Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szekeres Imre

hvg.hu Itthon

A magáncsőd bevezetését javasolja az MSZP

Egyezségkötés, második lépcsőként gyorsított csődeljárás és tartós törlesztési eljárás – ezek a fő pillérei az Magyar Szocialista Párt (MSZP) által kidolgozott, a magáncsőd intézményének bevezetéséről az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslatnak.

MTI Itthon

Az MSZP cáfolja, hogy luxusautókat béreltek volna Szekeresnek

Az MSZP szerint nem felel meg a valóságnak a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság jelentésének állítása, hogy Szekeres Imre részére minisztersége alatt a Honvédelmi Minisztérium (HM) egyik vállalata, a HM EI Zrt. Volkswagen Phaeton és Touareg gépjárműveket bérelt volna.

MTI Itthon

Kósa miatt "menekül" a tőke Szekeres Imre szerint

Szekeres Imre szerint a kormánynak abba kellene hagynia a "csontvázpolitikát". A piac és a befektetők fokozottan figyelnek a vezető politikusok nyilatkozataira, ezért indulhatott meg a tőkekivonás Magyarországról az előző napon - mondta az MSZP elnökhelyettese pénteki sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Mennyi pénzt kapnak a távozó kormány miniszterei?

A Bajnai-kormányból öt miniszter kapja meg a tárcavezetői tisztség megszűnésekor járó legmagasabb juttatást, több mint hatmillió forintot; Bajnai Gordonnak 3 havi juttatás jár. A távozó tárcavezetőknek a ki nem vett szabadságukat is megváltják, ennek pontos összegét azonban csak később lehet megmondani.

MTI Itthon

Levelet írt Szekeres Imrének a NATO főtitkára

Levélben mondott köszönetet Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára Szekeres Imre leköszönő honvédelmi miniszternek. Az angol nyelvű levelet és magyar fordítását pénteken helyezték el a Honvédelmi Minisztérium (HM) honlapján.

MTI Itthon

Kampánycsendet sértettek a Szekerest támogató oroszországi sms-ek

Kampánycsendet sértettek a külföldről több választópolgárnak elküldött, a szocialista jelölt, Szekeres Imre mellett agitáló elektronikus levelek és sms-ek Jász-Nagykun megye 2-es számú, alsó-jászsági egyéni választókerületében - állapította meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Területi Választási Bizottság a megyei önkormányzat honlapján olvasható tájékoztatás szerint. A döntés ellen még bírósági felülvizsgálati kérelemmel lehet élni a megyei bíróságnál.

MTI Itthon

MSZP: Szekerest kitiltották a politológuskonferenciáról

Az MSZP szerint a szervezők kitiltották Szekeres Imrét, a párt elnökhelyettesét a politológus hallgatók budapesti konferenciájáról; a miniszter Kovács László volt uniós biztos helyett vett volna részt a rendezvényen.

MTI Itthon

A honvédség tudott az izraeli gépekről

A magyar honvédség tudott az izraeli gépek érkezéséről, folyamatosan ellenőrizték a légteret - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter a parlament honvédelmi bizottságának rendkívüli ülésén. Az izraeli gépek berepülése nem veszélyeztette Magyarország biztonságát.

MTI Itthon

Idén lesz kecskeméti repülőnap

Augusztusban ismét megrendezik a kecskeméti repülőnapot - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter kedden Kecskeméten.

Dalmáth Lajos Vélemény

Demszky és Szekeres levonja a konzekvenciát? Ugyan, hol élünk?

Hol kezdődik, és meddig terjed a politikai felelősség határa egy demokráciában? Mikor kell lemondania posztjáról politikai felelősségvállalás miatt egy magas rangú politikusnak, miniszternek, netán főpolgármesternek egy képviseleti demokráciában? Ezek a kérdések különösen nyomasztóvá váltak az utóbbi hetekben, napokban: vezető politikusok, magas rangú katonák ellen folynak eljárások.

