Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Nyugati pályaudvar

MTI Itthon

Két ember van még kórházban a Nyugatiból bevitt menekültek közül

A kedd éjjel kórházba vitt ötven külföldi közül kettőt kezelnek, állapotuk nem súlyos – közölte a budapesti Egyesített Szent László és Szent István Kórház orvos igazgatója szerdán. Müller Péter szerint egy felnőttről és egy gyermekről van szó, kezelik őket, állapotuk nem súlyos.

MTI Autó

Hétfőtől újra működik a Nyugati pályaudvar

Sikeresen megtörtént az üzempróba vasárnap a Nyugati pályaudvaron a kéthetes karbantartás után, így hétfő hajnaltól újra menetrend szerint indít és fogad személyszállító vonatokat a pályaudvar. Egyúttal megszűnnek a felújítás idejére bevezetett tömegközlekedési változások is.

MTI Itthon

Hétfő hajnaltól újra működik a Nyugati pályaudvar

Befejezik július 5-én éjfélig a felújítást és karbantartást a Nyugati pályaudvaron. Július 6-án, hétfőn a hajnali üzemkezdettől újraindul a menetrendszerinti forgalom – jelentették be csütörtökön.

MTI Itthon

Egy vonat sem megy mától a Nyugati pályaudvarról

Július 5-én éjfélig zárva lesz a fővárosi Nyugati pályaudvar karbantartás és felújítás miatt. Erre a két hétre ideiglenes menetrendet vezet be a MÁV, és a BKK is módosítja érintett járatainak közlekedését. A vasúttársaság a vonatokat Rákospalota-Újpest, Rákosrendező, Zugló, Kelenföld, illetve Kőbánya-Kispest vasútállomásra irányítja át.

MTI Itthon

Közel 300 milliós felújítások miatt zárják le a Nyugatit hétfőtől

Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt hétfőtől július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó fővárosi Nyugati pályaudvar, a majdnem 290 millió forintba kerülő felújítások jelentősen javítják majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését – jelentették be a MÁV képviselői sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

MTI Itthon

Színvonalasabb Nyugatit ígér a MÁV

Halaszthatatlan karbantartási munkák miatt hétfőtől július 5-éig két hétre bezár a naponta 60-70 ezer utast fogadó fővárosi Nyugati pályaudvar. A majdnem 290 millió forintba kerülő felújítások jelentősen javítják majd a pályaudvar színvonalát és a vonatok menetrendszerű közlekedését – ígérik a MÁV-nál.

MTI Autó

Máshogy jár majd egy sor busz a Nyugati lezárása miatt

A Nyugati pályaudvar ideiglenes lezárása miatt a jövő héttől módosul a 30-as, a 30A, a 32-es, a 225-ös és a 230-as autóbusz közlekedése, 14A jelzéssel pedig autóbusz jár majd Újpest-Központ és Rákospalota-Újpest vasútállomás között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a MÁV.

hvg.hu Bűnügy

Feljelentésen gondolkodik a pályaudvaron verekedő őrök ügyvédje

Részben elismerte védencei felelősségét a négy biztonsági őr védője, akikről hajléktalannak néztek és brutálisan összevertek egy rákos férfit a Nyugati pályaudvaron. Az ügyvéd szerint azonban a sértettek lényeges kérdésekben bizonyíthatóan hazudtak, ezért azt tervezi, feljelenti őket - írja a Népszabadság.

hvg.hu Itthon

Hetekre lezárhatják a Nyugatit nyáron

A nyár közepén két teljes hétre be fogják zárni a Nyugati pályaudvart vágányfelújítás miatt – írja az Indóház Online. A MÁV kérdésünkre azt közölte, már egy éve készülnek a felújításra, de a pontos időpontot még nem tűzték ki.

1
8 9 10 11 12 13 14
Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Havonta frissül majd a pornólista, amelyről a szülők letilthatják a gyereküket

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Ryan Phillippe meleg kamaszt játszott, félt a szereptől

Ryan Phillippe meleg kamaszt játszott, félt a szereptől

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Ebben az évtizedben először lett egymilliárdnál kisebb Schmidt Mária és az Ungár testvérek egyik családi cégének profitja

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Legalább 70 embert elvitt a kommandósokkal megerősített NAV-különítmény a Budapesti Nagybani Piacról

Legalább 70 embert elvitt a kommandósokkal megerősített NAV-különítmény a Budapesti Nagybani Piacról

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Tilos üzemanyagokat, repülőjegyeket reklámozni egyre több holland városban

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

A címlapról ajánljuk