Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Hende Csaba

hvg.hu Itthon

Hende: Spórolnak, ahol tudnak a Honvédkórházban

Augusztus végén 731 millió forintot tett ki a Magyar Honvédség Egészségügy Központjának harminc napon túl lejárt tartozása, a hatvan napon túli pedig körülbelül 2 milliárd 476 millió forint volt – derül ki a honvédelmi miniszter írásbeli válaszából, amelyet az MSZP-s Demeter Márta kérdésére küldött. Augusztus végén több tucatnyival kevesebb orvos dolgozott a központban 2013 januárjához képest.

hvg.hu Itthon

A Jobbik előkapta a szovjet emlékművek ügyét

Magyarország területén az első világháború korszakából 130 orosz, a másodikéból pedig 1030 szovjet emlékmű vagy katonai temetkezési hely van – derül ki a honvédelmi miniszter válaszból, amelyet a jobbikos Sneider Tamás kérdésére adott írásban. Az áthelyezésüket csak az illetékes önkormányzatok kezdeményezhetik Hende Csaba szerint.

MTI Világ

Magyarok is bekerülnek az új NATO-erő parancsnokságába

Az ukrán válságra válaszként létrehozandó gyorsreagálású NATO-erő parancsnokságán biztosan lesznek magyar katonák – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

HVG Itthon

Hendének mennie kell?

Inog Hende Csaba honvédelmi miniszter széke – írja a HVG a magyar fegyverszállításokról és honvédelmi beszerzésekről szóló cikkében.

MTI Itthon

Jó lesz majd honvédnek lenni Hende szerint

A honvédelem területén hosszas egyeztetés után hamarosan elindul az új életpályamodell, ami méltóbb javadalmazást is jelent - mondta a honvédelmi miniszter szombaton Veszprémben, a Szentháromság téren rendezett altisztavató ünnepségen.

HVG Itthon

Kihez repülnek a magyar MiG-ek?

Egy titokzatos vevő napokon belül megveheti a hadrendből kivont 24 MiG-29-es vadászgépet – írja a HVG csütörtökön utcára kerülő száma.

MTI Itthon

Hende emelné a honvédség büdzséjét

A legfontosabb a biztonság, anélkül nincs szabadság, ezért Magyarországnak és Európának is meg kell erősítenie védelmi költségvetését - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten.

hvg.hu/MTI Itthon

Hivatalos: A budai Várba költözik Orbán és hivatala

Az új, volt Hír Tv-s kormányszóvivő első közleménye: a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala. Több minisztériumot pedig vidéki városokba költöztethetnek.

hvg.hu Itthon

Üzeni a Fidesz Brüsszelnek: "Főzzenek kevesebb halat!" – videó

A Fidesz EP-kampányának szlogenjével összhangban munkahelyükre ballagó kormánypárti képviselőket kérdeztünk arról, hogy vajon ők mit üzennek Brüsszelnek, illetve hogy kell érteni a "tiszteletet a magyaroknak!" követelést. A kérdésre érdemi – bár kitérő – választ csak Fónagy János fejlesztési államtitkár adott, Hende Csaba honvédelmi miniszter pedig azokhoz irányította riporterünket, akik a plakátot készítették.

Kósa András - Kovács Áron Itthon

Ki tölti utolsó heteit az Orbán-kormányban?

Lehet, hogy senki. Lehet, hogy sokan. Lehet, hogy kétszer ennyi minisztérium lesz, lehet, hogy még nyolcnál is kevesebb. Kormányzati és kormánypárti forrásaink segítségével összeszedtük a lehetséges harmadik Orbán-kormány összetételéről jelenleg keringő (fél)információkat. A legkisebb odds-ot Hoffmann Rózsa távozására adnánk, Lázár János viszont maradhat „szupermindenes”, Navracsics Tibor pedig uniós biztosként folytathatja. A „szupertárcákat” szétszabdalhatják, bár az érintettek keményen küzdenek ellene.

MTI Világ

Hendének már a második állítását cáfolták meg ma

A horvát nemzetvédelmi minisztérium közölte, hogy a magyar honvédelmi miniszter kijelentésével ellentétben nem kérték Magyarország segítségét a légtér védelmében. Korábban a Vadai Ágnes elleni vádemelésről beszélt Hende Csaba, ezt az ügyészség cáfolta.

MTI Itthon

Gyurcsányék perrel fenyegetnek Vadai miatt

Ha bebizonyosodik, hogy tényleg Hende terjesztette a Vadai elleni vádemelést, a Demokratikus Koalíció rágalmazás és becsületsértés miatt pert indít – mondta Gréczy Zsolt. Kezdeményezik a honvédelmi miniszter gondnokság alá helyeztetését is.

hvg.hu Itthon

Vádat emeltek Vadai Ágnes ellen?

Vádat emelt az ügyészség Vadai Ágnes ellen – közölte a honvédelmi miniszter a Hír Tv szerint. A hvg.hu-nak ezt azonban a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője határozottan cáfolta.

1
6 7 8 9 10
20
Rossi szerint Európában mára mindenki tiszteli a magyar válogatottat

Rossi szerint Európában mára mindenki tiszteli a magyar válogatottat

Bekérették az ukrán nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba

Bekérették az ukrán nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Izraeli külügyminiszter: Ha a Hamász megmarad, az tragédia mind az izraeliek, mind a palesztinok számára

Izraeli külügyminiszter: Ha a Hamász megmarad, az tragédia mind az izraeliek, mind a palesztinok számára

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Orbán és Trump a kanyarban sincsenek kedvenc sportjukhoz képest

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka

Ma 75 éves Vámos Miklós

Ma 75 éves Vámos Miklós

A címlapról ajánljuk