Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van
hvg360

Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van

Fábry Sándor csalódott a NER-ben. „Ezektől” már nem vár semmit. Pedig még Kossuth-díjat, meg világ körüli utat, szülinapi ajikat is megérdemelne. Fábrynak – gondolhatja – több jár, hiszen ő a liberális akolt hagyta ott a Fideszért, és saját hitelét adta be a Fidesz Zrt.-be, azt, ami más NER-celebnek soha nem volt.

Papp László Tamás Vélemény

Lesz-e igazi kihívója Tarlósnak?

Budapesten annyi biztosnak látszik, hogy a Fidesz (és Tarlós) jön, Demszky és a szoclib városházi többség pedig csomagol. De meglesz-e a teljes fővárosi narancsuralom? Vagy a feljövő LMP belezavar a képbe, s demonstrálja, nélküle nem lehet (más a) várospolitika? Nyolc év botrányai, hitelességi mélyrepülése, csődszakadék peremére jutott gazdaság- és társadalompolitikája után nincs olyan újdonsült/újpárti politikus, aki frissen nyomott képviselői igazolványával a zsebében Lendvai, Mesterházy, Gyurcsány, Horváth Csaba és jövőbeli főpolgármester-jelöltjük közelségére vágyna.

Szegő Péter Vélemény

Kósa Lajos szerint Schmitt Pál fontos nemzeti jelképpé vált

Sólyom jó államfő volt, de Schmitt az emberekhez közelebb álló személyiség, aki a nehéz időkben is becsületes tudott maradni – fejtette ki többek között a hvg.hu-nak adott interjúban Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere. Mint hangsúlyozta: „amikor Schmitt az 1972-es olimpiai elődöntőben az utolsó asszóban a szovjet versenyzőt verte meg, az maga volt a szembenállás.”

Babarczy Eszter Vélemény

Babarczy Eszter: felemelő lenne a tűzijáték elmaradása

A Medián felmérése szerint a megkérdezettek kétharmada nem akar tűzijátékot, 84 százalék hallott Dóczi-Tóth Eszternek a Facebook-on indított mozgalmáról – vagyis, hogy a megtakarított pénzt adjuk oda az árvízkárosultaknak. A kormány kapott egy szép feladványt. A tűzijáték elmaradása most, csak ezen az augusztus 20-án, a lehető leglátványosabb szimbóluma lenne annak, hogy a magyarok többségének igénye van szolidaritásának kifejezésére – vélekedik Babarczy Eszter.

Papp László Tamás Vélemény

A közelgő Szilvásy-per – előzmények és veszélyek

Az UD Zrt. botrány folyományaként a legrosszabb fajta szellem szabadulhat ki a palackból. Csak reméljük, hogy a több mint egy éve a vádhatósági gyanú árnyékában élő Szilvásy György által az ügyészség szerint bevetett módszer – amelyet az MDF fölötti nagypárti hegemóniáért zajló Fidesz-MSZP meccsben alkalmazott –, nem ismétlődik meg, ezúttal a legutóbbi győztesek oldaláról.

Pelle János Vélemény

Miért nem sikerült Magyarországon a finnlandizáció?

Finnország a harmincas évektől szinte a nyolcvanas évek végéig követendő mintának számított a magyar demokraták között. A finnek háborút vívtak a Szovjetunióval, majd a náci Németország oldalán újra hadba szálltak ellene, 1944 augusztusában páratlanul előnyös fegyverszüneti feltételeket sikerült kialkudniuk, s ha korlátozottan is, de megőrizték szuverenitását. Volt-e erre Magyarországnak is esélye?

Vélemény

Kései Sólyom-sirató

Minden bizonnyal a kormányfő engedelmes híve lesz augusztustól a köztársasági elnök. Kár, nagy kár. Igaz, maga a poszt nem sok mozgásteret ad a mindenkori elnöknek, de az ország presztízsének csak használt volna, ha Sólyom László mandátumát még újabb öt évvel meghosszabbítják.

Papp László Tamás Vélemény

A sebesült demokrácia főként arra veszélyes, aki megsebzi

Orbán Viktor nem akarja (és nem is tudja) megölni a demokráciát. A Fideszt diktatúrával, pártállammal hírbe hozók csupán az előítéleteiknek megfelelő politikai sci-fi-horror fantáziáikat teszik közkinccsé. Az viszont nagyon is célja lehet a Fidesznek, hogy némi vércsapolással legyengítse, céljaihoz hozzáidomítsa a jogállamot. Csakhogy ez által az ország nem feltétlenül kezes, inkább veszélyes lesz számára. A kétharmad révén tabukat feszegető Fidesz leigázni nem, csak a kiszámíthatatlan válaszreakcióig űzni, provokálni tudja az országot.

toma Vélemény

Hogyan csináljunk Svájcból Szomáliát?

