
Miért és mitől dzsip a Jeep? Kipróbáltuk, elmagyarázzuk
Ezek az amerikai vasak közel 8 évtizedes múltra tekintenek vissza, és bár mostanság már divatterepjáró változatban is elérhetők, az igazi Jeepek még mindig a kőkemény, valódi terepjárásról szólnak.
Kevesen tudják, hogy a Jeep elnevezés a "General Purpose" (általános célú) rövidítéséből, a "dzsípi"-ből született és egyben a világ legrégibb terepjárómárkája. Azzal pedig még kevesebben vannak tisztában, hogy honnan ered a Jeepek ikonikus hetes osztatú hűtőmaszkja. Nos, onnan, hogy az eredeti Willys Jeep volt az első olyan jármű, mely a második világháborúban hat kontinensen is bevetésre került.
Egy ilyen régi katonai Jeep is felbukkant azon a hazai sajtórendezvényen, melyen az amerikai gyártó három legújabb modelljével volt szerencsénk testközelből megismerkedni.

Wrangler
A Jeep modernkori kínálatából egyértelműen a Wrangler áll legközelebb az ős Jeep eredeti szellemiségéhez. Ez a termékcsalád 1986-ban debütált az YJ szériával, és 2018-ban jött ki a legújabb, immár negyedik generáció, a JL sorozat.
A teljesen új fejlesztésű Wrangler már messziről ordítja magáról, hogy egy hamisítatlan amerikai terepjáró, vagyis a designerek ugyanolyan óvatosan módosítottak a formaterven, mint ahogy a Porsche szokott mindig egy hangyányit változtatni a 911-es sportkocsi külsején. Az új modellt talán a LED-es lámpáiról lehet felismerni a legkönnyebben, illetve arról, hogy a szélvédőjét a korábbiaknál egy picit jobban megdöntötték.

A 2-ajtós kivitel 4,24 méter, a 4-ajtós 4,79 méter hosszú, 2,46, illetve 3,01 méteres tengelytáv mellett. Közös vonás az alvázas kivitel, vagyis a Wrangler egy hamisítatlan, régi vágású terepjáró. A budai hegyekben megejtett rövid menetpróba saras kihívásait kaján vigyorral az arcán abszolválta az amerikai technika, a fejlett összkerékhajtást, az elektronikusan önzáró differenciált és a felezőt éppen csak a próba kedvéért kapcsolgattuk ki és be.
A szabad hasmagasság meghaladja a 25 centimétert, az első-, illetve hátsó terepszögek 36,4, illetve 30,8 fokosak. A Rubicon csúcsmodell extrája a 30 km/h-s tempóig lekapcsolható aktív stabilizátor, melynek köszönhetően az első kerekek rugóútja 25 százalékkal megnő.

A Wrangler egyediségét az adja, hogy a szélvédőjét bármikor egyszerűen le lehet hajtani, sőt, mostantól ez a procedúra még a korábbiaknál is könnyebben megoldható. Ezenkívül a tetőt is fel lehet nyitni, arról nem is beszélve, hogy az ajtókat is könnyen le lehet szerelni, vagyis ennél nem is lehet a természethez közelibb az autóval történő terepjárás.
A sofőrnek és első utasának rengeteg helye jut, ellenben a kétajtós kivitel esetében hátul már igen szűkös a lábtér. A felhasznált anyagok minősége a vártnál mindenképpen jobb, hátrafelé sokat javít a kilátáson, hogy a kívül elhelyezett pótkerék 30 centiméterrel lejjebb került, a műszerfal közepén pedig modern 8,4 colos érintőkijelző trónol. Az Apple CarPlay és Android Auto támogatás is adott, sőt a Sahara és Rubicon felszereltségi szintekhez alapáron jár az 552 W-os, 8.1-es Alpine hangrendszer.


Legolcsóbban 14,4 millió forint ellenében kaphatunk Wranglert, mely összegért egy rövid kivitelű dízel alapmodell lehet a miénk. 17,8 millió forintba kerül a legjobban felszerelt hosszú Wrangler az erősebb motorral, de néhány extra megrendelésével könnyen 23 millió forint magasságába tornázható az ár.

Cherokee
A Jeep ezen modellje 1974 óta rója a világ útjait és úttalan útjait. 2013-ban jött ki az aktuális KL sorozat, mely 2018-ban egy óvatos ráncfelvarráson esett át, és ezt kívül elsősorban a módosított fényszórókon, illetve az új hűtőrácson lehet tetten érni. Belül a jobb minőségű anyagok felbukkanása jelzi a faceliftet, de azért még így sem kell német prémium szintre számítani.
Lényeges változás, hogy a csomagtartó 70 literrel öblösebb lett, vagyis immár akár 570 litert is képes magába fogadni, az elektromos csomagtérajtót pedig láblendítéssel is mozgásra lehet bírni.

