Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#dunai hajóbaleset

Gergely Zsófia Itthon

Várják a merülést, ezrével törlik az olcsó utakat - így látják a hajótragédia fejleményeit Dél-Koreából

A magyar nép együttérzése az első perctől hangsúlyosan megjelenik a dunai hajóbalesetről szóló dél-koreai tudósításokban, és az első pár napban megjelenő kritikák után most már pozitívabb kép alakult ki hazánkról az ázsiai ország közvéleményében – számolt be részletesen az ázsiai országban tapasztalható hangulatról egy ott élő magyar. A dél-koreai média információi szerint a meghalt turisták újabb rokonai érkeznek Budapestre, de két ügyészt is hazánkba irányítottak. Most viszont a legfontosabb számukra az áldozatok maradványainak megtalálása, és hazatérő külügyminiszterük szerint erre ígéretet is kaptak Szijjártó Pétertől. Ezért a búvároktól kapott információk alapján a hétfőt várják feszült figyelemmel az eltűnt státuszt a halálnál is rosszabbnak tartó dél-koreai emberek.

hvg.hu Itthon

Rohamosan apad a Duna Budapesten

Már több mint 20 centimétert apadt a Duna Budapesten; a Tisza áradása miatt viszont Szegeden le kell zárni a rakpartot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság vasárnap az MTI-vel.

hvg.hu Tech

Vízalatti drónokkal keresik a dunai hajóbaleset áldozatait

Dél-Korea pedig arra kéri Magyarországot, hogy mielőbb derítse fel a végzetes dunai hajóbaleset okát, és nevezze meg a felelősöket - mondta el Li Tae Ho második külügyminiszter-helyettes egy szöuli kormányzati válságkezelési tanácskozáson vasárnap.

MTI Vállalkozás

Letartóztatták a szállodahajó kapitányát, az már biztos, hogy Budapesten marad

A Fővárosi Törvényszék egy hónapra elrendelte a szerdai dunai hajóbaleset ügyében meggyanúsított hajóskapitány letartóztatását - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség. A Fővárosi Törvényszék azt közölte: a megalapozott gyanút egyebek mellett a helyszíni szemle jegyzőkönyve, fényképfelvételek, kamerafelvételek támasztják alá.

1
7 8 9 10 11 12 13
GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

Univerzális oldóanyag a víz, de rengeteg pénzt is tud termelni

Univerzális oldóanyag a víz, de rengeteg pénzt is tud termelni

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Illegális szeszfőzdére csapott le a NAV

Illegális szeszfőzdére csapott le a NAV

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Orbán nyilatkozott Indiából: „Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!”

Orbán nyilatkozott Indiából: „Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!”

Mintás ingében, tuktuk-sofőrökkel pózolt Orbán Viktor Indiában

Mintás ingében, tuktuk-sofőrökkel pózolt Orbán Viktor Indiában

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

A címlapról ajánljuk