Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Soros György

Windisch Judit Itthon

Szintet lépnek a rettegésben: A Fidesz a tűzoltózenekarban is migránssimogatót lát

Pénteken új színházi előadásnak lesz premierje: Szita Károly meghívására a fideszes vezetésű megyei jogú városok a bevándorlást szorgalmazó civil szervezetek ellen lépnek szövetségre. Jó harc ez, mivel betelepíteni senki sem akar, az ellenségnek beállított alapítványok pedig eszköztelenek az ilyen támadásokkal szemben. Ha bejön az első előadás, a 2019-es önkormányzati választásokig ismételgetik majd a "nemértő" közönség számára.

MTI/hvg.hu Itthon

Szél: "Orbán hazudik"

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának tagja szerint a civil szervezetek nem jelentenek veszélyt.

T. R. Itthon

Orbán kunyerál, a civilek már megint okosabbak mindenkinél

A hét végén összefoglaljuk, hogy mi az, ami igazán fontos volt, de esetleg nem vették észre, mert elmerült az „Új tanuszodát adtak át Putnokon” és hogy 2018 a kormány szerint épp minek az éve jellegű, termelési jelentésekre emlékeztető szöveghalmazok tengerében.

Tóth Richárd Itthon

Soros már akkor megírta a tervét, amikor Orbán összeállt Torgyánnal

Miért érezte magát egy hatalmas emésztőcsatornának Soros György? Mikor látta meg, hogy válságban van a globális kapitalizmus? Mióta gondolja azt, hogy a megoldás a nyílt társadalom? A kormány nemrég kezdte közellenségként beállítani Sorost, pedig a milliárdos-filantróp már majdnem két évtizede mondja, amit mond.

hvg.hu Itthon

Soros miatt ülnek össze a megyei jogú városok vezetői

Január végén vagy február elején Budapesten tartják azt a találkozót, amit Szita Károly kaposvári polgármester, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke hív össze, a téma pedig Soros György lesz, valamint az a vidéki hálózat, amit épít.

1
29 30 31 32 33
64
„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

Újabb, már a hatodik tűz pusztít Los Angelesben

Újabb, már a hatodik tűz pusztít Los Angelesben

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Több áram és gáz fogyott itthon tavaly, mint egy évvel előtte

Elítélték a férfit, aki részegen, egy kitépett közlekedési táblával hadonászott

Elítélték a férfit, aki részegen, egy kitépett közlekedési táblával hadonászott

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Bejelentést tett a Nintendo: jön a Lego-kockákból épült Game Boy

Bejelentést tett a Nintendo: jön a Lego-kockákból épült Game Boy

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

A címlapról ajánljuk