A legtöbb állatnak van belső órája - ez az úgynevezett cirkadián ritmus -, amely általában 24 órás, és a fény és sötétség váltakozása határozza meg pontos hosszát. Európai kutatók azonban egy különleges halfajt választottak ki vizsgálódásukhoz, amelynek csaknem két napig tartó cirkadián ritmusa van.

A Phreatichthys andruzzii nevű halfaj a szomáliai sivatag alatti barlangokban fejlődött ki mintegy kétmillió év alatt, és ott él ma is teljes sötétségben, a világtól elzártan. Evolúciója során elvesztette szemét, színeit és pikkelyeit, mert ezekre nem volt szüksége a mélység teljes sötétségében. A nappalok és éjszakák váltakozásának hiánya jelentős változást okozott a hal életritmusában is, amely jócskán elcsúszott a szokásos 24 órától.

A fényt elsődlegesen a szemükkel érzékelik az emlősök, ám testük legtöbb sejtje valamilyen módon reagál a fényerő változására. A nem emlős fajoknál, például a halaknál ezek a "perifériális" érzékelők játsszák a nagyobb szerepet. Ez azt jelenti, hogy látásának elvesztése ellenére a barlangi hal teste érzékelheti a fényváltozásokat. Mégis, más halakkal összehasonlítva azt tapasztalták a kutatók, hogy a barlangi hal nem mutatott semmiféle reakciót a külső fényváltozásokra.

A vak hal biológiai órája azonban továbbra is működik, sőt sikerült átállítani más, a fényerő változásán kívüli eszközökkel. Ilyen eszköz volt például a rendszeres etetési idő, amelyre a barlangi hal is reagált bioritmusa módosulásával. A kutatási eredményeket részletesen a PLoS Biology című nyílt hozzáférésű tudományos portálon ismertették.