Minek szabályozni azt, ami e nélkül is működik?

A trafikbotránynak ez az egyetlen igazi kérdése, semmi más. Amennyiben Magyarország kultúrállam volna, akkor a trafiktörvény benyújtásának pillanatában földühödött boltosok és állásukat veszélyben érző áruházi alkalmazottak tódulnak az utcára, meg mindazok, akik zokon veszik, hogy egy amúgy teljesen legális árucikket nem szerezhetnek be ott és akkor, ahol és amikor akarnak. És, ha a törvényhozó még ezt követően is ragaszkodott volna eredeti elképzeléséhez, és jelentősen és megmagyarázhatatlanul szűkíti az eladóhelyek számát, továbbá az árusítás jogát odaadja egy általa kiválasztott körnek, akkor a folyamat egy pontján biztos lángolni kezdenek a dohányboltok. De se tódulás, se lángolás. Íme, két bizonyítékunk is van, hogy hazánk nem kultúrállam.

És ha kérhetném, most hagyjuk, hogy a dohányzás egészségtelen, meg nem helyes, hogy bárhol hozzá lehet férni a dohánytermékekhez, ami a jövő generációk fejlődésére nézvést kifejezetten káros, mert – azon túl, hogy a jövő generációknak a legnagyobb szívást nem a cigaretta, hanem Hoffmann Rózsa okozza, továbbá a bölcs törvényalkotó egyből maga csinált segget a szájából, amikor belengette, hogy a Nemzeti Dohányboltokban csokit és fagyit is lehet majd kapni, hadd nógassa a gyerek apucit, hogy térjen be oda – akkor tiltsák be az egész tevékenységet, és ezt követően kezdjünk vitát arról, hogy a bagózáson kívül mi minden egészségtelen még Pakstól a különféle ételszínezékekig. Ám olyan a világon nincs még egy, hogy egy miniszterelnök szereti a házipálinkát, viszont nem dohányzik, ezért mindenki azt kotyvaszt otthon, amit bír, ellenben cigarettázni csak délután kettő és három között lehet szkafanderben egy pince mélyén.

„Ha ez a szabály, akkor ez a szabály” – gondolta az egyszeri trafikos, és reménykedett, hogy majd ő lesz a kiválasztott, és emiatt kifejezetten üdvös, hogy senki sem lett kiválasztott a haverokon, rokonokon, üzletfeleken kívül. Ugyanis mindenki megérdemelte a pofára esést, aki végigasszisztálta ezt a gyalázatos eljárást, és még most is néz bambán, és várja, hogy kompenzálják, mert ezt mondták neki, önmaga kínálva föl másik orcáját az újabb pofonoknak. Az „egyszeri trafikos” helyére természetesen behelyettesíthető az „egyszeri szülő”, az „egyszeri pedagógus”, az „egyszeri nyugdíjkárosult”, az „egyszeri Magyar Táncművészek Szövetsége”. Igen, mi mindannyian: a nép. Ha van Isten, ne könyörüljön rajta: / Veréshez szokott fajta.

Az az elv, mely szerint központilag kívánják meghatározni, hogy egy teljes üzletágat kik birtokolnak húsz évre előre, önmagában maga a botrány. Mondjuk, létezett egy kistelepülés, ahol eddig Mari bácsi és Józsi néni foglalkozott dohányárusítással, és mindkettő megélt belőle, de jön az állam, és közli, hogy ettől kezdve csak Mari bácsi űzheti ezt a tevékenységet, Józsi néni meg haljon éhen, vagy menjen közmunkásnak – és ez a közvélemény szerint rendben van, csak akkor kezd csodálkozva pislogni, amikor a NER tőle megszokott őszinteséggel közli (az őszinteség csak azoknak jár, akik kívül állnak a rendszeren, a békemenetelőknek annyival rosszabb, hogy nekik még valami hazugságot is be kell nyalni mellé), hogy Mari bácsi és Józsi néni is haljon éhen, viszont itt van Gézuka, az unokahúguk, aki majd átveszi a piacot.

De még ekkor sem történik semmi érdemleges, nem kezdenek gyűlni az aláírások a vegyesboltokban, a jelenleg még üzemelő trafikokban, annak ellenére, hogy a rendszer egyetlen legitimációja az aláírásosdi, és e téren trafikügyben többet össze lehetne szedni, mint önkormányzati segédlettel a rezsicsökkentésre. A kollaboráns ellenzék Mesterházytól Bajnaiig pedig nem azt követeli, hogy vonják vissza az egész átkozott törvényt, hanem arról sápítozik, hogy új eljárás kell, meg az eddigi koncesszió-odaítélést ki kell vizsgálni.

