Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Jöbbik

MTI Itthon

Alföldi-ügy: "terroristamódszer a telefonszámok nyilvánossá tétele"

Terroristamódszer, hogy a kuruc.info nyilvánossá tette Alföldi Róbert színházigazgató és az állításuk szerint "őt védelmező" négy fideszes parlamenti képviselő mobiltelefonszámát - mondta a parlament kulturális és sajtóbizottságának, illetve ellenőrző albizottságának fideszes tagja.

MTI Itthon

A Jobbik az SZDSZ-ből vezeti le Stohl András tévés visszatérését

A Jobbik továbbra is támadja a Nemzeti Színház igazgatóját, s mivel úgy érzik, a Fidesz vezette kormány nem kezdett bele a magyar kultúra és gondolkodás szükséges átalakításába, nekik kell ezt a "szabadságharcot" elkezdeniük. Pedig korábban úgy érezték, a Fidesz mellettük áll.

Hírszerző/FH Itthon

Még mindig toronymagasan vezet a Fidesz-KDNP

A Századvég legfrissebb, novemberi felméréséből az derült ki, hogy némileg ugyan csökkent a Fidesz-KDNP támogatottsága, de továbbra is egyedülálló a rendszerváltás utáni politikatörténetben.

hvg.hu Kult

Nem megy el Alföldi Róbert az albizottság ülésére

Korábbi tervével ellentétben nem megy el Alföldi Róbert a parlament kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának csütörtöki ülésére - értesült a Népszava a Nemzeti Színháztól.

MTI Itthon

Megtizedelődött a Magyar Nemzeti Gárda

A Magyar Nemzeti keddi számában azt írja, jelentősen csökkent a gárdisták száma az utóbbi hónapokban; tavaly még több mint ezer volt, az idén már csak százas nagyságrendű a tagok száma.

Hírszerző/FH Itthon

Szonda Ipsos: távolodunk a pártoktól

A Szonda Ipsos legfrissebb, 1500 felnőtt megkérdezése alapján készített reprezentatív felméréséből - amelyet a Népszabadság közölt - kiderült: az elmúlt egy hónapban szinte minden párt támogatottsága csökkent.

MTI Itthon

Jobbik: a kormány nem nyúlja le a pénztártagok megtakarításait

A Jobbik szerint nem igazak azok az állítások, amelyek szerint a kormány "lenyúlná" a magánnyugdíj-pénztári tagok megtakarításait, mivel a kötelező magánnyugdíjpénztárak esetében nem is lehet valódi megtakarításokról beszélni - mondta Hegedűs Tamás, a párt vezérszónoka hétfő este a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvénymódosítások általános parlamenti vitájában.

MTI Itthon

A Jobbik szívéhez a Hoffmann-féle koncepció áll közelebb

A Jobbik több ponton egyetért a felsőoktatási törvény Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár által bemutatott koncepciójával, amelyhez képest a párt visszalépésként értékeli a javaslat egyes elemeit kritizáló Pokorni Zoltán és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőinek megállapodását.

Csizmadia Ervin Vélemény

Csizmadia Ervin: Lehet jó és hasznos a populizmus is?

Hollandiában több tudós is felveti, hogy a populizmus akár hasznos is lehet a demokráciának. Magyarországon, ahol a populizmus ősellenfél, itt még nem tartunk. Üdvös lenne az árnyaltabb populizmusértelmezés itthon is – veti fel Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.

Szegő Péter Itthon

Izrael ügyében a lelkiismeretük szerint szavaztak az LMP képviselői

Mint a Magyar Távirati Iroda nyomán annak idején beszámoltunk róla, november 8-án ritka parázs vitának adott helyt a Parlament. A vita tárgya Izrael és az Európai Unió közti társulás, egészen pontosan „az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodás és annak módosításainak kihirdetése” volt. A Jobbik – szokásához híven – tömény zsidózással múlatta az időt, az igazán érdekes viszont a Lehet Más a Politika viselkedése volt.

1
213 214 215 216 217
248
Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Focus-vendégkommentár: Az ukrajnai háború és Putyin mutatott rá, hogy a Nyugat nem tud varázsolni

Focus-vendégkommentár: Az ukrajnai háború és Putyin mutatott rá, hogy a Nyugat nem tud varázsolni

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

Átvilágították a Föld mélyét, a tudósok sem értik, mit találtak a Csendes-óceán alatt

Átvilágították a Föld mélyét, a tudósok sem értik, mit találtak a Csendes-óceán alatt

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

A hétvégén már újra játszhat Szoboszlai

A hétvégén már újra játszhat Szoboszlai

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Megbírságolta az EU bírósága az Európai Bizottságot, mert az megsértette a saját adatvédelmi rendeletét

Megbírságolta az EU bírósága az Európai Bizottságot, mert az megsértette a saját adatvédelmi rendeletét

A címlapról ajánljuk