Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Tó

Ballai Vince Gazdaság

Kicsiben mutatja Örvényes példája, hogyan csinálunk betonteknőt a Balatonból

Önmagában nem lenne baj az örvényesi nádkoronasétánnyal. Ahogy talán azzal sem, hogy az új csónakkikötőhöz 20-30 méteres szélességben öblöt kotortak, és kivágták a parti füzest. A két közvetlenül egymás mellett megvalósuló beruházás hatása azonban összeadódhat, és ezeknek, valamint az egyelőre csak távoli tervekben létező nagyszabású ingatlanfejlesztésnek a Balaton-szerte már rég pusztuló nádas, a természetes partok, közvetetten fürdővizünk, végső soron pedig megszokott balatoni nyaraink látják majd kárát.

1 2 3 4 5
Konyec filma, ivadék – így ül tort Zelenszkij megalázásán a kormányzati propaganda

Konyec filma, ivadék – így ül tort Zelenszkij megalázásán a kormányzati propaganda

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Trump lenyomni akarta, de hőst csinált Zelenszkijből

Trump lenyomni akarta, de hőst csinált Zelenszkijből

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Túlélni a mellrákot: nem mindegy, hova született

Túlélni a mellrákot: nem mindegy, hova született

Magyar Péter: Nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni

Magyar Péter: Nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni

A kórházból üzent Ferenc pápa

A kórházból üzent Ferenc pápa

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

A címlapról ajánljuk