Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Cannes-i Filmfesztivál

Varga Ferenc - Onozó Róbert (Cannes) Kult

Scarlett Johansson mellé nem kell még huszonöt másik sztár

Finisébe fordult a 76. cannes-i filmfesztivál, de még az utolsó napokra is jutott pár gyöngyszem. Juliette Binoche még édesebb kulináris gyönyörökre invitál, mint a Csokoládéban, a finnek még búskomorabb alkoholisták, mint a magyarok, és Wes Anderson sztárparádéjából csak Scarlett Johansson tud kiemelkedni. Cannes-i podcastsorozatunk utolsó adását hallhatja.

Varga Ferenc - Onozó Róbert (Cannes) Kult

Johnny Depp lánya nagylelkűen kitárulkozik

A cannes-i filmfesztivál hagyományosan bemutat minden évben egy-egy nagy dobásnak ígérkező tévéprodukciót a hivatalos programjában. Idén az HBO júniusban érkező botránysorozata, Az idol (The Idol) című kapott versenyen kívüli gálavetítést. Az első két rész alapján szórakoztató bűnös élvezetre számíthatunk, amelyben Johnny Depp és Vanessa Paradis lánya, Lily-Rose Depp minden gátlásától megszabadul Rév Marcell kamerája előtt. Kilencedik cannes-i podcastunkban a magyar operatőrrel is beszélgetünk.

Varga Ferenc - Onozó Róbert (Cannes) Kult

Jude Law még sosem volt ilyen visszataszító

Félidőn túl is tovább dübörög tovább a cannes-i filmfesztivál. Egy esős és iszonyatosan sűrű hétvége után újra kisütött a nap, és helyszíni tudósítóink Jude Law és Alicia Vikander kosztümös drámájának kapcsán értekeznek a karrier és a család összeegyeztethetőségéről, majd kitárgyalják a versenyprogram újabb csúcspontját, az Anatomy of a Fallt. Itt a cannes-i podcast nyolcadik adása.

Varga Ferenc - Onozó Róbert (Cannes) Kult

A slusszpoén, hogy beült mögénk Naomi Campbell

A hétvége második napján is folytatódott a sztárdömping Cannes-ban. Láttuk Leonardo DiCapriót, Jennifer Lawrence-t, Natalie Portmant és Robert De Nirót, de még a kávézóban és a széksorok közt is hírességekbe botlottunk. Filmek terén jó hír, hogy visszatért Michel Gondry, és hogy Afrikából is érkeznek új tehetségek.

Varga Ferenc - Onozó Róbert (Cannes) Kult

Leonardo DiCaprióék eksztázist és melankóliát is okoztak Cannes-ban

Cannes első szombat estéje minden évben a legjobban várt, sztároktól leginkább hemzsegő filmek bemutatójának ideje, Idén Martin Scorsese legújabb monumentális eposza, a Killers of the Flower Moon hozta el a cannes-i vörös szőnyegre Leonardo DiCapriót és Robert De Nirót. Közvetlenül utána pedig a sztárszínésznőkön volt a sor, Natalie Portman és Julianne Moore játszották le egymást a vászonról a May Decemberben. Helyszíni podcast tudósításunkból kiderül, hogy nem ugyanannyira voltunk elájulva mindkettőtől.

Varga Ferenc - Onozó Róbert (Cannes) Élet+Stílus

Utoljára a Saul fia ütött ekkorát Cannes-ban

Pénteken láttuk Cannes-ban az egyetlen hollywoodi blockbusternek szánt nagy durranást, az Indiana Jones-sorozat ötödik részét. De hiába harcol a visszafiatalított Harrison Ford újra nácik ellen, mégsem rúghatott labdába Jonathan Glazer nácijai ellen, a The Zone of Interest ugyanis azonnal a legnagyobb Arany Pálma-esélyes lett. A cannes-i podcast negyedik adásában beszélünk még Cate Blanchett zsenialitásáról és arról is, hogy hogyan kell szexelni.

Varga Ferenc - Onozó Róbert (Cannes) Kult

Megérkezett a minőségi szex Cannes-ba

A cannes-i filmfesztivál második teljes napján már úgy érződik, mintha egy hete itt lennénk, hiszen négy-öt filmet máskor legalább egy hétbe telik megnézni. A felhozatal viszont nem okoz csalódást, az idei francia botrányfilm, a Le retour, illetve a csodálatos The Nature of Love kapcsán kitárgyaljuk a legjobb szexjeleneteket is. Számba vesszük továbbá a tinisorozatokból művészfilmekbe dobbantó fiatal színészeket és beszámolunk az első csalódásokról is. Itt a cannes-i podcastsorozat harmadik adása.

Varga Ferenc - Onozó Róbert (Cannes) Kult

Meleg cowboyok és elérzékenyült apák Cannes-ban

Első teljes napján durván beindult a 76. cannes-i filmfesztivál, máris láttuk az első remekművet a tévedhetetlen japán mester Koreedától, és megküzdöttünk a bejutásért Pedro Almodóvar meleg westernjére. Helyszíni tudósítás podcast formájában az esős Riviéráról.

1 2 3 4 5 6 7
16
Tovább lassult az infláció, de nem annyira az árrés, inkább a benzinár miatt

Tovább lassult az infláció, de nem annyira az árrés, inkább a benzinár miatt

21,5 ezer milliárd forint EU-támogatás érkezett Magyarországra 2004 óta

21,5 ezer milliárd forint EU-támogatás érkezett Magyarországra 2004 óta

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Sebek, melyek újra és újra felszakadnak – Paul Lendvai bécsi beszéde a világháború végének 80. évfordulóján

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

Itt van az ukránok új fegyvere: 1600 km-re is elmegy, akár 120 kg robbanóanyagot is odavisz

Itt van az ukránok új fegyvere: 1600 km-re is elmegy, akár 120 kg robbanóanyagot is odavisz

Drónokkal támadja egymást India és Pakisztán

Drónokkal támadja egymást India és Pakisztán

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

A címlapról ajánljuk