Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium

MTI Itthon

Újabb intézmény nevéből cenzúrázná a Klik a személynevet

Botka László szegedi polgármester szerint érthetetlen az újabb iskolaátnevezési szándék, mivel aki ismeri Ortutay Gyula munkásságát, tudja, hogy tudósember volt. Ennek ellenére a városi kollégium nevéből törölni kell a névadót. Ortutay az 1956-os forradalom után az újjászervezett Hazafias Népfront főtitkára volt.

HVG Kult

Levélben fakad ki egy MTA-osztály a Ságvári gimnázium ügyében

Az MTA érintett osztálya nem szeretne hivatkozási alap lenni a névváltoztatás mellett kardoskodó államtitkárok – a Ságvári gimnázium esetében például Rétvári Bence – számára. Különösen úgy, hogy a minisztériumnak nem is kell tekintettel lenni az MTA ajánlására. Ez ügyben levelet írtak Lovász László MTA-elnöknek, kérve, hogy változtassák meg az akadémiai véleményezés módszertanát.

hvg.hu Itthon

A Ságvári-dilemma: van egy joghézag, és van a politika

Egyetlen hatályos jogszabály sem kötelezi a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumát arra, hogy nevet változtasson, állítja egy egykori diák, aki a vonatkozó törvényeket egy honlapon közzé is tette. Négy nap alatt több mint hétezren lájkolták a „Ne nevezzék át a Ságvárit!”. A történész a kommunizmus áldozataira való tekintettel mindenképpen a névváltoztatás mellett van, a szociálpszichológus szerint viszont hatalmi erőfitogtatásról van szó.

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Garancsiból épp akkor tört ki az egyforintos nagyvonalúság, amikor elfogy a pénz Fehérváron

Garancsiból épp akkor tört ki az egyforintos nagyvonalúság, amikor elfogy a pénz Fehérváron

Fővárosi projektektől vont el a kormány uniós pénzt a saját ötletére a budapesti főtájépítész szerint

Fővárosi projektektől vont el a kormány uniós pénzt a saját ötletére a budapesti főtájépítész szerint

Nem kell az Adriáig utazni a mediterrán hangulatért

Nem kell az Adriáig utazni a mediterrán hangulatért

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

A címlapról ajánljuk