi határértéket megnövelik az ötszörösére, erre azonban végül nem került sor. A RIA Novoszti közlése szerint Oroszországban literenként 100 becquerelben (bq) állapította meg a tej cézium 137-es izotópjának maximális mennyiségét. Norvégiában pedig kilónként 370 bq a norma a csecsemőtápszert illetően.

Az atomenergia ellen küzdő szervezetek az első érvek között említik a csernobili balesetet, mondván: az atomerőművek megbízhatatlanok és kiszámíthatatlanok, s csak idő kérdése, hogy mikor következik be egy hasonló katasztrófa. Csernobil esetében ugyanakkor három fő oka volt annak, hogy a reaktor leolvadt. A kezelő személyzet nem követte megfelelően a tesztprogram szabályait, ez azonban napjainkban már a jóval szigorúbb biztonsági protokollok miatt hamarabb kiderülne. Emellett a technológiai fejlődésnek köszönhetően több száz biztonsági paramétert közvetítenek valós időben az energiaügyi szervezetekhez, amelyek teljesen függetlenek a személyzet működésétől – írja a cikkben Rafael Arutjunyan professzor, az Orosz Tudományos Akadémia Biztonságos Nukleáris Energia Fejlesztési Intézetének igazgatóhelyettese.