Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#balog zoltán

MTI Kult

Mindennapos éneklés: Kodály Zoltánnét is felkérték Balogék

Nemzetközi tekintélyekből álló munkacsoportot kért fel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arra, hogy tegyen javaslatot "az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére" a kodályi hagyományok szellemében.

MTI Itthon

Balog Zoltán szerint a boldogság

Ki-ki akkor élhet értékes életet, és akkor lehet boldog, ha megvalósítja a rábízott feladatokat – mondta a miniszter egy erdélyi lapnak. Szerinte az ezeréves államiságról szóló magyar tapasztalat megkülönböztet minket a szomszédos, a nemzetépítést még tanuló népektől.

MTI Kult

A KÓTA valóra váltaná Balog éneklős terveit

Kétéves munkatervet dolgoz ki a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége a mindennapos éneklés megvalósítására – ezt Mindszenty Zsuzsánna, a szervezet elnöke mondta az emberi erőforrások miniszterének nyilatkozata után. Balog Zoltán arról beszélt egy keddi sajtótájékoztatón, hogy nem pluszórákat szeretne iktatni a tantervbe, hanem az iskolai kórusok és a szakemberképzés támogatásával fejlesztené az iskolai énekléskultúrát.

MTI/hvg.hu Itthon

Így képzeli Balog Zoltán a mindennapi dalolást az iskolákban

Az idei tanévben még nem várhatók változások a miniszter által beharangozott mindennapi dalolás tekintetében, és később sem szeretnék bevezetni a heti öt énekórát. Első lépésben csak azt akarják elérni, hogy minden iskolában legyen gyermekkórus.

hvg.hu Itthon

Balog "mindennapos éneklést" vezetne be az iskolákban

Nem biztos, hogy mindennapos énekórát fontolgat az Emmi, mert Balog Zoltán miniszter azt mondta, nem a tananyagot szeretné növelni. Ettől függetlenül a minisztérium tervei között szerepel, hogy a gyerekek mindennap énekeljenek az iskolában.

hvg.hu Itthon

Három hét múlva értékeli minisztereit Orbán

A július 21-i kormányülésen értékeli minisztereinek munkáját Orbán Viktor – ezt mondta a Népszabadságnak az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán tárcája eddigi teljesítményével elégedett, és biztos benne, hogy az államtitkárai a helyükön maradhatnak.

hvg.hu Itthon

Kevesebb a gyerek: új iskolát nyitnak

Komádiban a református egyház új iskolát nyitna, a helyiek félelme szerint azért, hogy ott válogatott – nem cigány - gyerekek tanulhassanak. A polgármester szerint mindezt a csökkenő gyereklétszám magyarázza. Az épület megvan, a tanárokat már kiszemelték, a KLIK nem javasolja az indítást, az EMMI kerüli a konkrét választ.

-W- Nyüzsi

Hobbikert-Magyarország

Balog Zoltán bevallotta: a stadionépítés hobbi. Kár, hogy nem a miénk, mégis mi fizetjük, és még erről is hazudik.

MTI Itthon

Balog: A kettős identitás nem szégyen

Azt szeretnénk, ha Magyarország békésebb, együttműködőbb hely lenne, ahol a többségi magyarok és a nemzetiségek nem egymás kárára, hanem egymás javára élnének – ezt mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Pécsett. Balog Zoltán, a Színezd át! nevű országos kampány második állomásán tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a nemzetiségek is hozzátartoznak a magyar nemzethez és kultúrához.

MTI Itthon

"A kapcsolati erőszak nem tekinthető magánügynek"

A kapcsolati erőszak elleni hatékony fellépést elősegítő nemzeti stratégiai célok meghatározásáról nyújtott be határozati javaslatot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden az Országgyűlésnek.

hvg.hu Itthon

Orbán ismét elismerte: végig tudta, hogy nem lesz halálbüntetés

Az idén 85 éves Helmuth Kohl tiszteletére szervezett konferenciát a XX. Század Intézet és a Konrad Adenauer Stiftung. A kereszténydemokrata exkancellár érdemeit Orbán Viktor mellett több magas rangú német és magyar politikus is méltatta. A kormányfő itt fejtette ki politikai hitvallását, mely szerint "Nincs kettős erkölcs. Egy erkölcs, egy ember, egy személyiség, egy életút".

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Orbán, a tasli és a házasságot ünneplő melegek a hét képein

Orbán Viktor előbb Debrecenben, majd Strasbourgban tett emlékezetes kijelentéseket melegekről, bevándorlókról és a határainkról. Budapesten tüntettek a nemzeti konzultáció ellen, demonstráltak a tanárok is. Írország pedig történelmet írt az azonos neműek házasságáról szóló népszavazással. Képes összeállításunk a hét fontosabb eseményeiből.

1
26 27 28 29 30
57
Musk „hazudik, mint a vízfolyás” az AfD-interjú miatt - állítja az EU korábbi tech-biztosa

Musk „hazudik, mint a vízfolyás” az AfD-interjú miatt - állítja az EU korábbi tech-biztosa

Mel Gibson háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben, a  színész egy másik sztárról is beszámolt

Mel Gibson háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben, a színész egy másik sztárról is beszámolt

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Csökkentik a megengedett sebességet a budapesti rakpartokon

Csökkentik a megengedett sebességet a budapesti rakpartokon

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Timelapse-videó mutatja, hogyan terjedt el a pokoli tűzvész Los Angelesben

Timelapse-videó mutatja, hogyan terjedt el a pokoli tűzvész Los Angelesben

Mel Gibson háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben, a  színész egy másik sztárról is beszámolt

Mel Gibson háza is leégett a Los Angeles-i tűzvészben, a színész egy másik sztárról is beszámolt

Kitűzték az időközi választás időpontját a lemondott Varju László választókerületében

Kitűzték az időközi választás időpontját a lemondott Varju László választókerületében

A címlapról ajánljuk