Új eljárás? Miért is? Fölhívom a tisztelt ellenzék figyelmét, hogy létezik azon kívül is szempont, hogy a trafikok feléhez esetleg hozzáférhetnek, például annak a dohányosnak (választó), aki éjjel három körül szeretne cigit vásárolni (minő deviáns magatartás!), mert teszem azt éppen akkor tart hazafelé a műszakból, a problémáját semmiféle új eljárás nem oldja meg. És változatlanul kérdezzük: mi lesz a strandokkal, kempingekkel, fesztiválokkal? Fölteszem, a kormánynak és ellenzéknek arra is van elképzelése, hogy mihez kezd azzal a helyzettel, amikor az idelátogató külföldiek szembesülnek azzal, hogy nem jutnak hozzá a kívánt termékhez, azután meg írnak olvasói levelet a bedekkernek, hogy ide többet nem jövünk, esetleg éppen ellenkezőleg: bejelöltetik a térképeken, hogy hol voltak azok a tuti helyek, ahol cigarettát vettek. Persze feketén, és ne legyen erkölcsi skrupulusa senkinek, ha szintén ezt teszi, mert a kormányt sem érdekli más egészségünk védelméből csak a védelmi pénz.

Kivizsgálni? Hö-hö. És ki fogja kivizsgálni, drágáim? A Központi Nyomozó Főügyészség (az egyik olyan szerv, amelyikhez még egy „választási” győzelemmel sem fér hozzá a jelenlegi ellenzék) éppen most mutatta be, hogy a kivizsgálás ebben a rendszerben mit is jelent: miközben csak a listákat böngészgetve egyértelmű minden épelméjű ember számára, hogy kik jutottak trafikhoz, és hogy pont ők jussanak, ahhoz valakiknek ezt el kellett dönteniük, aközben még nyomozást sem kezdenek hivatali visszaélés miatt. A gyanú csak személyes adattal való visszaélés, és a végén még úgy járunk, mint az UD-ügyben, hogy a disznóságot nyilvánosságra vonókat vonják eljárás alá.

A Központi Nyomozó Főügyészséget vezető Keresztes Imrének egyébként kitüntetése is van. A már ebben a ciklusban adományozott érdemrendet „a közérdeklődésre számot tartó, kiemelkedően bonyolult tényállású és jogi megítélésű ügyekben folytatott nyomozások során nyújtott teljesítménye, továbbá eredményes ügyészi és vezetői pályafutása elismeréseként” kapta. A „közérdeklődésre számot tartó ügyek” kivétel nélkül a Fidesz vetélytársainak meggyanúsítását jelentették, és egyetlenegy sem zárult le jogerős ítélettel, sőt olyan is akadt, amelyik vádemelési szakaszig sem jutott el. Mindezt azért említem, mert Keresztes Imre kitüntetésestül maga a példa. A példa arra, hogy miként is fog ez továbbfolytatódni. Keresztes ugyanis államilag elismert tevékenységét még akkor kezdte, amikor a Fidesz ellenzékben volt, és nyilván nem fogja máshogy folytatni akkor sem, ha más lesz kormányon, mert egy új kormánynak legfeljebb a kitüntetések odaítélésére lesz hatásköre. Azzal viszont élni is fog, és érdemdús és kevésbé érdemdús embereknek adományoz majd kurzusszolgákkal, Kárpátia-frontemberrel, Bakay Kornéllal, Széles Gáborral megbecstelenített ordókat. A kitüntetettek meg köszönik, és átveszik a díjakat, mert a szerepeket el kell játszani.

Csak minek? Azért mert van parlamentünk és kormányunk, igazságszolgáltatásunk, választásunk, továbbá boltjaink, melyekben mindenfélét árulnak, attól a szisztéma még nem parlamentáris, jogállami, demokratikus és piaci logika szerint működik. És úgy tűnik, igény sincs rá. Legalábbis ez látszik az ellenzéki vezetők mozgásából és nyilatkozataiból. Most éppen kánonban bizonygatják külföldön, hogy nálunk minden rendben, legföljebb a kormánnyal adódnak kisebb gondok, de nem az országgal van baj.

Nem, a lófaszt nem.

A baj az az, hogy bármilyen lefektetett és magasztalt elvvel ellentétes gyakorlatot le lehet nyomni a torkunkon, és majd alkalmazkodunk hozzá, ha tudunk. Ezt ismerte föl a Fidesz, és aligha lehet kárhoztatni érte. Ha egy hatalom kontroll híján megtehet bármit, akkor az jó eséllyel elszedi az utolsó trafikot is. Ott számították el magukat, hogy a rendszer annyira központosított, annyira kontraszelektált, annyira ésszerűtlen, annyira giccses, annyira ellentétes a politikai-gazdasági környezetünkkel, hogy képtelenség konszolidálni. A rendszert – azzal, ha természetesnek fogadják el azt, ami nem az – csak ellenfelei konszolidálhatják. Akik viszont ezt meg is teszik. Bizonyára akad, akit ezért meg is fizetnek.

Legalább egy trafikkal.