Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bírság

MTI Itthon

Majdnem 18 ezer magyart büntettek közérdekű munkával

Lopás, rongálás, rendzavarás, közlekedési kihágás és egyéb szabálysértés miatt tavaly csaknem 18 ezer embernek kellett büntetésként közérdekű munkát végeznie. Közülük több mint hatezren le is tudták a rájuk kirótt büntetést, összesen 171 308 órát dolgozva – tudta meg a Világgazdaság a Nemzeti Munkaügyi Hivataltól (NMH).

hvg.hu Vállalkozás

A cégek fele már nem "tiszta"

Közel 390 ezer olyan cég van Magyarországon, amely legalább 3 éve működik és ezeknek csupán 48 százalékát nem érintette soha semmilyen negatív esemény (például NAV eljárás, bírság, bírósági határozat). Amennyiben a fiatalabb cégeket is belevesszük az elemzésbe, akkor azt látjuk, hogy csupán 53 százalékuk negatív esemény „szűz”, azaz gyakorlatilag minden második cégnek volt már valamilyen bírsága, végrehajtása. Az adóhatósági végrehajtás a leggyakoribb negatív eljárás.

hvg.hu Vállalkozás

A NAV vette el a szüzességét rengeteg cégnek

Közel 390 ezer olyan cég van Magyarországon, amely legalább három éve működik és ezeknek csupán 48 százalékát nem érintette soha semmilyen negatív esemény, például NAV-eljárás, bírság, bírósági határozat. Ha a fiatalabb cégeket is belevesszük az elemzésbe, akkor azt látjuk, hogy csupán 53 százalékuk „szűz” e negatív eseményeket tekintve, azaz minden második cégnek volt már valamilyen bírsága, végrehajtása – áll a Bisnode csoport elemzésében.

hvg.hu Vállalkozás

Itt a brutális szívatás: bírságözönt hozhat a tételes belföldi áfabevallás

Vállalkozások százezrei szembesülnek az idén először az adózási rendszer egyik legnagyobb kihívásának számító tételes belföldi összesítő nyilatkozattal, amelyet február 20-ig kell teljesíteniük, elsőként a havi bevallóknak. Az érintett vállalkozások azonban valószínűleg még nem is sejtik, hogy az eddiginél jóval részletesebb és bonyolultabb adatszolgáltatási kötelezettség számos buktatót rejt magában. Márpedig a tét óriási: az adóhatóság akár félmillió forintos mulasztási bírságot is kiszabhat a bevallás hibás kitöltése miatt.

MTI Gazdaság

Aktívan bírságolt a PSZÁF a negyedik negyedévben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2012 negyedik negyedévében 132 esetben szabott ki fogyasztóvédelmi bírságot a pénzügyi szervezetekkel szemben, összesen 34,150 millió forint összegben - derül ki a PSZÁF fogyasztóvédelmi célú hatósági tevékenységéről készült összefoglalóból.

MTI Vállalkozás

Erre figyeljenek a cégek, ha el akarják kerülni a bírságot

A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett vállalkozások 2013. január 1-jétől egy naptári hónapban, egy szerződés alapján - az abban meghatározott szolgáltatás vagy termékértékesítés általános forgalmi adóval növelt ellenértékeként - legfeljebb 1,5 millió forintot fizethetnek ki készpénzben, a helytelen jogszabály-értelmezésből adódó mulasztás rendkívül magas bírsággal szankcionálható - hívja fel a figyelmet a Deloitte.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Megbüntetett hajléktalanok: van dolga az ügyészségnek az Ab-döntés után

Az Alkotmánybíróság decemberi döntése alapján - a büntetések eltörléséért - az ügyészségnek több száz olyan hajléktalan ügyében kellett intézkednie, akiket korábban a közterület életvitelszerű használata miatt megbírságoltak a hatóságok - írta keddi számában a Magyar Nemzet.

hvg.hu Tech

Nevetséges bírságok a hangos tévéreklámok miatt

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság műsorelemzői negyedéves bontásban, szúrópróbaszerűen, egy külön erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével ellenőrzik, hogy a televíziós hirdetések hangereje mennyiben tér el a környező műsorszámok hangerejétől. A TV2 például 40 ezer forintos büntetést kapott a kihágásért.

MTI/Világgazdaság Vállalkozás

900 ezret bukhatnak a cégek egy határidőn

Az informatikai rendszer akadozása miatt nem azonnal, de később akár 900 ezer forintra is büntethetik azokat a cégeket, akik késve nyújtják be kérelmüket a cégadatok kötelező módosítására a Fővárosi Cégbírósághoz - írja a Világgazdaság. A fővárosban működő mintegy 250 ezer cég közül eddig a társaságok alig harmada tett eleget a kötelezettségének.

MTI Vállalkozás

Idén 2 milliárd forint bírságot szabott ki a Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal idén közel 110 ügyet zárt le, és körülbelül ugyanennyi eljárást indított. Változatlanul a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ügyek teszik ki a lezárt és indított ügyek többségét, mintegy 55-60 százalékát - mondta Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az MTI-nek adott évértékelő interjúban.

hvg.hu Tech

1 milliárdos büntetés a Facebook miatt

Massachusetts állam 5 millió dolláros, több mint 1 milliárd forintnak megfelelő bírságot szabott ki a Morgan Stanleyre a Facebook-részvények kibocsátásakor tanúsított magatartása miatt - értesült a Bloomberg.

MTI Itthon

A parlament elfogadta a Gyöngyösi-szabályt

Januártól bővülhet a házelnök és az ülést vezető alelnökök fegyelmezési jogköre, így ha egy képviselő kirívóan sértő kifejezést használ, akkor rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül kizárhatják az ülésnap hátralévő részéből, és akár utólag is pénzbírságot szabhatnak ki rá.

1
47 48 49 50 51
67
Egyre több traffipaxnak látszó újfajta doboz jelenik meg az utak mentén

Egyre több traffipaxnak látszó újfajta doboz jelenik meg az utak mentén

Megtervezett, de sosem adott ki egy érdekes billentyűzetet a Microsoft, hamarosan mégis bárki megveheti

Megtervezett, de sosem adott ki egy érdekes billentyűzetet a Microsoft, hamarosan mégis bárki megveheti

Újfajta hajtóművet fejlesztettek az oroszok, azt állítják, hogy 30 nap alatt érnék el vele a Marsot

Újfajta hajtóművet fejlesztettek az oroszok, azt állítják, hogy 30 nap alatt érnék el vele a Marsot

Új erőmű épül Tiszaújvárosban

Új erőmű épül Tiszaújvárosban

Berepült egy orosz katonai repülőgép a lengyel légtérbe navigációs hiba miatt

Berepült egy orosz katonai repülőgép a lengyel légtérbe navigációs hiba miatt

Karbantartás miatt rövidített útvonalon közlekedik vasárnap a 4-es metró

Karbantartás miatt rövidített útvonalon közlekedik vasárnap a 4-es metró

Gyermeket vár Kuttor-Bragmayer Zsanett kétszeres olimpikon triatlonos

Gyermeket vár Kuttor-Bragmayer Zsanett kétszeres olimpikon triatlonos

Dizájnerruhába öltözött kisállatok vonultak fel a New York-i divathéten

Dizájnerruhába öltözött kisállatok vonultak fel a New York-i divathéten

868 lóerővel és nyitott tetővel hódít a legújabb Ferrari

868 lóerővel és nyitott tetővel hódít a legújabb Ferrari

A címlapról ajánljuk