szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

160.000.000.000 forint - ennyivel lettek gazdagabbak Magyarországon a leggazdagabbak. Csányi, Simicska, Váradi mellett új nevek is kerültek a Top100-as listára; közülük jó néhányan több mint egyszerűen átjutottak a kormányzat "szimpátiarostáján".

Az immár hagyományosan megjelenő 100 leggazdagabb magyart különszámban listázó napi.hu azt nem írta meg, hogy Csányi Sándor maradt-e a magyar Bill Gates, de néhány morzsát már elhintett a jövő héten megjelenő kiadványból.
A 14. alkalommal, hagyományosan májusban megjelenő, a leggazdagabb magyarok top100-as listáját összeállító kiadványból azt a kiadó már most elárulta, hogy a szereplők összvagyona az idén megközelítette már a 2600 milliárd forintos határt, ugyanakkor az elitbe már csak 6 milliárdos vagyonnal lehet felkéredzkedni.
Legutóbb Svájc felé készülve, a reptéren kapták lencsevégre Simicska Lajost
©
A napi.hu azt írja, hogy az idei kiadványból összességében az látszik, hogy miközben korábban homályban lévő cégszerkezet és tulajdonosi háttér is tisztábbá vált a nyilvánosság számára,  a tavalyi év második felétől ismét elindult egy átrendeződés a hazai gazdaságban. Régiek hullottak ki, és újak jelentek meg a kormányzat "szimpátiarostáján" – írja a portál.
Simicska Lajos, akinek térvesztéséről hónapok óta cikkezik a magyar média, az idén – két évtizedes "láthatatlanság" után – a leginkább reálisan megítélhető vagyonával az eddigi legmagasabbra rangsorolódott a Top100-ban. De nagy színre lépő lett Nyerges Zsolt, és az e-útdíj-rendszert a még nagyobb botránytól végül megmentő Hu-Go rendszer "feltalálói", Kertész Attila és testvére, Viktor, valamint az ismeretlenségből épp e projekttel felbukkanó i-Cell-tulajdonos, Emőri Gábor, illetve a  Wizz Air első embere, Váradi József is. De új név a listán Lakatos Benjaminé, aki a kormány földgázbizniszében rendre felbukkanó MET közel 25 százalékos részvényese is.
Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!
A Moszad kibertámadást követhetett el az iráni urándúsító ellen

A Moszad kibertámadást követhetett el az iráni urándúsító ellen

Óvintézkedésekkel vizsgázhatnak majd a szakképzésben tanuló diákok

Óvintézkedésekkel vizsgázhatnak majd a szakképzésben tanuló diákok

Pénzzel jutalmazzák azokat a közmunkásokat, akik gyorsan átlépnek a versenyszférába

Pénzzel jutalmazzák azokat a közmunkásokat, akik gyorsan átlépnek a versenyszférába