Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bedőlési arány

hvg.hu Vállalkozás

A fogyasztás visszaesése tizedeli a vállalkozásokat

A cégbedőlések hosszú távon az eddiginél stabilabb gazdaságszerkezetet hozhatnak léte. Még mindig nem ért véget az a vesszőfutás, amit a visszaeső belső fogyasztás miatt kell elszenvedniük a vállalkozásoknak: az elmúlt 12 hónapban nemhogy csökkent volna, hanem valamelyest még emelkedett is az élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártásával, a kiskereskedelemmel, a gépjármű kereskedelemmel, a vendéglátással foglalkozó cégek bedőlési aránya.

hvg.hu Vállalkozás

Még mindig sokat várnak a cégek a pénzükre

A fizetési hajlandóságot tekintve Bács-Kiskun, míg a cégbedőlések alapján Komárom-Esztergom megye volt a legkockázatosabb 2011-ben. A cégfluktuáció minden megyében emelkedett, ami azt is jelentheti, hogy a korábbi sikertelen cégek tulajdonosai, vezetői új cégek keretein belül szivárognak vissza a helyi üzleti életbe.

hvg.hu Vállalkozás

Egyre később jutnak pénzükhöz a cégek

Az átlagos fizetési határidő tavaly ugyan valamelyest csökkent, ez azonban továbbra sem jelenti azt, hogy javulna a fizetési fegyelem. Sokkal inkább jellemző, hogy az elhúzódó nehéz gazdasági helyzetben a cégek inkább rövidebb fizetési határidőket szabnak meg, ezzel próbálják ugyanis likviditási helyzetüket javítani.

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Ár-érték bajnokság: teszten a 200 megapixeles Honor 400 és 400 Pro

Ár-érték bajnokság: teszten a 200 megapixeles Honor 400 és 400 Pro

Kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány Rákosrendezőt, ami újabb 18 milliárdos fizetnivaló a fővárosnak

Kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány Rákosrendezőt, ami újabb 18 milliárdos fizetnivaló a fővárosnak

Garancsiból épp akkor tört ki az egyforintos nagyvonalúság, amikor elfogy a pénz Fehérváron

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Életmentő jelzést adhatnak le a falevelek, csak tudni kell olvasni belőle

Ár-érték bajnokság: teszten a 200 megapixeles Honor 400 és 400 Pro

Ár-érték bajnokság: teszten a 200 megapixeles Honor 400 és 400 Pro

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Ezen a nyilvános weboldalon tartotta kapcsolatot a CIA a kémjeivel

Ezen a nyilvános weboldalon tartotta kapcsolatot a CIA a kémjeivel

A címlapról ajánljuk