szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Harminchét mű szerzői jogainak megsértéséért kilenc kínai író perli az Apple vállalatot, összesen csaknem félmilliárd forintnak megfelelő összeget követelve kárótlásként.

A pert indító írók között van a kelet-ázsiai ország leghíresebb bloggere, Han Han és a Man Ázsia irodalmi díj korábbi jelöltje Murong Hszüe-cun (Murong Xuecun) - írja a caixin.com kínai internetes portál.

Az írók a Kínai Írott Művek Szerzői Jogi Társaságának égisze alatt 37 mű szerzői jogainak megsértése miatt kezdeményeztek eljárást a cég ellen a pekingi másodfokú bíróságon, mondván az írások ingyen letölthetők az Apple Store-on, a vállalat virtuális áruházán keresztül. Kárpótlásként összesen 11,91 millió jüant (466 millió forint) követelnek.

A csoport, más szerzők kezdeményezésére, korábban a Google és a kínai megfelelőjeként emlegetett keresőóriás, a Baidu ellen is hasonló panaszokkal élt. A tömörülés nyomására a Google hívatalosan bocsánatot kért az íróktól, a Baidu pedig a több mint 40 érintett szerző 2,8 millió művét törölte találatai közül.

"Az Apple Store felhasználói nem tudják, mely könyvek legálisak, melyek illegálisak, így akaratuk ellenére is kalózpéldányokat rakhatnak virtuális kosarukba. Egy-egy toplistás könyvet átlagosan egymilliónyian töltenek le, ez az egyes írók számára körülbelül egymilliárd dollár veszteséget jelent" - mondta a szövetség szóvívője, Pej Cse-cseng (Bei Zhicheng).

Augusztusban egy kínai író, Csou Csin-taj (Zhou Jintai) már beperelte a vállalatot, mire válaszul regényét a vállalat levette az ingyen letölthető művek közül, hivatalos döntés az ügyben azóta sem született.

A kínai internethasználók száma 2011 június végén meghaladta a 485 millió főt. Az onlájn társadalom növekedésével az elektronikus könyvek is egyre népszerűbbek, a becslések szerint 2010-ben 121,2 millió fő olvasott e-könyvet, háromszor annyian, mint 2005-ben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!