Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#biróság

Lengyel Miklós Vállalkozás

11 év börtönt ért az évszázad átverése

A bíró döntött: elutasította Elizabeth Holmes kérését, hogy szabadlábon várhassa ki fellebbviteli kérelmének vizsgálatát, így április 27-én meg kell kezdenie büntetésének letöltését a Theranos volt vezetőjének.

MTI Tech

Történelmi perre viszik a nyugdíjas klímaaktivisták a svájci kormányt

Hat év sikertelen hazai bírósági tárgyalás után egy klímavédelmi csoport tagjaként több mint kétezren perelik be a svájci kormányt az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), azt állítva, hogy a kormányzat éghajlatváltozás elleni politikája sérti az élethez és egészséghez való jogukat.

Kacskovics Mihály Béla Itthon

Márki-Zay Pétert indulatosan kérte számon Zaid Naffa, akit tévedésből hússzor leterroristázott

Hódmezővásárhely polgármestere „nemzetközi körözés alatt álló iszlamista terroristaként” hivatkozott Zaid Naffára, az idehaza a NER-rel jó viszonyban lévő tiszteletbeli jordán konzulra, aki emiatt becsületsértési pert indított ellene, többek között arra is rámutatva, hogy ő a keresztény melkita közösség tagja.

1
13 14 15 16 17
107
Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

A magyar külügyi államtitkár gépét nem engedte be az országba a bosnyák kormány

A magyar külügyi államtitkár gépét nem engedte be az országba a bosnyák kormány

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

GKI: A magyar cégek alig több, mint fele ad idén olyan béremelést, ami tartja a lépést az árak száguldásával

GKI: A magyar cégek alig több, mint fele ad idén olyan béremelést, ami tartja a lépést az árak száguldásával

Szolgál és véd: megnéztük a villogós-szirénás legújabb Tesla Cybertruckot

Szolgál és véd: megnéztük a villogós-szirénás legújabb Tesla Cybertruckot

Kigyulladt egy kamion az M1-esen

Kigyulladt egy kamion az M1-esen

A címlapról ajánljuk