Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Vlagyimir Putyin

MTI Világ

Kína máris gratulált Putyin győzelméhez

Nem sokkal az orosz elnökválasztás végeredményének közlése után máris gratulált Vlagyimir Putyin elnökké választásához Hu Csin-tao kínai államfő – mondta hétfőn a pekingi külügyminisztériumi szóvivő. Kína tiszteletben tartja az orosz emberek választását és hisz abban, hogy Oroszország fenntartja a társadalmi, politikai stabilitást, a gazdasági fejlődést és nagyobb szerephez jut a nemzetközi ügyekben – tette hozzá.

MTI Világ

Putyin hivatalosan is győzött

Hivatalosan bejelentette Vlagyimir Putyin elnökválasztási győzelmét hétfőn Vlagymimir Csurov, az orosz központi választási bizottság elnöke. Az előzetes eredmények alapján a szavazók 63,75 százaléka adta voksát az orosz kormányfőre – ez több mint 45 millió voksot jelent.

MTI Világ

Putyin ellenfelei fölé tornyosul

A vasárnap tartott orosz elnökválasztáson leadott szavazatok 98,47 százalékának összesítése után, a várakozásoknak megfelelően, továbbra is fölényesen vezet Vlagyimir Putyin.

Kósa András Világ

Putyin más lesz majd, mint amilyen lenni szeretne

Komoly, részben népszerűtlen intézkedésekkel járó változásokat kell végrehajtania Oroszországban a vasárnap minden bizonnyal elnöki címet szerző Vlagyimir Putyinnak – mondta a hvg.hu-nak a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Rácz András szerint kérdés, hogy Putyin szeretne-e „örökös elnök” lenni, de a felszín alatt már elindultak azok a folyamatok is, amik legközelebb egy ellenzéki jelöltet hozhatnak helyzetbe.

MTI Világ

Félmeztelen feministák tiltakoztak Putyin szavazása után

Meztelen felsőtesttel tiltakozott a Femen ukrán mozgalom három női aktivistája vasárnap Moszkvában abban a szavazóhelyiségben, ahol azelőtt nem sokkal Vlagymir Putyin kormányfő, az elnökválasztás nagy esélyese adta le voksát.

MTI Világ

Orosz elnökválasztás: állítólag nem működik minden webkamera

Oroszországban összesen 111 millió szavazásra jogosult adhatja le voksát a vasárnapi elnökválasztáson. A távol-keleti Csukcsföldön, ahol a közép-európai idő szerint éjfélkor nyitották ki a szavazóhelyiségeket, a jogosultak fele a mínusz 30 Celsius-fokos hideg ellenére már szavazott. Az ország kelettől nyugatig kilenc időzónára osztott. A központi választási bizottság tájékoztatása szerint az országban közép-európai idő szerint reggel hét óráig a szavazásra jogosultak 12 százaléka adta le voksát.

MTI Világ

Megkezdődött az elnökválasztás Oroszországban

Oroszországban hat évre választanak elnököt vasárnap. Moszkvában közép-európai idő szerint reggel öt órakor nyitották ki a szavazóhelyiségeket, miközben az ország távol-keleti vidékein ekkor már záráshoz készülődtek.

MTI Világ

Orosz elnökválasztás: Putyin költött a legtöbbet kampányolásra

Vlagyimir Putyin elnökválasztási kampánya volt a legdrágább a központi választási bizottság pénteken közölt adatai szerint. A kormányfő-elnökjelölt választási alapjába az utolsó, február 24-i kimutatás szerint 411 millió rubel, vagyis átszámítva körülbelül 10 és fél millió eurónak megfelelő összeg érkezett be, amelyből majdnem 369 milliót elköltöttek. Versenytársa, az egyéni elnökjelölt milliárdos üzletember Mihail Prohorov 400 millió rubel felett rendelkezett, és abból 319 milliót fordított kampányára.

MTI Világ

Putyin Obamát fényezte

Vlagyimir Putyin igyekezett cáfolni, hogy Amerika-ellenes nézetek vallana, egyben dicsérte Barack Obama amerikai elnököt külföldi lapok vezető szerkesztőivel beszélgetve Moszkva melletti rezidenciáján.

MTI Világ

Putyin szerint a szép szó lehet a megoldás a szíriai helyzetre

Oroszországnak nincsenek különleges kapcsolatai Szíriával, de van elvi álláspontja a közel-keleti országban kialakult konfliktus kezelésére - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz kormányfő csütörtök este novo-ogarjovói rezidenciáján vezető külföldi sajtóorgánumok tudósítói előtt.

MTI Világ

Főnöke felügyeletével választ sok orosz

Elsősorban Vlagyimir Putyinról szólt az elnökválasztási kampány - állapította meg a Golosz nevű orosz jogvédő szervezet, amely csütörtökön ismertette tapasztalatait.

MTI Világ

Hodorkovszkij: megtörhető Putyin hatalma

A hétvégi orosz elnökválasztás kimenetele ugyan nem kétséges, a választás mégis esélyt nyújt Vlagyimir Putyin hatalmi monopóliumának megtörésére - írta a The Guardian című brit napilapban hétfőn megjelent levelében Mihail Hodorkovszkij.

1
211 212 213 214 215
226
Kitűzték a lengyel elnökválasztás időpontját

Kitűzték a lengyel elnökválasztás időpontját

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Titkolják, ki vette meg fél áron a Hunor Hotelt

Titkolják, ki vette meg fél áron a Hunor Hotelt

A MÁV elaludta Románia schengeni csatlakozását

A MÁV elaludta Románia schengeni csatlakozását

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Mészáros Lőrincé lett az egykori Szerencsekerék-háziasszony óbudai étterme

Mészáros Lőrincé lett az egykori Szerencsekerék-háziasszony óbudai étterme

Reagált a rendőrség a zagyvarékasi férfi halálával kapcsolatos vádakra

Reagált a rendőrség a zagyvarékasi férfi halálával kapcsolatos vádakra

A Halászbástya lekordonozásával egy nap alatt plusz egymillió forintot kerestek a kerületi polgármester szerint

A Halászbástya lekordonozásával egy nap alatt plusz egymillió forintot kerestek a kerületi polgármester szerint

A címlapról ajánljuk