Egy puccs – az is meglehet, forradalom, hisz e fogalmat a politikusok mostanság olyannyira elszerették –, széthulló hadsereg és állami bürokrácia, no meg egy etnikai háború a láthatáron. Mindez másfél év forradalmian gyors hozadéka a Sztálin által létrehozott, Kazahsztán területéből kihasított Kirgizisztánban - a kirgizek valójában kazahok -, ahol sokáig semmi sem utalt az események elfajulására.

Papp László Tamás Vélemény

Fidesz kétarcúság: győz vagy alulmarad a józan ész?

Szimbolikus, irracionális nacionalizmus, (néhány szépséghibával) pragmatikus konzervatív-liberális gazdasági fordulat. Ez a kettősség jellemzi a Fidesz politikáját a kormányalakítás, illetve a hiánycél-emelésnek kijózanítóan gátat szabó forintsokk óta. Az előbbi afféle zárt, pártos „törzsi mitológia”, az utóbbi haszonelvű, nyitott a gazdasági realitásokra. Melyik lesz erősebb? Nem tudni. De ha egyik sem kerekedik a másik fölé, egyensúlyt találni akkor is kell köztük. Mint azt tengerentúli párhuzam is bizonyítja.

Pelle János Vélemény

Ortutay Gyula, a helyezkedés nagymestere

Ortutay Gyula halála után harminckét évvel három, terjedelmes kötettel lepte meg a magyar olvasóközönséget. Fia, a szobrász Tamás közreműködésével napvilágra került gondosan titkolt naplója, melyet az Alexandra kiadó jelentetett meg. A 1938-től 1977-ig vezetett napló legalább olyan ellentmondásos, mint a személyiség, aki vezette. A szerző javára legyen mondva, hogy kendőzetlen őszinteséggel ír karriervágyáról, megalkuvásairól, nőügyeiről.

hvg.hu Napi merítés

A varsói gyors mint orákulum?

A magyar-lengyel politikai hasonlítgatás kedvelt publicisztikai, elemzői fordulat. Utólag sok párhuzamot lehet találni, de ugyanígy jelentős különbségeket is. Jóslásra éppen utóbbi miatt nem ajánlott, a kifejezés mégis rendre felbukkan ilyen kontextusban is - olvasható az Urbanlegends.hu blogon.

Vélemény

Film Biszku Béláról, avagy egy gyilkos anatómiája

A forradalom utáni megtorlás egyik vezéralakjáról, Biszku Béláról szóló film készítőinek nagy érdeme, hogy invenciózus módszerrel szóra bírták a félrevonult és évtizedeken át hallgató politikust és bepillantást engednek egy hithű, mondhatnánk fanatikus kommunista lelkivilágába.

Papp László Tamás Vélemény

Aki belebújt Hagelmayer és Kovács Árpád kabátjába

Domokos László számvevőszék élére történő jelölése rossz hír. Rossz hír a pártatlan közszolgálat híveinek, valamint azoknak, akik az előző kormányok bűneit, etikai határsértéseit nem zsigerien pártos elfogultságból, hanem őszinte elvi alapon ítélték el. Mint ahogy azoknak is, akik reménykedtek: az új kabinet e téren is jobb lesz, a politikai hűséggel szemben a szakmai rátermettségnek enged teret

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: a győztes mindent visz?

A hétfői napirend előtti felszólalásokban az LMP és az MSZP frakcióvezetője egyaránt hatalomkoncentrációval és az ellensúlyok tudatos gyengítésével vádolta a Fideszt. Kétségtelen, az első önkorlátozónak látszó lépések óta a kormányoldal elkezdte használni az erejét - írja Török Gábor a blogján.

Seres László Vélemény

Az egykulcsos adó az igazi forradalom

Nos, ez a forradalom, nem az, ami a szavazófülkékben történt. A beígért egykulcsos szja-rendszer ugyan nem része valamiféle koherens szabadpiaci csomagnak, úgyhogy az Orbán-féle 29 pontban laza posztmodern egymás mellettiségben sorjáznak a „neoliberális” és a nettó szocialista javaslatok, és mégis. Ha a Fidesz valóban elszánta magát a 16%-os adó magyarországi bevezetésére, akkor az azzal járó változás (kombinálva a társasági adó 10%-ra való csökkentésével) joggal tarthat igényt a „forradalmi” jelzőre.

