Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Martonyi János

MTI Világ

Martonyi levelet írt egész Európának

Martonyi János hétfőn levélben fordult az uniós tagállamok külügyminisztereihez - közölte a külügyi tárca. A levelet megküldte az Európai Bizottság elnökének és biztosainak is. A levélben a közelmúltban született döntések hátteréről írt és reagált a Magyarországot ért kritikákra. A levélben a magyar külügyminiszter hozzátette, nem jelent presztízskérdést az sem, ha szükségessé válik bármely szabályozás módosítása a Európai Bizottság véleménye alapján.

MTI Itthon

Martonyi: "A magyar kormány kész mindenről tárgyalni"

A magyar kormány kész mindent megvitatni az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal - erősítette meg Martonyi János külügyminiszter a Le Figaró című francia lapnak, ugyanakkor visszautasított minden vádat, amely szerint a kormány lépései korlátoznák a demokráciát Magyarországon.

MTI Gazdaság

Martonyi: nem kerülhet sor a jegybanktörvény visszavonására

A jegybanktörvény-javaslat visszavonására nem kerülhet sor, csak a módosítására, mert január 1-jén életbe kell lépnie az új alkotmányos rendnek, és ennek része az említett jogszabály - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán az MR1-Kossuth Rádiónak.

MTI Világ

Martonyi líbiai magyar befektetési lehetőségekről tárgyalna

Líbia hatalmas átalakulási és újjáépítési folyamatot indított el, és ez a kétoldalú kapcsolatok szempontjából nagy lehetőséget jelent - mondta Martonyi János külügyminiszter, aki csütörtökön befejezte kétnapos hivatalos líbiai látogatását.

MTI Világ

"Magyarország számára itt nagyon sok lehetőség van"

Magyarország és Líbia szorosabb együttműködéséről, az észak-afrikai ország újjáépítésében vállalandó magyar szerepről tárgyalt szerdán Tripoliban Martonyi János. A külügyminiszter találkozott Musztafa Abdel Dzsalíllal, az Átmeneti Nemzeti Tanács vezetőjével és Abdul al-Rahim al-Kíb kormányfővel is.

MTI / hvg.hu Világ

Martonyi válaszolt Kounalakis nagykövetnek

Martonyi János szerint Magyarországot az Egyesült Államokkal "értékalapú barátság" köti össze, de fontos, hogy ez "a szövetségesek között megszokott keretek között" maradjon, különben "a legnagyobb jóakarat is visszájára sülhet el". A külügyminiszter ezt a Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő cikkében írja, válaszképpen arra a cikkre, amelyet ugyanoda írt Eleni Tsakopoulos Kounalakis. Martonyi arra hivatkozik, hogy Amerikában is vannak közfunkciók, amelyek betöltőit hosszú időre választják.

hvg.hu Világ

Martonyi: "kommunikációs zavarok" voltak az EU-csúcson

Amikor hírt adunk egy mérkőzésről, lehetőleg ne a félidőben hirdessünk végeredményt – mondta az MR1-Kossuth Rádió hétfő reggeli műsorában Martonyi János. A külügyminiszter szerint a múlt heti uniós csúcsot „kisebb-nagyobb kommunikációs zavarok” kísérték, de hangsúlyozta, a végeredmény megszületett, és mindenki számára ismert.

hvg.hu Világ

Martonyi az EU-csúcs előtt: itt valakinek üzentek

"Ha nem tudjátok elfogadni a szerződésmódosítás valamelyik változatát, pedig nem kerül nektek semmibe, mert benneteket nem bánt, csak az eurózónáról beszélünk, akkor kötünk egy új szerződést". Ezt mondta Martonyi János külügyminiszter a most zajló EU-csúcs előtt arra a kérdésre, hogy mi történik akkor, ha nem mindenki mond igent az EU alapszerződésének módosítására. Végül az alapszerződés-módosítás helyett egy kormányközi megállapodás előkészítéséről döntöttek Brüsszelben, ám Magyarország - három másik tagállammal együtt - még ennek előkészítésére is nemet mondott, legalábbis egyelőre.

MTI Gazdaság

Martonyi: "objektíve az ország leminősítése abszurdum"

A legfontosabb kérdés az, hogy a recesszióba hajló gazdasági folyamatot, amely egész Európára jellemző, sikerül-e megállítani, és lassan megindítani a magyar gazdaság növekedését - mondta Martonyi János külügyminiszter kedden Balatonfüreden egy lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón.

