Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ellenzéki lap

MTI Világ

Újabb ellenzéki szerkesztőség került bajba Oroszországban

Likviditási problémákat okozott a Novaja Gazeta című orosz ellenzéki folyóiratnak, hogy a hatóságok nagyszabású ellenőrzést indítottak az egyik társtulajdonos bankjában. Az Alekszandr Lebegyev tulajdonában álló Nemzeti Tartalékbank összes fiókjában két hete vizsgálódnak a jegybank ellenőrei, múlt pénteken pedig a Szövetségi Biztonsági Szolgálat emberei kutatták át a pénzintézet székházát.

MTI Világ

Betiltottak egy ellenzéki hetilapot Venezuelában

Venezuelában átmenetileg felfüggesztették egy ellenzéki hetilap kiadási jogát, mivel az a múlt hétvégi számában – az ügyészség véleménye szerint – gúnyt űzött tisztségviselőkből – jelentette helyi idő szerint kedden az államügyészi hivatal.

„Ez az első olyan lemezanyag, aminek az írása közben józan voltam” – Analog Balaton-interjú

Trump állítólag többször is telefonon érdeklődött Orbánnál novemberben

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

Halottnak nyilvánítottak egy újabb túszt Izraelben

8 millióan vannak veszélyben: aki letöltötte ezeket az alkalmazásokat, az digitális uzsora áldozata lehet

Itt a vége, a Piaggio elviszi Indiába a legendás háromkerekűjének a gyártását

Halvány remény kezdett pislákolni a magyar feldolgozóiparban

És akkor Varga Mihály állást váltott, a hitelminősítő pedig beszólt a magyaroknak

Szerbiát vádolja Koszovó az energiaellátást veszélyeztető csatornarobbantással, Orbán Viktor elítélte az akciót

A címlapról ajánljuk