Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bruttó hazai össztermék

Kovács Gábor Gazdaság

Ahogy Orbán Viktor kristálygömbjéből kileste: több mint 5 százalékkal töppedt össze 2020-ban a magyar gazdaság

A magyar gazdaság a statisztikai hivatal első, a koronavírus miatt a szokásosnál megbízhatatlanabb becslése szerint 5,1 százalékos visszaesést szenvedett el 2020 egészét tekintve. Az év végén, a negyedik negyedévben ugyan az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt a GDP, de még így is 4,3 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban.

Dercsényi Dávid Itthon

Tudta, hogy belehalhat, ha nem elég magas a GDP?

A GDP-t, azaz a bruttó hazai összterméket makrogazdasági mutatóként ismerjük, és nem gondolnánk, hogy a rákbetegek gyógykezelésében közvetlen szerepe lehet. Egy OEP-történet azonban rávilágít: évek, hónapok múlhatnak azon, hogy épp hogy teljesít a gazdaság.

Várhegyi Éva Vélemény

Jobban teljesít

Várhegyi Éva írása a behúzott kézifékkel száguldó magyar gazdaságról.

MTI Gazdaság

Az első negyedévben is csökkent a spanyol GDP

Az első negyedévben folytatódott a spanyol gazdaság zsugorodása, elsősorban a lanyhuló lakossági kereslet miatt - közölte márciusi jelenésében a spanyol központi bank kedden. A bank emlékeztetett, hogy 2010 óta legalacsonyabb szintre csökkent a lakossági fogyasztás és a fogyasztói bizalom az idei első két hónapban.

A Toyota uralja a magyar piacot

A Toyota uralja a magyar piacot

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Die Welt: Új korszak kezdődik azzal, hogy Mark Zuckerberg besorolt Donald Trump mögé

Die Welt: Új korszak kezdődik azzal, hogy Mark Zuckerberg besorolt Donald Trump mögé

Magyar Péter szerint "rogáni mese", hogy a moldáv embercsempész testvére okozta volna a balesetet

Magyar Péter szerint "rogáni mese", hogy a moldáv embercsempész testvére okozta volna a balesetet

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Tavaly ismét elszálltak a lakásárak, már van, ahol 2,9 milliós négyzetméterár alatt nemigen kapunk új lakást

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

Harminc fős elbocsátás jön, miután padlóra küldték a főváros marketingcégét, a Budapest Brandet

A címlapról ajánljuk