szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Kivételezett helyzetben van a kutya az állatvilágban: az ember legjobb barátjaként emlegetik, és nem is véletlenül. Történetek ezrei keringenek a kutyák odaadásáról, hűségéről, ragaszkodásáról. Finn kutatók pedig azt is kimutatták, hogy az ebeknek még a szívverésük is összhangban lehet szeretett gazdijukéval.

A kutyák és gazdáik kapcsolatának egy új formáját bizonyították finn kutatók: a kutyus pulzusszámának ingadozása alkalmazkodik gazdájáéhoz, ha valamilyen közös tevékenységet végeznek. Korábbi tanulmányok már vizsgálták a kutyák és az emberek közötti viselkedési és hormonális szinkronizációt, a Helsinki Egyetem és a Jyväskyläi Egyetem kutatói viszont arra voltak kíváncsiak, mi a helyzet a szívfrekvencia változását illetően, ami reflektál mind az ellazulásra, mind az izgalomra.

A kísérletekbe 25 kutyatulajdonost vontak be, és olyan kutyafajtákra (retrieverekre és terelőkutyákra) összpontosítottak, amelyek igen fogékonyak az emberi jelzésekre. A kutatók pulzusmérőt tettek az emberekre és a kutyákra is. A „párok” hat különböző, a természetes interakciókat utánzó feladatban vettek részt, például játékban, simogatásban, szaglási kihívásban. A feladatok különböző fizikai intenzitásúak voltak, hogy meg lehessen különböztetni az izgalom és a fizikai aktivitás szívre gyakorolt hatását.

Minden irányba hajlítható, testmeleg plüssállat, ami eltűri, hogy szereted – hogyan lett a kutyából négylábú gyerek?

Egyre több az olyan kutyatulajdonos, aki úgy érzi, számára mindenkinél fontosabb négylábú barátja. A háziállatok, közülük is elsősorban a kutyák szerepe néhány évtized alatt gyökeresen megváltozott, a tudósok szerint eljött a háziasítás új hulláma. Mit mond el a magyar kutyákról és gazdáikról az ELTE etológiai tanszék felmérése, és milyen típusú kutyák kerülhetnek többségbe néhány évtizeden belül?

A kutyatulajdonsokkal kérdőívet is kitöltettek, hogy felmérjék temperamentumukat és a kutyájukkal való kapcsolatuk minőségét. Erre azért volt szükség, hogy a szakemberek lássák, hogyan befolyásolja a gazdik és kutyáik fiziológiai reakcióit az ember személyisége és az érzelmi közelség.

A kísérlet eredménye szerint a kutyák pulzusszámának változása és aktivitási szintje szorosan összefüggött gazdáikéval. Emellett a fiziológiai összefüggésekre több tényező is hatott. A kutya pulzusszámának változékonyságát például az állat mérete, a gazdájával való kapcsolatának időtartama, valamint a gazdival folytatott közös tevékenységek gyakorisága is befolyásolta. Az is kiderült, hogy az említett fiziológiai szinkront csak a meglévő pároknál tapasztalták, amikor véletlenszerűen választottak gazdit a kutyának, ez a kapcsolat megszűnt.

„Tanulmányunk megerősíti, hogy az ember-kutya interakciók mögötti érzelmi mechanizmusok hasonlóak az emberi kapcsolatokban tapasztaltakhoz. Gyakorlati szempontból pedig hasznos lehet, ha a kutyatulajdonosok tudják, hogy érzelmeik nagymértékben befolyásolhatják kedvencük viselkedését. Gondolni kell arra, hogy saját érzelmi állapotunk is befolyásolhatja a kutyánkét” – mondta Aija Koskela, a tanulmány szerzője a PsyPostnak.

TikTok-videókban nagyot megy, szóval tisztázzuk: valóban beszélgetni akarnak velünk a kutyák?

Billentyűzetet adhatnak a kutyáiknak azok, akik arra számítanak, hogy a családtagnak tekintett kedvencük szólni akar hozzájuk. A jelenséget tudósok is kutatják, az eredmények egyelőre vitathatók.

A vizsgálat korlátai közé tartozik, hogy minta kicsi volt, és a gazdik elsősorban nők voltak, a nemük befolyásolhatta a kutya viselkedését és fiziológiáját. Ráadásul a kísérletbe olyan ebeket vontak be, amelyek különösen érzékenyek az emberi viselkedésre és érzelmekre. Éppen ezért a jövőben szeretnének szélesebb mintát és több ősi fajtát tanulmányozni, hogy hasonló fiziológiás összefüggéseket találnak-e.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!