M. László Ferenc Itthon

Személye elleni támadásként éli meg Orbán a leminősítést

A személye és a tabukat döntő politikája elleni támadásként éli meg Orbán Viktor a kormányára nehezedő nemzetközi nyomást, ami meghatározza a kormány kommunikációját is – véli több kormányzati és fideszes forrás. A miniszterelnöknek a kabinetben és a frakcióban nincs komolyan vehető ellensúlya, a párt befolyásos politikusai felzárkóztak mögötte, és sokan meggyőződéssel vallják, hogy Magyarországot támadják. Egyes képviselők morgolódnak ugyan a nemzetgazdasági miniszter miatt, de a többség bízik benne, hogy két éven belül magához tér a gazdaság.

hvg.hu Gazdaság

Martonyi: mesterségesen gerjesztik az európánikot

Az eurózóna nem fog szétesni, meg kell állítani a jelenlegi pánikot - mondta az InfoRádió szerint Martonyi János külügyminiszter egy, az unió következő költségvetési ciklusáról rendezett konferencián a tudományos akadémián. Az európai leminősítéseket a tárcavezető alaptalannak nevezte.

MTI Itthon

Martonyi: kötelezettség az euróövezethez való csatlakozás

Martonyi János külügyminiszter szerint nincs reális alternatívája az eurózónának. Szerinte elképzelhető, hogy lesz olyan szerződésmódosítás, amely lehetővé teszi a kilépést, "de itt még nem tartunk", ezért megoldást kell találni az övezet problémáira.

MTI Gazdaság

Martonyi: nincs reális alternatívája az euróövezetnek

Martonyi János külügyminiszter szerint nincs reális alternatívája az eurózónának; elképzelhető, hogy lesz olyan szerződésmódosítás, amely lehetővé teszi a kilépést, "de itt még nem tartunk", ezért megoldást kell találni az övezet problémáira.

-ha Nyüzsi

De mars!

Elevenítsük föl a történteket.

MTI Világ

Malajziába és Szingapúrba megy jövő héten Martonyi János

Malajziába és Szingapúrba látogat Martonyi János – közölték szombaton. A külügyi tárca vezetője november 7-től 11-ig tesz látogatást a két délkelet-ázsiai országban, ahol partnerein és a kormányok magas rangú tisztviselőin kívül gazdasági, pénzügyi vezetőkkel is tárgyal.

MTI Itthon

Sukoró-ügy: Orbánt és Martonyit nem akarják kihallgatni

Az ügyészség nem tervezi Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter tanúkihallgatását a Sukoró-ügyben – egyebek mellett ezt válaszolta a szocialista Molnár Csaba írásbeli kérdésére legfőbb ügyész. Polt Péter hangsúlyozta, hogy ennek törvényi akadálya és nem politikai oka van.

1
11 12 13 14 15
23
Trump oktatásiminiszter-jelöltje egyszer csak felállt a kerekesszékből, és tökön rúgta a férjét

Trump oktatásiminiszter-jelöltje egyszer csak felállt a kerekesszékből, és tökön rúgta a férjét

The Atlantic-vélemény: Még a Watergate-nél is nagyobb alkotmányos válság törhet ki az FBI leendő vezetője miatt

The Atlantic-vélemény: Még a Watergate-nél is nagyobb alkotmányos válság törhet ki az FBI leendő vezetője miatt

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Hogyan tegyük gördülékennyé a felújítást? - Kasszakulcs #37

Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban a Közlekedő Tömeg szerint

Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban a Közlekedő Tömeg szerint

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből

A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában

A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

Törley Katalin: Amíg így becsmérlik a pedagógusokat, nem megyek vissza tanítani

Vitályos után Karácsony is keresztbe feküdt a csobánkai bánya újranyitása előtt

Vitályos után Karácsony is keresztbe feküdt a csobánkai bánya újranyitása előtt

Nem 187, hanem 470 millió euróval romlott szeptemberben a külkereskedelmi egyenlegünk

Nem 187, hanem 470 millió euróval romlott szeptemberben a külkereskedelmi egyenlegünk

A címlapról ajánljuk