Hogyan kell igazából megölnünk egy vámpírt?

A huszadik századba átszivárgott néphiedelmek szerint fakarót kell átvernünk a vámpír szívén ahhoz, hogy elpusztítsuk, függetlenül attól, hiszünk-e bennük vagy sem. A tizenhatodik században azonban más volt a szokás, vagy legalábbis többet felejtettünk el, mint kellett volna. A bombabiztos vámpírirtás folytatásához ugyanis téglát vagy nagyobb követ kellett szorítani a vámpírnak gondolt személy szájába, hogy ne tudjon senkibe se beleharapni, és így egyszerűen éhen haljon.

Vámpírvadászat: nem elég a fakaró, tégla is kell © Matteo Borrini/AP

Ez derült ki egy tömegsír vizsgálatából, amelyet Velence mellett, a Lazzaretto Nuovo szigeten tártak fel, állítja Matteo Borrini, a Firenzei Egyetem törvényszéki régésze és néprajzkutatója. A sírban többek között egy olyan hatvanéves nő maradványaira leltek, akiről - a szájába helyezett tégla alapján - megállapítható, hogy vámpírnak vélték és így temették el.

A csontváz az 1576-os velencei pestis tömegsírjából került elő. Létezett olyan korabeli hiedelem, amely szerint a járványt vámpírok terjesztik; ezt az elképzelést nagy eséllyel az erősíthette meg a velenceiekben, hogy a pestis áldozatainak szájából gyakran folyt vér. A tömegsírba temetett vámpírok, vélték mások, a melléjük temetett holttestekből táplálkoztak, majd erőt nyerve kitörtek a föld alól - a sírásóknak ezért is volt az a feladatuk, hogy megvizsgálják a tömegsírba dobott testeket és téglát erőltessenek azok szájába, akikből vér szivárgott.

Borrini idén márciusban számolt be felfedezéséről Denverben, az amerikai törvényszéki szakértők találkozóján, azt azonban, hogy ő fedezte volna fel az első, törvényszéki szakértők által is megvizsgált vámpírt, megcáfolta egy amerikai kutató. Peer Moore-Jansen, a Wichita Állami Egyetem kutatója ugyanis azt állítja: ő már korábban, Lengyelországban is nyomára bukkant hasonló "vámpírkezelési gyakorlatnak".

És miként védekezhetünk a rontás ellen?

Természetesen boszorkányüveggel, derül ki számos Erzsébet-kori angol lelet vizsgálata alapján. A British Archeology magazin például olyan üvegről számol be, amelybe tulajdonosa belevizelt, majd levágott körmét és hajtincsét dobta bele vasszögek és sárgaréz tűk kíséretében, mindezek mellé elhelyezett még egy szív alakú, meghajlított szöggel átszúrt bőrdarabot, majd ezt az üveget ledugaszolta és fejjel lefelé temette el a ház ajtótól legtávolabb eső sarkában. A korabeli babona úgy tartotta: ha az üveg elkészítésében nem esett hiba, akkor a rontás visszaszállt a boszorkányra és egyes esetekben még végzett is vele.

Egy Greenwich mellett talált boszorkányüveg tartalma © Mike Pitts / British Archeology

A hiedelem szerint rontó mágiát lehetett arra az emberre küldeni, akinek a boszorkány kezében tartotta bármilyen, testéről eltávolított darabját - legyen az akármilyen ruhadarab, a szóban forgó körömdarab vagy hajtincs, így az üveg gyakorlatilag "megvédte" a rontás ellen az így védekezőket. Az újabb kori darabokat kékes-zöldes színű üvegből készítették, egyes, "finomabb" változatokban az üvegbe rozmaringot, tűket és vörösbort helyeztek. Az üveget vagy - ahogy már említettük - az élőhely legtávolabbi pontjára, a kandalló alá, vagy esetleg a kéménybe helyezhették el. A rossz szellemek pedig - állítólag - beleakadtak a szögekbe és tűkbe, belefulladtak a borba, a rozmaring pedig visszaűzte őket oda, ahonnan jöttek.. A boszorkányüvegek készítése régészeti vizsgálatok szerint már az 1500as években is gyakorlatban volt.

