A Neo FM-nek már a születése is botrány volt. Akkoriban elég vaskos botrány: még most is folyik a pereskedés, lemondott miatta Majtényi ORTT-elnök és szót emelt ellene Bajnai Gordon miniszterelnök. Egy brit és egy amerikai médiabefektetőt ebrudaltunk akkor ki az országból, mégpedig azért, mert a Fidesz és az MSZP delegáltjai felosztották egymás közt a piacot, okosba’. Szemet vetettek a virágzó üzletre, és erőszakkal átvették. Erre is jó egy hatóság.

Figyelemre méltó a történetben a szocialisták messze fénylő ostobasága, akik belementek ebbe az üzletbe, és eszükbe sem jutott gyanakodni. Elfogadták a teljesíthetetlen ajánlatokat mindkét pályázó részéről, és remélték, hogy ezek majd szépen el lesznek felejtve és simítva.

Aztán csodák csodája, a fideszes rádió ki lett tömve lottóhirdetéssel, és fenn tud maradni, a más kutya kölyke meg éhen hal. És hát nem úgy fideszes az a rádió, hogy csak rámondják rosszindulatúan, aztán közben nem is volt taggyűlés, hanem ismét ugyanoda vezetnek a nyomok: ez már megint Lajos és Zsolt.

Magyar kecskének magyar káposzta

Méltó illusztrációja ez Orbán pofátlan hazugságának. Annak, amely a nemzeti burzsoázia megteremtéséről szólt, miszerint a kedvezményeket, támogatásokat és konkrét átutalásokat az indokolja, hogy legyen magyar nagytőke. Nem, ne magyar nagytőke legyen úgy általában, hanem legyen az egy kézben – ez itt a törekvés, és sokkal eredményesebb a kormányzás e téren, mint például a középosztály megteremtésében. Már csak azért is, mert ez a kisgömböc-kullancs hibrid elszívja a levegőt mindenki más elől, aki Magyarországon üzletelni szeretne.

Definiálni kellene a közérdeket – mondta szelíden és lényeglátóan Bajnai Gordon, amikor ez a két polip kitúrta a nyugati cégeket, de akkor hiába mondta. Mert az még nem katasztrófa, ha lesz az amcsi és brit tulajdonú sramlicsatornák helyett egy Simicska- és egy Puch-rádió. Ha egyszer magyar szakértők is tudnak ilyet csinálni, miért is ne kedvezzünk a sajátjainknak, elvégre nemzet vagyunk. Az ORTT – benne Szalai Annamáriával és egyéb algonoszokkal – még hivatkozhatott arra, hogy a magyar vállalkozók sokkal többet fognak fizetni, tehát annyival több folyik be a költségvetésbe, és lesz belőle Alaptörvény Asztala meg más hasznos holmik.

Ja, ez így egész jól hangzik: a kecske is magyar, meg a káposzta is nagyobb lesz. Most látszik az eredmény, a válasz a közérdeket firtató kérdésre: az egyik magyar nemes nem fizet, mert csődbe ment, a másikat meg a magyarok istene védelmezi, ezért irdatlan mennyiségű közpénzt szippant ki a büdzséből, aminek egy részét aztán nagy kegyesen visszaadja. Hát a hülyének is megéri! Csak a hülye nem kap ilyen uradalmat állami kezességgel, Nyerges Zsolt meg igen.

Ehhez képest a piaci alapon működő cégek – azok, amelyekkel az állam nem él vadházasságban és más rokonságban sem áll – szorgalmasan befizetik a magukét. Kevesebb ugyan a löttyös magyar ígéretnél, de azt közpénzinjekció nélkül is megtermelik.

Utánuk az özönvíz

Nemzeti burzsoáziát működtetni drága mulatság, haveri burzsoáziát még drágább: egyenesen hazaárulás. A normál tőkést ugyanis vidáman hagyhatjuk csődbe menni, ha rossz döntést hoz, és ezzel egy tanulási folyamatot működtetünk önkéntelenül, a jó döntések felé orientáló tanulságok rendszerét üzemeltetjük.

A haveri tőkés viszont hamar felismeri, hogy neki baja nem eshet; belehelyezkedik a főnök szeretőjének szerepébe, utálatos lesz, mohó, telhetetlen és indulatos. Ezek mind a rossz üzletember, illetve a maffiózó tulajdonságai, és ahol az ilyenek győzhetnek, az nem jó hely. Onnan menekülni szokás. Nemcsak azért, mert a kiskirály előbb-utóbb szemet vet az első éjszaka jogára is, hanem mert az így vezetett, parazitáktól szenvedő államok elbuknak.

Előbb csak lemaradnak azok mögött, akik teret engednek a tehetségeknek, gyakran a bénább ország elüldözött tudósainak, ahogy történt a német atomfizikusokkal az Egyesült Államokban. Lemaradásuk frusztrációt és további rossz döntéseket indukál, hogy végleg leszakadjanak, és az otthon maradottaknak büszkén hirdessék, hogy szegény ugyan az ország, de legalább a miénk; mármint az enyém, Lajosé és Zsolté. Végül felfigyel a hanyatlásra a külvilág, kóstolgatni kezdik a dekadens államot, és aztán különféle evőeszközökkel jóízűen megeszik. Ilyenkor már a nemzeti sorskérdés az, hogy egy viszonylag jóindulatú hatalom, vagy valami horrorbirodalom nyeli-e le a hazát.

Így válik nemzetvesztővé az az arisztokrácia, amely sikerrel hitette el magáról, hogy benne testesül meg a nemzet. Ekkor repülőgépre száll, és szélesen vigyorogva elrepül, az inge alá gyűrt ékszerekkel. Odalent senki sem rázza utána az öklét, csak azt lesik, hogy melyik hullámhosszon lesz akkor a Bumeráng, és mikor adják már végre megint, hogy Killing me softly.