Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Németh Angéla

Balla Györgyi Gazdaság

A tűzzel játszik a neki nem tetsző településvezetőket csuklóztató Fidesz

A XV. kerületi az első olyan önkormányzat Magyarországon, ahol a képviselők határidőre nem tudták megszavazni a költségvetést. Ez azt jelenti, hogy a kormányhivatal lép helyettük, így fejlesztések maradhatnak el, és előfordulhat, hogy nem jut pénz közmunkára vagy betegellátásra. Az, hogy Újpalota nem megy csődbe, annak köszönhető, hogy korábbról maradtak tartalékai. De nem minden önkormányzat ilyen szerencsés, Balmazújváros például a pengeélen táncol.

Tóth Richárd Itthon

„Megmutattuk, hogy a Fidesz legyőzhető”

A baloldali ellenzéki pártok által támogatott jelölt legyőzte a Fidesz indulóját a XV. kerületi időközi polgármester-választáson. Németh Angélát helyben már most a magyar Merkelnek hívják többen, az ellenzék pedig életjelet adott magáról. Riport Rákospalotáról.

Gergely Zsófia Itthon

Körbemószerolás: nem is kérték, mégis a Fidesz jelöltje szónokolt a gyerekeknek

Felesleges szépíteni: a XV. kerületi időközi polgármester-választás fideszes jelöltje és a tankerületi igazgató egymást hazudtolja meg abban a kérdésben, mégis hogyan tarthatott beszédet László Tamás egy iskolai tanévnyitón. A politikus szerint a Klik illetékese kérte fel erre, aki viszont azt válaszolta a hvg.hu-nak, hogy ő a kerület korábbi polgármesterét/jelenlegi országgyűlési képviselőjét, Hajdu Lászlót kérte arra, hogy ünnepi beszédet tartson.

MTI Sport

68 évesen elhunyt olimpiai bajnok gerelyhajítónk

Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajító. Atlétapályafutása mellett ifjúsági válogatott kosárlabdázó is volt. Gerelyhajítóként két olimpián indult, 1968-ban, Mexikóvárosban 60,36 méteres dobásával nyert aranyérmet.

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Róma belvárosában vörös zónát vezetnek be, ami tiltott terület lesz a veszélyes személyeknek

Róma belvárosában vörös zónát vezetnek be, ami tiltott terület lesz a veszélyes személyeknek

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

Autó után kötött koporsóval drifteltek egy körfogalomban – videó

Autó után kötött koporsóval drifteltek egy körfogalomban – videó

Hová tűnt Orbán Viktor? És mit szól ehhez Willy Fog? – teszi fel a kérdést Magyar Péter

Hová tűnt Orbán Viktor? És mit szól ehhez Willy Fog? – teszi fel a kérdést Magyar Péter

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Tényleg apokalipszist okozhat egy erős napkitörés? Valójában mekkora veszélyben van a Föld?

Tényleg apokalipszist okozhat egy erős napkitörés? Valójában mekkora veszélyben van a Föld?

Soros György, Messi és a U2 énekese is kitüntetést kap Joe Bidentől

Soros György, Messi és a U2 énekese is kitüntetést kap Joe Bidentől

A címlapról ajánljuk