Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#3-as metró

MTI Itthon

Tarlós: legfeljebb négy hónapot csúszhat a metrófelújítás kezdete

A jelenlegi állás szerint maximum négy hónapot csúszhat a 3-as metróvonal felújításának kezdete, ugyanakkor az is lehetséges, hogy egyáltalán nem lesz késlekedés – ezt mondta a főpolgármester péntek este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Tarlós István beszélt arról is, hogy péntek reggel írásos meghívót kapott a jövő pénteki kormányülésre, amelyre Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes megy majd el.

hvg.hu Itthon

Tarlós annyira erős, hogy alig dönthet fontos ügyben – videó

A Városliget és a budai Vár átrendezésébe nem szólhat bele, még véleményt sem mondhat ezekről, a hármas metróra szerinte is jobban megérte volna új kocsikat vásárolni, de ez nem érdekelte a kormányt, amely közben tartozik a fővárosnak több mint 10 milliárddal, egy az agglomerációs közlekedésre költött tartozást nem fizet ki a fővárosnak, és a főpolgármester ezt sem képes behajtani. Tarlós István mindezek ellenére az egyik legerősebb politikusnak vallja magát, arra hivatkozva, hogy a nép közvetlenül választotta meg. Videó.

MTI Gazdaság

Tarlós: még az is lehet, nem csúszik a 3-as metró felújítása

Lehetséges, hogy nem csúszik a 3-as metróvonal felújításának kezdete, ha az az északi szakaszon kezdődik és a járműpótláshoz szükséges buszokat a BKV buszállományából sikerül forgalomba állítani - mondta Tarlós István főpolgármester a köztévé esti műsorában.

Zelki Benjámin Itthon

Metróért Egyesület: aprólékosan újították fel 3-as metró kocsijait, azért tűnnek újnak

A főváros, a BKV és a Metróért Egyesület is cáfolta, hogy a felújításra kiküldött metrószerelvény helyett egy teljes újat küldtek vissza prototípusként az orosz Metrowagonmashtól. A Metróért Egyesület szerint eleve a felvetés értelmetlen, mivel felújításkor a szerelvény minden elhasználódott elemét kicserélik – és ez a 3-as metró esetében majdnem az egész jármű is lehet.

hvg.hu Itthon

A nap, amikor lebukott a nagy magyar-orosz földalatti-szervezkedés

Egy nap, öt hír, amiről mindenki beszél: a nagy metrótrükk; magyar-német vita egymás átveréséről; a nagy államosítás közepette itt az újabb alternatív magániskola; a franciaországi foci-Eb-t természeti katasztrófa is veszélyezteti; a légi balesetek elleni ígéretes találmánnyal állt elő három magyar fiatal.

hvg.hu Itthon

Már Budapesten van a 3-as metró első felújított szerelvénye

Csütörtök hajnali egy órakor megérkezett a Kőér utcai járműtelepre az első felújított metrószerelvény – írja az Iho.hu. Oroszországban újították fel a hat kocsit, és vasúti vontatással, de a saját kerekein gurult vissza Budapestre. Egy rozsdás, összefirkált kék metrót ment ki és egy fekete-fehér, kívül-belül felújított szerelvény jött vissza, sokan azonban vitatják, hogy új kocsik vásárlása helyette megéri-e erre több tízmilliárd forintot költeni.

MTI / hvg.hu Itthon

Már Párkányban jár a 3-as metró – fotók

A szlovák-magyar határon, a Duna szlovákiai oldalán fekvő Párkány vasútállomásán fotózták le szerda reggel a 3-as metró első felújított szerelvényét, amelyet az oroszországi gyárból múlt héten indítottak el Budapestre.

1
23 24 25 26 27
42
Újabb kérdőjelek merültek fel a nemrég feltámasztott rémfarkasról

Újabb kérdőjelek merültek fel a nemrég feltámasztott rémfarkasról

Áttörés: elkészült az első tabletta, amely olyan hatékony, mint a mindenkit lefogyasztó csodainjekció

Áttörés: elkészült az első tabletta, amely olyan hatékony, mint a mindenkit lefogyasztó csodainjekció

Kinevezték a Magyar Nemzeti Bank új alelnökét

Kinevezték a Magyar Nemzeti Bank új alelnökét

Lejjebb adták a szaúdiak, úgy tűnik, a teljes F1 helyett most egy csapattal is beérnék

Lejjebb adták a szaúdiak, úgy tűnik, a teljes F1 helyett most egy csapattal is beérnék

Csaknem 1 millió forint büntetést kapott Stummer János az elmúlt hetek tüntetéseiért

Csaknem 1 millió forint büntetést kapott Stummer János az elmúlt hetek tüntetéseiért

Egy rábapordányi állattartó telepen is megjelenhetett a ragadós száj- és körömfájás

Egy rábapordányi állattartó telepen is megjelenhetett a ragadós száj- és körömfájás

Komoly költségvetési terhet jelent az anyák adómentessége és nincs terv a kigazdálkodására

Komoly költségvetési terhet jelent az anyák adómentessége és nincs terv a kigazdálkodására

Két hónappal ismét meghosszabbították Suha György volt tiszteletbeli konzul letartóztatását

Két hónappal ismét meghosszabbították Suha György volt tiszteletbeli konzul letartóztatását

VSquare: Trumpék április elején közölték a magyar kormánnyal, hogy „nem aktuális” az adóügyi megállapodás

VSquare: Trumpék április elején közölték a magyar kormánnyal, hogy „nem aktuális” az adóügyi megállapodás

A címlapról ajánljuk