Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nigéria

MTI Világ

Lecsapott a Boko Haram egy főiskolára, 20-an meghaltak

Vélhetően a Boko Haram nevű terrorcsoporthoz tartozó iszlamista fegyveresek támadtak meg szerdán egy főiskolai kampuszt az észak-nigériai Kano városában. A hatóságok több mint egy tucatnyi halottról és sok sebesültről számoltak be.

MTI Világ

Ebola: Egy afrikai országban sikerült legyűrni

Miközben a Kongói Demokratikus Köztársaságra és Szenegálra is átterjedt a járvány, Nigériában, ahol korábban 21 ebolás beteg volt, most nincs fertőzött ember – jelentette be Goodluck Jonathan államfő.

MTI Világ

Házomlás Nigériában, sokan meghaltak

Összeomlott egy pünkösdi egyház vendégháza a nigériai Lagosban. A balesetben legalább hatvankét ember meghalt – közölte kedden a Reuters brit hírügynökség a helyi sürgősségi szolgálatok tájékoztatására hivatkozva.

MTI Világ

Nigéria nem bír egyedül a Boko Harammal

Nigéria több nemzetközi segítséget kér a Boko Haram elleni harcban, azt mondják, az iszlamista szélsőségesek jobban fel vannak fegyverezve, mint a nigériai katonák.

MTI Világ

Százezres várost rohant le a Boko Haram

Újabb százezres várost rohant le a Boko Haram szélsőséges iszlamista milícia Nigéria északkeleti részén keddre virradó éjjel, a harcokban sokan meghaltak, és ezrek menekültek el otthonaikból.

MTI Világ

Újabb orvos halt meg ebolában

Most Nigériában vesztette életét egy orvos az ebola miatt már egy hete, de csak most hozták nyilvánosságra az esetet.

MTI Világ

Iszlám államot kiáltottak ki Észak-Nigériában

A Boko Haram elfoglalt egy várost, most iszlám államot kiáltott ki. A nigériai hatóságok szerint mindez hazugság: a hadsereg szóvivője a terroristák üzenetére válaszul közölte, hogy az ország szuverenitása és területi integritása sértetlen.

hvg.hu Világ

Újra támad a civileket terrorizáló Boko Haram

Feltehetően a Boko Haram iszlamista szektához tartozó fegyveresek elraboltak közel száz fiút és férfit egy eldugott északkelet-nigériai faluban: teherautóra tuszkolták őket és elhajtottak velük.

MTI Világ

11 ebolás ember biztosan van Nigériában

Tizenegyre nőtt a megbetegedések száma Nigériában, Dél-Korea felfüggeszti kenyai légi járatait. A WHO szerint augusztus 11-ig 1975 Ebola-gyanús megbetegedést találtak, közülük 1069 ember halt meg Guineában, Libériában, Sierra Leonéban és Nigériában.

MTI Világ

Újabb áldozatot szedett az ebola

Újabb ember halt meg ebolavírus okozta fertőzésben Nigériában, ezzel már háromra nőtt a járvány áldozatainak száma a nyugat-afrikai országban – közölte szerdán az AFP francia hírügynökség.

MTI Világ

Ebola: szükségállapotot hirdettek ki Nigériában is

Szükségállapotot hirdetett ki Nigériában pénteken Goodluck Jonathan elnök az ebola miatt. Emellett jóváhagyta egy 1,9 milliárd naira, azaz 2,7 milliárd forint értékű rendkívüli segélyalap elkülönítését, a pénzt a járvány megfékezésére használják fel.

1
11 12 13 14 15
26
Elárulta Geszti Péter, hogyan tudott önmaga gyerekkori énjével beszélgetni egy koncerten

Elárulta Geszti Péter, hogyan tudott önmaga gyerekkori énjével beszélgetni egy koncerten

Tízezrek csatlakoztak a német szélsőbalhoz az év kezdete óta

Tízezrek csatlakoztak a német szélsőbalhoz az év kezdete óta

Nincsen orruk, mégis szagolnak a pókok, és most az is kiderült, hogy a lábukkal

Nincsen orruk, mégis szagolnak a pókok, és most az is kiderült, hogy a lábukkal

Új-Zélandon lett nagykövet az egykori I. kerületi polgármester

Új-Zélandon lett nagykövet az egykori I. kerületi polgármester

Lehallgatott telefonbeszélgetés: az olasz miniszterelnököt támadja a szicíliai maffia

Lehallgatott telefonbeszélgetés: az olasz miniszterelnököt támadja a szicíliai maffia

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Fiatal turistákra támadt egy cápa a Bahamákon

Fiatal turistákra támadt egy cápa a Bahamákon

„Nem gondoltam, hogy elhiszik” – mondta a rendőröknek a robbantással fenyegetőző tápiószelei iskolás

„Nem gondoltam, hogy elhiszik” – mondta a rendőröknek a robbantással fenyegetőző tápiószelei iskolás

A közpénzből ezermilliárdossá váló Orbán család története beépül a magyar társadalom tudatába – a Direkt36 dokumentumfilmjéről

A közpénzből ezermilliárdossá váló Orbán család története beépül a magyar társadalom tudatába – a Direkt36 dokumentumfilmjéről

A címlapról ajánljuk