Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#biológiai sokszínűség

hvg.hu Zhvg

Lehet-e fenntartható a pálmaolaj?

Míg a legtöbben az erdőirtásokra gondolnak a pálmaolaj kapcsán, az is fontos szempont, hogy az olajpálmák révén több ázsiai ország vidéki részén csökkent a szegénység.

hvg.hu Tech

Civil és kormányzati összefogás a biodiverzitás csökkenésének megállításáért

A biodiverzitás, azaz a biológiai sokszínűség csökkenése csak a kormányzati és a civil szféra eddiginél jóval szorosabb összefogásával állítható meg, ebben egyetértettek azok a kormányzati törvényhozási és civil szakemberek, akik részt vettek a Civil és kormányzati együttműködés a biológiai sokféleség védelmében 2010 után címet viselő szakmai konferencián pénteken az Országházban a tanácskozás szünetében tartott sajtótájékoztatón.

A kormány azzal vádolja az orvostüntetés szervezőit, hogy az ellenzéknek kampányolnak

A kormány azzal vádolja az orvostüntetés szervezőit, hogy az ellenzéknek kampányolnak

73 millió forint közpénzből tartották meg a Hunyadi díszbemutatóját

73 millió forint közpénzből tartották meg a Hunyadi díszbemutatóját

Digitalizálódó mezőgazdaság: így segítik az adatok a hatékonyabb termelést

Digitalizálódó mezőgazdaság: így segítik az adatok a hatékonyabb termelést

Nem minden a megfeszített munka: így maradj hosszú távon is jó vezető!

Nem minden a megfeszített munka: így maradj hosszú távon is jó vezető!

Orbán megkérdezi a magyarok véleményét Ukrajna uniós tagságáról

Orbán megkérdezi a magyarok véleményét Ukrajna uniós tagságáról

Farkas Zoltán: Kutyaharapást szőrével

Farkas Zoltán: Kutyaharapást szőrével

Die Welt-vélemény: Veszélyben vannak a magyar gyerekek, de nem a Pride miatt, ahogy Orbán állítja

Die Welt-vélemény: Veszélyben vannak a magyar gyerekek, de nem a Pride miatt, ahogy Orbán állítja

Tusk Orbánról: „Az európai érdekek árulója vagy hasznos idióta”

Tusk Orbánról: „Az európai érdekek árulója vagy hasznos idióta”

Így zajlott a Magyar Orvosi Kamara tüntetése a jobb egészségügyért az Országház előtt - képek

Így zajlott a Magyar Orvosi Kamara tüntetése a jobb egészségügyért az Országház előtt - képek

A címlapról ajánljuk