MTI Itthon

MSZP: Szekeresnek nem kell lemondania

Sem a kormány, sem a honvédelmi tárca, sem pedig az MSZP szóvivője szerint nem indokolt lemondania Szekeres Imre honvédelmi miniszternek - összegezhetőek az érintettek pénteki nyilatkozatai.

MTI Itthon

9 ezren várnak arra, hogy katonák lehessenek

Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerint csak olyan korszerű, önkéntes alapon szerveződő haderőt lehet és érdemes tovább fejleszteni, amilyenné a Magyar Honvédség vált az elmúlt négy évben lezajlott átalakítás során. Szekeres Imre szerint a honvédség elavult tömeghadseregből professzionális haderővé vált, és jelenleg mintegy kilencezren várnak arra, hogy katonák lehessenek.

hvg.hu Itthon

Felavatták a Magyar Hősi Parcellát Bukarestben

Történelmi sérelmeik ellenére Románia és Magyarország ma már szövetséges állam, a két nemzet, amelynek közös múltja van, minden területen az együttműködést keresi - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter vasárnap a bukaresti Calvineum református temetőben létesített Magyar Hősi Parcella és az ott felállított emlékmű felavatásán.

hvg.hu Itthon

"A román és magyar népnek tisztelnie kell egymás hőseit"

A román és a magyar népnek hősei, példaképei vannak, akiket tisztelnünk kell, még akkor is, ha a történelem során sokszor egymás ellen harcoltak - mondta vasárnap Bukarestben Szekeres Imre honvédelmi miniszter azon az ünnepségen, amelynek keretében felavatták Marian Cozma emléktábláját a Dinamo Stadion falán.

MTI Itthon

Szekeres: érdekünk az afganisztáni jelenlét

Nemzeti és szövetségesi érdekeket biztosít az Afganisztánban szolgáló magyar tartományi újjáépítési csoport megbízatásának 2010. október 1-jéig történő meghosszabbítása - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.

MTI Itthon

Átadták Pápán az első 265 tonnás C-17-es óriásgépet

Átadták a Stratégiai Légiszállítási Flotta első C-17-es Globemaster III repülőgépét hétfőn a Veszprém megyei Pápán. Az óriás szállítógép bemutatóján jelen volt Bajnai Gordon miniszterelnök, Claudio Bissogniero, a NATO főtitkárának helyettese és Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

MTI Itthon

"El kell dönteni, meddig akarunk kormányozni"

Az adótörvények, és a költségvetés elfogadása után el kell gondolkodni azon, folytassa-e még az MSZP a kormányzást - mondta a Hírszerzőnek adott interjújában Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

MTI Itthon

Sólyom és Szekeres Doberdóba tart

Sólyom László köztársasági elnök holnap Doberdóba látogat, ahol Szekeres Imre honvédelmi miniszter jelenlétében ünnepélyesen felavatja a Magyar Kápolnát az olaszországi Doberdo del Lagóhoz tartozó Visintini faluban, a IV. Károly király által létesített kegyhelyen.

1 2 3 4 5
Ügyészi vizsgálat indult Giorgia Meloni ellen, ő erre baloldalizott egyet

Ügyészi vizsgálat indult Giorgia Meloni ellen, ő erre baloldalizott egyet

Kamaty & Lefety – kritika Nicole Kidman erotikus drámájáról, a Jókislányról

Kamaty & Lefety – kritika Nicole Kidman erotikus drámájáról, a Jókislányról

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső

„Áhhh a dal, ami után nem lesz több munkátok” – megszólalt Majka Csurran-cseppen klipjének rendezője

„Áhhh a dal, ami után nem lesz több munkátok” – megszólalt Majka Csurran-cseppen klipjének rendezője

Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról

Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Sajtóhírek szerint Lázárék meghátráltak, mégis lesz home office a MÁV-nál, a miniszter szerint szó sincs ilyesmiről

Sajtóhírek szerint Lázárék meghátráltak, mégis lesz home office a MÁV-nál, a miniszter szerint szó sincs ilyesmiről

Lidl-kocsma nyílik Észak-Írországban

Lidl-kocsma nyílik Észak-Írországban

A címlapról ajánljuk