Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#cigánygyilkosságok

Rácz Tibor Kult

"A többségi gondolkodás nem tér el a vádlottak körének gondolkodásától"

Vannak jogászhallgatók, akik még nem hallottak arról, hogy a cigányok ellen sorozatgyilkosságot követtek el Magyarországon. Többek között ez derül ki a súlyos bűntettek tárgyalássorozatát archiváló dokumentumfilm utóéletéből. Amellett, hogy tucatnyi nemzetközi díjat söpört be májusi bemutatója óta, most ugyanis kvázi oktatófilmként vetítik a filmet egyetemistáknak, középiskolásoknak, bíróknak, ügyvédeknek, szakértői kommentár mellett. Az Ítélet Magyarországon rendezőjét, Hajdú Esztert kérdeztük a film utóéletéről.

Cz.T. Kult

"Az emberek azt hitték, hogy a rendszerváltás egy banki átutalás"

Magyarország a rendszerváltás óta hanyatlik, állítja Fabricius Gábor filmrendező, író, aki szerint félreértelmeztük a Nyugat ígéreteit, a csalódott ország pedig a középszerűségbe süppedés mellett immár morál szintjén is elbukott. Illik ma cigányokról, kilakoltatásról forgatni? Milyen 25 év a purgatóriumban? És mekkora ára van a kisember túlélésének? Fabriciussal a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon való debütálása kapcsán beszélgettünk.

Bicsérdi Ádám Kult

"A pozitív változás elképzelhetetlen"

A 2008–2009-es romagyilkosság-sorozat annak idején óriási port kavart, a sorban érkező tragikus hírekre felbolydult az egész ország. Aztán mindez elült, a társadalom nagy része túllépett a borzalmakon. Tábori Zoltán azonban még a gyilkosságok idején végigjárta az érintett falvakat, és szociográfiai igényű riportokban tárta fel a konfliktushoz vezető okokat, ellentéteket. A riportokat egy kötetbe foglaló Cigány rulett című könyv júniusban jelent meg. A szerzővel beszélgettünk.

hvg.hu Napi merítés

Miért nem ugat eleget a TASZ?

A TASZ jelenti blogja most válaszol azokra a kommentekre, amikben azzal vádolják őket, hogy az elmúlt években történt esetekben, -mint amilyen például a cigánygyilkosságok vagy a 2006-os rendőri visszaélések- miért nem emelték fel a szavukat semmi ellen.

Hont András Vélemény

Anders Breivik gyilkos szélmalomharca

Breiveket nem mentheti, hogy „valós problémára adott elfogadhatatlan választ”. A probléma sem volt valós, háborúja a muzulmán világgal, a multikulturalizmussal, a „kulturális marxizmussal” (?) csak a fejében játszódott, játszódik. Anders Breivik szélmalmokkal hadakozott, és közben megölt hetvenhét embert. Breivik esetében egy torz eszme találkozott egy torz lélekkel. Esete sajnos nem egyedülálló.

Seres László Vélemény

Cigányok a nyílt tengeren

Ha Fliegauf Bence új filmje ennyire csak a potenciális áldozatok napi életére, rendes kerékvágására összpontosít, akkor ezeknek az embereknek az áldozati státusza is természetesnek, normálisnak tűnhet. Sorsszerűnek.

hvg.hu Vélemény

Tévéostrom - sorozatgyilkosság: a kormányzati impotencia rejtélyei

Ha velős tömörséggel akarja valaki jellemezni a romagyilkosságok (és más ultrajobbos terrorcselekmények) ügyében tanúsított kormányzati impotenciát, nyugodtan mondhatja: ez volt a kincstári antifasizmus csődje. Ugyanis a gyűlések, petíciók, konferenciák frontján remekül vitézkedő doktriner szélsőjobb-kezelés rögtön csütörtököt mond, ha igazi, hús-vér fasisztákkal kerül szembe. Ráadásul olyanokkal, akik nem röhejes egyenruhában vonulgatnak, hanem lőnek.

hvg.hu Vélemény

Gulyás József Szilvásy, Laborc és Ficsor súlyos felelősségéről

Szakmai hibák sorozatát követte el a Nemzetbiztonsági Hivatal a cigányok ellen elkövetett gyilkosságsorozat földerítése során. Valószínű, hogy a hibák négy, de lehet, hogy hat ember életét követelték – derült ki Gulyás Józsefnek, a Nemzetbiztonsági Bizottság szabaddemokrata tagjának péntek délutáni, a budapesti Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján. Ezek után felvethető a kérdés: a felelősségre vonás megint elmarad

Az ukránok azt állítják, hogy ellenséges magyar kémeket lepleztek le

Az ukránok azt állítják, hogy ellenséges magyar kémeket lepleztek le

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot

Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Az új német kancellár Brüsszelben állt ki Ukrajna mellett

Az új német kancellár Brüsszelben állt ki Ukrajna mellett

A német titkosszolgálat felfüggesztette az AfD szélsőséges szervezetként való besorolását

A német titkosszolgálat felfüggesztette az AfD szélsőséges szervezetként való besorolását

Videón Gulyás Gergely lepkefingos magyarázata Magyar Péter hangfelvételére

Videón Gulyás Gergely lepkefingos magyarázata Magyar Péter hangfelvételére

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

A címlapról ajánljuk