Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szabadka

Szalai Balázs - Fazekas István Nagyítás

Még nincs kerítés, de így is nehéz az átjutás

Naponta száznál is többen próbálnak átjutni a Szabadka környéki határsávon, ahol a várakozás sem egyszerű. A főként Szíriából, Afganisztánból és Pakisztánból érkező menekültek a szabadkai téglagyárnál bokrok és fák közé ácsolt búvóhelyeiken várják az alkalmas pillanatot vagy a megfelelő embercsempészt. A határátlépés szinte minden esetben sikerrel jár, de a környékről igen nehéz kijutni, néhány kilométeren belül szinte minden csoport összetalálkozik a helyi mezőőrrel vagy egy készenlétis járőrrel.

hvg.hu Vállalkozás

Szerbián keresztül nyeli le az európai piacot a magyar cég

A szerb állam 2 millió euróval támogatja a Masterplast történetének eddigi legnagyobb, 8,4 millió eurós szabadkai beruházását, mely három ütemben, 2017-re készülhet el. A 25 százalékos önerővel megvalósuló új gyáregységnek köszönhetően ugrásszerűen, 80 millió négyzetméterre emelkedik az éves szinten előállítható üvegszövet mennyisége. A Masterplast, a kelet-közép-európai régió egyik vezető hőszigetelőanyag-gyártó és -forgalmazó vállalata, ezzel Európa három legnagyobb üvegszövetgyártójának egyike lesz.

hvg.hu Kult

Kerényi Imre: Magyar emberből nem főzünk szappant

A helyszíni beszámolók szerint nem tetszett Kerényi Imrének az a dráma, amit a szabadkai Népszínházban olvastak fel neki, ezért leteremtette az alkotót és megjegyezte neki, hogy „magyar emberből nem főzünk szappant” – írja a Libarius.hu. A kulturális portál szerint a közönség egy része elhűlve hallgatta a miniszterelnöki megbízottat. A szabadkai Magyar Szó viszont úgy számolt be, hogy Kerényi „tökéletesen beszélőképes” színdarabnak nevezte a két művet.

MTI Ingatlan

Tízmilliókat szán a magyar állam a szabadkai zsinagóga felújítására

A szabadkai zsidó hitközség elnöke a városban szobrot avató Orbán Viktorral tárgyalt, majd bejelentette: a magyar állam 100 millió forintig terjedő anyagi támogatást ad a helyi zsinagóga belső terének felújításához. A magyar szecesszió stílusában épült szabadkai zsinagógát 1902-ben adták át.

Balla István Kult

Mit mesélnek a holtak?

Egy súlyos és sokáig elhallgatott történelmi traumát állít színpadra Máté Gábor a „tett színhelyén”, Szabadkán és Budapesten. Az 1944-es vajdasági vérengzésről szóló Vörös legfőbb tanulsága, hogy háborús viszonyok közt éppúgy lehet bárkiből tettes, mint áldozat.

hvg.hu Világ

Ellopták a csavarokat, leállt a vonatforgalom

Csütörtök éjjel felfüggesztették a vasúti forgalmat a Szabadka és Kelebia közötti nemzetközi vonalon Szabadka közelében, mert ismeretlen tettesek elloptak 350 rögzítőcsavart a sínekről – idézte a baon.hu Bács-Kiskun megyei híroldal a vajdasag.ma délvidéki portált.

MTI Kult

Meghalt a szép beszéd királynője

Életének 82. évében elhunyt Karna Margit vajdasági színésznő, "a szép beszéd királynője" – írja a Vajdaság Ma délvidéki hírportál.

Műértő Műértő

Voltak magyarok, akik kiálltak mellettem

Béla Duranci 2011-ben kiadott, szerb nyelvű naplója hamarosan magyarul is megjelenik Önéletrajz Kondor Bélával címmel, a Miskolci Galéria és a MissionArt Galéria gondozásában. Ennek apropóján Nagy T. Katalin és Kishonthy Zsolt beszélgetett a szerzővel egykori munkahelyén, a szabadkai Képzőművészeti Találkozó (Likovni Susret) társalgójában, amelynek falán a hatvanas évek óta gyűlnek az itt megfordult művészek és más vendégek aláírásai.

MTI Világ

Bokszerrel támadtak magyar fiatalokra szerbek Szabadkán

Megvertek öt magyar fiatalt vasárnap hajnalban Szabadka központjában – közölte a vajdasági magyar sajtó. A szabadkai Pannon RTV televízió híradása szerint a "tíznél is népesebb szerb ajkú társaság" azért támadt a magyarokra, mert magyarul beszéltek.

MTI Bűnügy

Felfüggesztettet kapott a Szegeden halálos balesetet okozó szabadkai fiatal

Jogerősen egy év, végrehajtásában egy évre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtott a Szegedi Városi Bíróság egy 25 éves szabadkai férfit, aki tavaly október 23-án hajnalban egy lány halálával és két másik fiatal életveszélyes sérülésével járó közlekedési balesetet okozott a csongrádi megyeszékhelyen.

HavariaPress Világ

Magyar fiatalokat vertek meg Szabadkán

Szabadkán szombat éjjel nyolc szerb fiatal támadt rá egy nyolc magyar fiatalból álló csoportra a Szent Teréz-templom melletti parkban - közölte a HavariaPress.

1 2 3 4 5
Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

Lehet, hogy 2025 elhozza a liberalizmus végét? – FAZ-vélemény

5 perc alatt megmondja a L'Oréal gépe, hogyan reagálhat a bőre a kozmetikumokra

5 perc alatt megmondja a L'Oréal gépe, hogyan reagálhat a bőre a kozmetikumokra

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Hivatalos: január 22-én mutatja be a Samsung a legújabb csúcsmobiljait

Hivatalos: január 22-én mutatja be a Samsung a legújabb csúcsmobiljait

Enyhe, de szeles, változékony idő várható a jövő héten

Enyhe, de szeles, változékony idő várható a jövő héten

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Bepánikolt elefánt ölt meg egy spanyol turistát Thaiföldön

Bepánikolt elefánt ölt meg egy spanyol turistát Thaiföldön

De miért folyik az orrunk a hidegben?

De miért folyik az orrunk a hidegben?

A címlapról ajánljuk