Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

hvg.hu Itthon

Négy csirkeszárny kétezer forintba került az uzsorásoknál

Élelmiszereket is adtak uzsorára egy taktabáji család tagjai - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken újabb uzsorások elfogása kapcsán. A taktabáji família tagjainál négy-öt csirke szárny kétezer forintba került.

MTI Itthon

Éjjel-nappali segítség az áldozatoknak

Az Észak-magyarországi, Észak-Alföldi és Dél-dunántúli régió 9 megyéjében indult el az Európai Unió támogatásával az úgynevezett TEtt-program az áldozatokért és tettesekért, amely éjjel-nappal azonnali segítséget nyújt - mondta a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

hvg.hu Itthon

Husznegy embert fogott el a „drog-kommandó”

Kisebb droghálózatot számoltak fel a rendőrök a Sátoraljaújhelyen. Az ügyben huszonegy ember került a rendőrség látókörébe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

hvg.hu Itthon

Az ablaktörlőbe kapaszkodott a motorháztetőn vonszolt benzinkutas

Sérüléseket okozott egy benzinkutasnak az a két miskolci férfi, aki Hernádkakon fizetés nélkül akart tankolni egy töltőállomásnál - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség közúti veszélyeztetés és cserbenhagyás miatt indított ellenük eljárást.

hvg.hu Itthon

Vádemelési javaslat a „kötözős rablók” ellen

A miskolci nyomozók többszörösen visszaeső bűnözőket fogtak el, akik brutális és erőszakos módon követtek el rablásokat. Az úgynevezett „kötözős rablók” vádemelési javaslatát elkészítette a rendőrség - tették közzé a police.hu-n.

MTI Itthon

Bányatóból mentettek ki egy nőt Borsodban

Az Onga határában lévő bányatóból vasárnap délután kimentettek egy középkorú nőt, újraélesztették, majd a mentők kórházba szállították - közölte a rendőrség.

hvg.hu Itthon

Véres húsvéti vendetta Arlón

Egy 57 éves férfi életét vesztette, heten megsérültek abban a verekedésben, amely a borsodi Arló közég Dózsa utcájában történt. Két család régi sérelmeik miatt támadt egymásra húsvét második napján.

hvg.hu Itthon

Halálra verte feleségét

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagykinizsen egy férfi olyan súlyosan bántalmazta a feleségét, hogy a nő belehalt sérüléseibe.

hvg.hu Itthon

Rendőrökre támadtak Taktaszadán

Könnyebb sérülést szenvedett egy rendőr Taktaszadán csütörtök este, amikor egy verekedésnél intézkedtek – közölte a Borsod megyei rendőrség. Az elkövetők a hivatalos személy elleni erőszakért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

hvg.hu Itthon

Emberrablók őrizetben

Egy nyíregyházi vállalkozót elraboltak és szabadon bocsátásáért egymilliót követeltek március 4-én délután. A tetteseket, három ukrán férfit 10 órán belül őrizetbe vették - közölte a borsodi rendőrség.

hvg.hu Itthon

Elfogták az ötszázmilliót lopó vagyonőrt

Elfogták azt a tolvajt, aki idén szeptember elején ötszáz millió forintot lopott el egy pénzszállító járműből. A hvg.hu információi szerint a férfi a Rendőrtiszti Főiskolán személy- és vagyonőri szakon végzett. Egy három nappal ezelőtti fővárosi pénzszállító rablás elkövetője pedig egy volt rendőr volt.

hvg.hu Itthon

Mintegy húsz borsodi drogfogyasztót fogtak el

Mondhatni kistérségi droghálózat működését számolta fel a rendőrség Sátoraljaújhelyen és környékén. Mintegy két tucat kábítószer-terjesztésben és/vagy -fogyasztásban érdekelt embert fogtak el.

hvg.hu Itthon

Sajóbábony: Újabb hat embert vettek őrizetbe

Újabb hat embert vettek őrizetbe a Borsod megyei Sajóbábonyban a hétvégen történtekkel kapcsolatban – mondta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

hvg.hu Itthon

Életveszélyes sérülést okozott a támadó

Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlet bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság (BAZMRFK) egy Színpetriben élő fiatalkorú férfival szemben - közölték a hvg.hu-val.

1 2 3
„Öt–tíz éven belül megkétszerezheti az ember élettartamát”

„Öt–tíz éven belül megkétszerezheti az ember élettartamát”

Mi történik, ha egy halálos vírus receptjét kérjük a mesterséges intelligenciától?

Mi történik, ha egy halálos vírus receptjét kérjük a mesterséges intelligenciától?

Frankfurter Allgemeine-kommentár: A magyarokon múlik, megszabadulnak-e Orbántól, ebbe külföldről nem szabad beleszólni

Frankfurter Allgemeine-kommentár: A magyarokon múlik, megszabadulnak-e Orbántól, ebbe külföldről nem szabad beleszólni

A tej- és a tojáspiacra is rászáll a GVH

A tej- és a tojáspiacra is rászáll a GVH

Tudta, hogy a rossz alvás is okozhat stresszt?

Tudta, hogy a rossz alvás is okozhat stresszt?

A salvadori elnök szerint kizárt dolog, hogy visszaküldjék a tévedésből deportált férfit

A salvadori elnök szerint kizárt dolog, hogy visszaküldjék a tévedésből deportált férfit

Magyar Közút: a térfogatváltozó altalaj miatt volt annyira drága a Lázár kastélya felé vezető út felújítása

Magyar Közút: a térfogatváltozó altalaj miatt volt annyira drága a Lázár kastélya felé vezető út felújítása

Hazatért a macedón diszkótűz utolsó sérültje is a Honvédkórházból

Hazatért a macedón diszkótűz utolsó sérültje is a Honvédkórházból

Pörög a letöltésszámláló: most mindenki ezt az appot akarja

Pörög a letöltésszámláló: most mindenki ezt az appot akarja

A címlapról ajánljuk