A lindowi férfi története: háromszor ölték meg, hogy egyszer meghaljon

1984 augusztusában akadtak rá munkások Északnyugat-Angliában, Lindow tőzegmocsarában egy szó szerint többszörös gyilkosság áldozatául esett férfira. A mocsár jól konzerválta a testet, amin így meglepő részletességgel látszanak a brutális cselekedetek nyomai: a körülbelül huszonöt évesnek becsült férfinak kétszer bezúzták a fejét, súlyos ütést kapott a hátára, ezt követően hurkot dobtak a nyakába, amivel fojtogatták, majd eltörték a nyakát és ezt követően a torkát is elvágták. A férfi körülbelül i.sz. 60 környékén halhatott meg, a régészek pedig úgy vélik, valószínűleg a környéken élő druidák által elkövetett rituális gyilkosság áldozatára bukkanhattak.

A Pete Marshként is elnevezett lindowi férfi gyomrában fagyöngypollent találtak a vizsgálatok során, így vélhetően márciusban vagy áprilisban végezhettek vele. A férfi életében fontos státuszt tölthetett be és nem végzett fizikai munkát, amire az utal, hogy gondosan nyírt haja és szakálla, valamint ápolt keze volt. A holttestet vizsgáló Dr. Anne Ross és Don Robins úgy vélik, hogy nagy tisztséget tölthetett be a druidák között, a hármas halál pedig arra utal, hogy a rituális gyilkossággal három különböző istennek akartak kedvezni. Mivel Európában több mint száz hasonló gyilkosság nyomára bukkantak, elképzelhető, hogy a lindowi férfi egy igen elterjedt rituális szokást testesíthet meg így előttünk.

© Museum of London Docklands

© Museum of London Docklands

Túl jó anyagból készült a kínzóeszköz, nem dobták el

Tizenhetedik századi, vasgolyóval súlyozott béklyókat találtak a Temze vastag sárral borított sötét mélyén - amely jellegéből adódóan jól konzerválja a fémet, kerámiát, sőt még a bőrt is. A nyolc kilogramm súlyú bilincseket Kate Sumnall, a Museum of London régésze vizsgálta meg. Elmondása szerint a rettentő eszköz kifejezetten jó minőségű vasból készült, így nem valószínű, hogy a történelem során ezt bárki eldobta volna - inkább az valószínű, hogy egy rab kiszabadította magát vagy szabadulás közben elnyelte a víz. A megerősített lakat típusa arra utal, hogy az eszköz Európából, feltételezhetően Németországból származik - magából a lakatból pedig egy hosszú vastüske áll ki, amely a másik láb fele meredt, miután a bilincset elhelyezték a rab bokáján.

Megmoccant valami a kétezer éves koponyában

Enyhe kifejezés lenne azt mondani, hogy Rachel Cubitt régész megdöbbent, amikor megmozdult valami az általa vizsgált kétezer éves koponyában. A Yorkban talált koponya önmagában véve nem is lenne annyira érdekes, a benne talált anyag viszont annál inkább. A furcsa, sárgás matéria, amit a leletben találtak, nem bírt önálló akarattal, csupán a koponya forgatása miatt mozdult meg - Cubittot pedig egy egyetemi órájára emlékeztette, amikor ősi agyszövetekről tanultak. A vizsgálatok megerősítették: a régész a világ legöregebb emberi agyszövetére bukkant, amit egy York környéki farm alatt leltek. Maga a tény, hogy olyan régészeti leletre bukkantak, ahol az agyon kívül más puha szövet nem maradt meg, roppantul ritka esetnek számít.