Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Minda Zoltán

hvg.hu Vállalkozás

Bírói mulasztás boríthatja a felszámolásokat?

Úgy tűnik, elfeledkeztek a bíróságok arról, hogy az állami szervezeteknél történt átalakítások után a jogutód szervezetek számára végzéseket hozzanak a belépésről a felszámolási eljárásba, s erről az eljárásokban érdekelt feleket értesítsék. Így lehet, hogy az ezekkel a hiányosságokkal érintett felszámolások törvényesen és jogerősen nem zárhatóak le.

hvg.hu Itthon

Alperes a Legfelsőbb Bíróság. Utólag kozmetikázták az ítéleteket?

Idézés ellenére nem jelent meg a bíróságon Baka András, a Legfőbb Bíróság (LB) elnöke a Fővárosi Bíróságon. A polgári pert, amelynek tegnap volt az első tárgyalási napja, Minda Zoltán indította, mert szerinte az LB figyelmen kívül hagyta az egyenlő bánásmód követelményét és megsértette emberi méltóságát.

hvg.hu Itthon

Egyszerre pereltek be négy pártot

Valamennyi jelenlegi parlamenti pártot beperelte a Minda Zoltán által is alapított Tempo párt, amely állítja: a pártok és képviselőik törvénysértően kezelik a több száz cég - a hvg.hu által 2008-ban feltárt - jogellenes felszámolását érintő ügyeket.

Belgiumban arra kérik az embereket, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat

Belgiumban arra kérik az embereket, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Brit vezetéssel figyelik a tenger alatti vezetékeket és az orosz árnyékflottát

Melania Trumpról szóló dokumentumfilm jön a Prime Videóra

Melania Trumpról szóló dokumentumfilm jön a Prime Videóra

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért – közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit

Magánrepülő Svájcba 15 millió forintért, szállás Párizsban 3,4 millióért – közzétették Nagy Márton utazásainak költségeit

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Beárazták a vadonatúj hatalmas VW-t, a 7 személyes Tayront

Beárazták a vadonatúj hatalmas VW-t, a 7 személyes Tayront

A címlapról ajánljuk