Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Polt Péter

hvg.hu Itthon

Találkozott Polt Péterrel David Pressman

A legfőbb ügyészt valószínűleg nem fogja úgy elővenni a kormánymédia a találkozó miatt, mint ahogy tavaly Vasvári Csaba és Matusik Tamás bírókat.

Lengyel Tibor Itthon

Polt szerint a „Tóni-gate”-ügyben „bűncselekmény megalapozott gyanúja nem volt megállapítható”

Miután kavarodás volt akörül, hogy az ügyészség a Schadl–Völner-ügy mellékszálaként a Tóni-gate ügyben vizsgálta-e, kicsoda „Tóni, Barbara és Ádám”, Polt Péter legfőbb ügyész végre egyenes választ adott: több szálon is nyomoztak, de semmi gyanúsat nem találtak. Pontosabban vannak részletek, amik még homályosak, illetve van olyan adat is, ami valamiért „nem közölhető”.

Lengyel Tibor Itthon

Polt Péter négy oldalon keresztül magyarázza, miért nem lett gyanúsított Farkas Flóriánból

Az Országos Roma Önkormányzat elnökeként ugyan a volt fideszes képviselő, Farkas Flórián írta alá a botrányos “Híd a munka világába program” fő szerződéseit, ám a végrehajtásban nem vett részt, és terhelő vallomást sem tettek rá – indokolta a legfőbb ügyész, miért nem lett gyanúsított Farkas. Az ügyben a nyomozást nemrég megszüntették, de az Integritás Hatóság nem engedi el a témát.

Tarnay Kristóf Ábel Itthon

Polt Péter szerint nem az ügyészség sikertelenségét mutatja az új korrupcióellenes intézmények létrehozása

Polt Péter legfőbb ügyész szerint a korrupcióellenes rangsorok valóban „tartalmaznak kedvezőtlen helyezéseket", de szerinte ennek az az oka, hogy ezek korrupcióészlelési indexek, vagyis például megkérdezett cégvezetők, átlagemberek benyomásait tartalmazzák. Varga Zs. Andrást kérdezték az OBT-vel való kapcsolatáról, de nem válaszolt a mai parlamenti meghallgatásán, mert ez nem szerepelt az ülés témái között. Az OBH elnöke szerint vannak és lesznek is hatásköri viták az OBT-vel, de ez még „nem azonosítható a feszültséggel”.

Gergely Márton, Serdült Viktória hvg360

Hatezermilliárd forintos kérdés: bíróság elé viheti-e egy uniós ügyész Orbánék ügyeit?

Hozzájuthatna Magyarország a jogállamisági kifogások miatt visszatartott EU-s pénzekhez, ha csatlakozik az Európai Ügyészséghez, csakhogy azzal megszűnne Polt Péter kontrollja a fölött, ki ellen lehet vádat emelni az országban, és ki ellen tilos. A kormány hangsúlyozza, ilyen kérést nem kapott Brüsszelből, az alku mégsem kizárt, erről tanúskodik az Orbán-rendszer újabb rohama a magyar bíróságok ellen.

1
4 5 6 7 8
29
Jámbor András levele Ilaria Salisnak: Ne jöjjön ide, mert csak Orbán rendszerét erősíti

Jámbor András levele Ilaria Salisnak: Ne jöjjön ide, mert csak Orbán rendszerét erősíti

A Kúrián támadják meg a jogvédők a mini-Pride betiltását

A Kúrián támadják meg a jogvédők a mini-Pride betiltását

Nagy hatótávolságú fegyverekről állapodott meg Ukrajna és Németország

Nagy hatótávolságú fegyverekről állapodott meg Ukrajna és Németország

Hamarosan sokkal könnyebb lehet iPhone-ról Androidra költözni

Hamarosan sokkal könnyebb lehet iPhone-ról Androidra költözni

„Rajtunk áll, hogy a halottakat megbosszuljuk, éspedig a pályán, szabályos küzdelemben” – 40 éve történt a Heysel-tragédia

„Rajtunk áll, hogy a halottakat megbosszuljuk, éspedig a pályán, szabályos küzdelemben” – 40 éve történt a Heysel-tragédia

Annyi pénzt szerencsejátékoztunk el tavaly, hogy Nagy Márton 100 milliárd forint osztalék kifizetését rendelte el

Annyi pénzt szerencsejátékoztunk el tavaly, hogy Nagy Márton 100 milliárd forint osztalék kifizetését rendelte el

Soha nem született annyira kevés magyar gyerek, mint idén áprilisban

Soha nem született annyira kevés magyar gyerek, mint idén áprilisban

zCast: Tudja, mennyivel nő károsgáz-kibocsátása, ha rákattint erre a  cikkre? – itt a kellemetlen igazság a digitális karbonlábnyomról

zCast: Tudja, mennyivel nő károsgáz-kibocsátása, ha rákattint erre a cikkre? – itt a kellemetlen igazság a digitális karbonlábnyomról

A hadseregnek gyárthat csodaszemüveget a Meta

A hadseregnek gyárthat csodaszemüveget a Meta

A címlapról ajánljuk