Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Lánczi Tamás

Lengyel Tibor Itthon

Egy kémregény a Szuverenitásvédelmi Hivatal Átlátszóról készített jelentése a főszerkesztő szerint

Az Átlátszó fedett hírszerzést folytat, “fejtette meg” a Szuverenitásvédelmi Hivatal az újságírást, jelentésében azzal vádolva az oknyomozó portált, hogy amerikai gazdasági-politikai érdekeket szolgálva kárt okoz Magyarországnak. Bodoky Tamás főszerkesztő visszautasította a vádakat, és azt mondta, “ha a tevékenységünkkel például a korrupt politikusoknak okozunk kárt, azt büszkén vállaljuk”.

Lengyel Tibor Itthon

Állami autó, Orbánét leköröző fizetés, félmilliós ruhapénz jár Lánczi Tamásnak, de más vezetők is a miniszterek felett keresnek

Ha a jogköröket egyelőre nélkülöznie is kell a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, a vezérkar legalább jól keres a kormányzati mumus szervezetnél. A hivatal élén Lánczi Tamás a kormányfőnél, míg helyettesei a legtöbb miniszternél többet kapnak, egyedül a III/III-as múltú főkutató bére marad alatta egy államtitkárénak. De ezek mellé van miniszteri szintű állami autó, félmilliós ruhapénz és SZÉP-kártya is.

1 2 3 4 5 6
Elindultak az első önvezető taxik Németországban

Elindultak az első önvezető taxik Németországban

„ÁVH! ÁVH!” – skandáltak a Szuverenitásvédelmi Hivatal előtt Hadházyék

„ÁVH! ÁVH!” – skandáltak a Szuverenitásvédelmi Hivatal előtt Hadházyék

Kiderült, mi okozta a Starship űrhajó látványos robbanását

Kiderült, mi okozta a Starship űrhajó látványos robbanását

Újabb négy évig Wladár Sándor marad az úszóelnök

Újabb négy évig Wladár Sándor marad az úszóelnök

zCast: Tudja, mennyivel nő károsgáz-kibocsátása, ha rákattint erre a  cikkre? – itt a kellemetlen igazság a digitális karbonlábnyomról

zCast: Tudja, mennyivel nő károsgáz-kibocsátása, ha rákattint erre a cikkre? – itt a kellemetlen igazság a digitális karbonlábnyomról

Nem tölt be a Samsung mobilja frissítés után? Itt a megoldás

Nem tölt be a Samsung mobilja frissítés után? Itt a megoldás

Két fővárosi cégnél is új vezető jöhet

Két fővárosi cégnél is új vezető jöhet

Az OLAF csalást talált, a magyar rendőrség szerint viszont nem történt bűncselekmény a szabálytalan kórházi beszerzések ügyében

Az OLAF csalást talált, a magyar rendőrség szerint viszont nem történt bűncselekmény a szabálytalan kórházi beszerzések ügyében

Százmilliárdos gyanús adósság, különös tulajdonosi viszonyok, nyomozás „a kis Matolcsy nyugdíjasházának” környékén

Százmilliárdos gyanús adósság, különös tulajdonosi viszonyok, nyomozás „a kis Matolcsy nyugdíjasházának” környékén

A címlapról ajánljuk