Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Ven Csia-pao

MTI Világ

Már Berlinben van Ven Csia-pao

Nagy várakozás előzte meg berlini politikai és gazdasági körökben a kínai miniszterelnök hétfő este kezdődött németországi látogatását.

MTI Gazdaság

A kínai miniszterelnök is magasabb inflációval számol

A kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao egy hétfői televíziós interjúban először utalt arra, hogy a hivatalos inflációs célként megjelölt 4,0 százaléknál magasabb lehet 2011-ben a fogyasztói árak emelkedésének üteme Kínában.

MTI Világ

Ven Csia-pao Magyarországról is beszélt a BBC-nek

Kína segített Magyarországnak, és ugyanígy segíteni fog más európai országoknak is - mondta a BBC-nek a kínai kormányfő, hangsúlyozva, hogy Kína az európai adósságválság ellenére még növelte is az euróövezeti szuverén kötvények vásárlását.

MTI Gazdaság

Londoni elemzők: dob-e mentőövet Kína az eurónak?

A hétfőn tartandó éves brit-kínai stratégiai csúcstalálkozóra Londonba érkezett Budapestről Ven Csia-pao kínai miniszterelnök, ám a piacokat és a citybeli elemzőket Ven európai körútjának e mozzanata érdekli a legkevésbé. A fő kérdés az, hogy az állami szinten szupergazdag Kína - amelynek devizatartaléka meghaladja a 3 billió (háromezer milliárd) dollárt - megmenti-e az eurót. Londoni bankházak elemzései szerint vannak ilyen szándékra utaló jelek.

MTI Világ

Ven Csia-pao: Kelet-Közép-Európa hídfőszerepet játszik

Kelet-Közép-Európa hídfőszerepet játszik Kína és Európa gazdasági-kereskedelmi együttműködésében, a földrajzilag előnyös fekvésű térség összeköti a nyugati és keleti piacokat - mondta Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő szombaton a Magyar Tudományos Akadémián, a Kína-Kelet-Közép-Európa Gazdasági és Üzleti Fórumon.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Kína és a magyar gazdaság: mit hozott a pekingi kormányfő?

Fontos ígéretek hangzottak el a két ország kormányfőinek budapesti találkozóján, de a konkrét beruházások is felgyorsultak az elmúlt hónapokban. Kínai kézbe került nemrégiben a BorsodChem, és a távközlésben érdekelt ZTE és Huawei cégek is erős pozíciókat építenek ki nálunk. Demjánék is együttműködnek egy kínai cégcsoporttal.

MTI Itthon

Orbán: új szövetséget kötöttünk Kínával

Magyarország egy új és nagy jelentőségű szövetséget kötött Kínával; a két ország tizenkét megállapodást kötött egymással, konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről született megállapodás - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján szombaton a Parlamentben.

MTI Itthon

Tapssal, felállva kellett köszönteni a kínai miniszterelnököt

A kínai-magyar barátságról, a magyarról, mint ragyogó kultúrájú, bátor és szorgalmas nemzetről beszélt a kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Ven Csia-pao kínai miniszterelnök pénteken az ELTE Gólyavárában, ahol kínaiul tanuló magyar diákok köszöntötték egy kulturális gálaműsor keretében.

MTI Itthon

Magyarországra érkezik a kínai kormányfő

24 év után először látogat kínai kormányfő Magyarországra. Ven Csia-pao tárgyalásokat folytat majd Orbán Viktorral, fogadja őt Schmitt Pál köztársasági elnök és Kövér László parlamenti elnök is.

MTI Világ

FT: nagy siker Orbánnak, hogy jön a kínai kormányfő

A londoni gazdasági napilap tudósítója, Chris Bryant szerint a kínai kormányfő magyarországi megállója diplomáciai diadal Orbán Viktor miniszterelnök számára, és értékes lehetőség a két ország szélesedő gazdasági kapcsolatainak megszilárdítására.

MTI Itthon

Júniusban jön Magyarországra a kínai kormányfő

Június 24-25-én kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök - közölte Szijjártó Péter, Orbán Viktor kormányfő szóvivője hétfőn újságírók előtt.

Szegő Iván Miklós Vélemény

Emberi jogi fordulat Kinában vagy jól sikerült PR-akció?

Jól sikerült a miniszterelnök PR-akciója Kínában a világsajtó és a netes fórumok hozzászólói is dicsérik Ven Csia-paót, aki a kínai lakossági panaszokkal foglalkozó hivatalba látogatott. Erre még nem volt példa az 1949-es kommunista hatalomátvétel óta az ázsiai országban. Lehet, hogy mindez fordulatot jelez előre Kínában, és mostantól fogva az emberi jogok iránt is figyelmesebbek lesznek a politikai vezetők.

1 2 3
Máris több uniós szabályt félredobott az állam Mini-Dubaj arab befektetői érdekében

Máris több uniós szabályt félredobott az állam Mini-Dubaj arab befektetői érdekében

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Budapesten a legújabb Tesla: beültünk a menő fénycsíkos friss Model Y-ba

Budapesten a legújabb Tesla: beültünk a menő fénycsíkos friss Model Y-ba

Egy eltévedt kalapács miatt életét vesztette egy iskolai atlétikai verseny nézője Coloradóban

Egy eltévedt kalapács miatt életét vesztette egy iskolai atlétikai verseny nézője Coloradóban

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

Hiába jött össze elég aláírás, nem lesznek elismert nemzetiség a vietnámiak

Munk Veronika: El a kezekkel a gyerekeinktől!

Munk Veronika: El a kezekkel a gyerekeinktől!

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

A címlapról ajánljuk