A 4,62 méter hosszú megújult Cherokee első körben csak és kizárólag dízelmotoros változatokban kapható. A gyengébb kivitel 150 lóerőt és 350 Nm-t tud, az erősebb 195 lóerőt és 450 Nm-t ad le – az erő és a nyomaték mindkét esetben 2,2 literes lökettérfogatból ered. A későbbiekben érkezik majd a 2 literes turbós benzinmotor a maga 270 lóerős teljesítményével, illetve 400 Nm-es nyomatékával. A Sport és Trailhawk felszereltségi szintek ugyancsak később válnak elérhetővé, addig pedig be kell érnünk a Longitude, Limited és Overland kivitelekkel.
A faceliftes Cherokee hazai listaárát egyelőre még nem közölte az importőr, így egyelőre csak azzal tudunk számolni, hogy a kifutó széria 12,77-16,23 millió forintos listaárakkal bír.

Renegade
Ennek a mindössze 4,23 méter hosszú típusnak szinte még nincs is múltja, hiszen csak 2014 óta kapható, de a gyártó máris elérkezettnek látta az időt egy gyors ráncfelvarrásra. Az új LED-es fényszórót és menő 19 colos kerekeket kapott Renegade kapcsán a motorháztető alatt keresendők a komolyabb változások.
Megérkezett ugyanis az 1 literes 3 hengeres turbós benzinmotor, melynek 120 lóerős teljesítménye, illetve 190 Nm-es nyomatéka egy hatfokozatú kéziváltón keresztül érkezik meg az első kerekekre. Az 1,3 literes ugyancsak új turbós benzinmotor már 4 hengerrel bír, és elsősorban 150-180 lóerős teljesítményéről, valamint 270 Nm-es csúcsnyomatékáról ismerszik meg. Az erősebb motorok mellé 9 fokozatú automataváltó, illetve természetesen összkerékhajtás is társítható.

Dízelfronton a 120 lóerős 1,6 literes egység jelenti a belépőszintet, majd pedig a 2 literes erőforrás 140, illetve 170 lóerős változata következik a sorban. A Sport, Longitude, Limited és Trailhawk változatban készülő Renegade kapcsán újdonság még a negyedik generációs Uconnect fedélzeti számítógép, mely kiviteltől függően 5, 7, illetve 8,4 colos érintőképernyőt kap.
Az első nem az USA-ban gyártott Jeepként jegyzett, Olaszországban készülő Renegade alapára 5,63 millió forint, ennyibe kerül egy kéziváltós 1 literes motoros példány. A csúcsot az erősebb dízelmotorral szerelt automataváltós Renegade jelenti, melynek alapára 9,97 millió forint.

Konklúzió
A globális Jeep eladások 2018 első felében 21 százalékkal növekedtek, az EMEA régióban pedig az év első tíz hónapjában több mint 60 százalékos növekedést regisztráltak. Utóbbi időszakban a hazai eladások 70 százalékkal javultak, amiben többek közt annak is szerepe volt, hogy 2018-ban négyről kilencre nőtt a magyar Jeep-kereskedések száma.
A Fiat Chrysler Automobiles amerikai márkája a terepjárópiac egészét megpróbálja lefedni. A kőkemény terepezésre vágyók számára a teljesen új fejlesztésű Wrangler lehet az ideális választás, a középkategóriás terepjárót vásárolni kívánók a ráncfelvarrt Cherokee-val járhatnak a legjobban, az új motorokkal támadó Renegade pedig a karakteres megjelenésű kompakt divatterepjárót keresők számára lehet jó alternatíva. Ezenkívül a Compass és a Grand Cherokee mellett sem mehetünk el szó nélkül, igaz ezen modellek kapcsán mostanság nem beszélhetünk újdonságokról.
Hasonlóan jó terepező képességekkel a nemrégiben teljesen megújult Mercedes G-osztály, a Toyota Land Cruiser, a vadonatúj Suzuki Jimny, a már nem gyártott Land Rover Defender, illetve a 4-5 évtizede lényegében változatlan formában készülő Lada 4x4 (Niva), valamint UAZ-469 rendelkezik. Mindegyik egy nagyon más történet, szabad a választás.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.