Csizmadia Ervin Vélemény

Csizmadia Ervin: mi is valójában az MSZP?

Vajon követi-e az MSZP a nyugat-európai nagy vesztes baloldali pártok (pl. a Francia Szocialista Párt) sorsát, és hosszabb időre ellenzékbe kényszerül, avagy van-e a tarsolyában valami csodaszer saját megújítására? Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója úgy véli, hogy a magyar baloldal az elmúlt húsz évben szervezetében és ideológiájában szenvedte el a legnagyobb vereséget, ezért előbb-utóbb valami teljesen újjal kell kirukkolnia.

toma Vélemény

Szlovákiai választás: Orbán Viktor elkalkulálta magát

A kettős állampolgárság ügyben Pozsonyba menesztett Martonyi János tüntetően mellőzni kényszerült Bugár Bélát. Felelőtlen és oktalan gesztus volt így megalázni a szlovákiai politikust, de ma már látni: mégiscsak hasznosaknak bizonyultak az efféle gesztusok a Híd-Most számára, elvégre ezek állítottak Bugár mellé sok olyan szlovákot, akiknek e téren alighanem rendben lehetnek politikai ösztöneik.

Papp László Tamás Vélemény

Mérséklődik a Jobbik hangvétele?

Egy demokrácia nem bánhat úgy demokratikusan megválasztott, ámbár szélsőséges ellenzékével, ahogy a fundamentalista (pl. iráni) rezsim bánik békés liberális ellenzékével. Ha mégis ezt teszi, elveszíti morális fölényét. Ráadásul úgy tűnik, a Jobbik retorikája, amióta képviselői benn ülnek a Parlamentben, gyakorlati megfontolásokból ugyan, de mérséklődött.

Pelle János Vélemény

Mi legyen Károlyi Mihály szobrával?

Kövér László eltávolítaná a Parlament mellől Károlyi szobrát, amelyet a trianoni emléknapon a Jobbik fekete lepellel borított be. Megindul a köztéri szobrok eltávolításának újabb hulláma?

Pelle János Vélemény

Valóban Kóka János szelleme kísért?

Schiffer András, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője élesen bírálta a parlamentben Orbán Viktor egykulcsos családi jövedelemadót, bankadót és a bürokrácia leépítését tartalmazó gazdasági akciótervét. Szemére vetette a „neokonzervatív” fordulatot a Fidesznek, azt állítva: "úgy tűnik, hogy miközben ebből a parlamentből eltűnt Kóka János és az SZDSZ, az önök képében visszatért". Pedig a Fidesz mérsékelt jobboldali pártként azt teszi, ami ilyen irányultságú párttól elvárható: elsősorban a középosztálynak kedvező döntéseket hoz.

1
56 57 58 59 60
124
Dupla vagy semmit játszik Orbán a lengyelekkel, pedig érdeke lenne a jó viszony

Dupla vagy semmit játszik Orbán a lengyelekkel, pedig érdeke lenne a jó viszony

A kaliforniai tűz szegényebb áldozatai attól félnek, csak a gazdagokat fogják menteni

A kaliforniai tűz szegényebb áldozatai attól félnek, csak a gazdagokat fogják menteni

Bejelentést tett a Nintendo: jön a Lego-kockákból épült Game Boy

Bejelentést tett a Nintendo: jön a Lego-kockákból épült Game Boy

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

A hétvégén már újra játszhat Szoboszlai

A hétvégén már újra játszhat Szoboszlai

Duma Aktuál: KAP versben mondja el a lekapcsolt józsefvárosi DK-s krimibe illő történetét

Duma Aktuál: KAP versben mondja el a lekapcsolt józsefvárosi DK-s krimibe illő történetét

Becsapnák az ajtót a Greenpeace előtt a sarkadi gázmezőn, de beteszik a sarkukat a résbe

Becsapnák az ajtót a Greenpeace előtt a sarkadi gázmezőn, de beteszik a sarkukat a résbe

Tom Hanks háza csodával határos módon nem égett le – más sztárok nem voltak ilyen szerencsések

Tom Hanks háza csodával határos módon nem égett le – más sztárok nem voltak ilyen szerencsések

Csalt az OpenAI mesterséges intelligenciája, hogy legyőzze erősebb ellenfelét a sakkban

Csalt az OpenAI mesterséges intelligenciája, hogy legyőzze erősebb ellenfelét a sakkban

A címlapról ajánljuk