Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#francia elnök

MTI Világ

A pápánál járt a francia elnök

A Vatikánban fogadta Francois Hollande francia elnököt a pápa. Hollande arra kérte a katolikus egyházfőt, hogy a Vatikán fogadja a Szíriai Nemzeti Koalíció nevű szíriai ellenzéki csoport képviselőit.

MTI Világ

Megműtötték a francia elnök prosztatáját

Prosztataműtéten esett át Francois Hollande francia elnök 2011 februárban – erősítette meg szerdán a francia elnöki hivatal a France Info hírrádió értesülését, amely felélesztette a kényes politikai vitát az államfők egészségi állapotáról. A beavatkozást néhány héttel azelőtt végezték el, hogy Hollande-ot köztársasági elnökjelöltnek választották a szocialisták előválasztásán. A műtétről Hollande eddig nem beszélt.

MTI Világ

Még mindig zuhanórepülésben van a francia elnök népszerűsége

Továbbra is mélyponton van Francois Hollande népszerűségi mutatója: a franciák mindössze 23 százalékuk elégedett az államfő politikájával, miközben miniszterelnöke, Jean-Marc Ayrault is a 30 százalékos küszöb alá zuhant, s már csak a megkérdezettek 28 százaléka támogatja a tevékenységét – derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet vasárnap közölt a Le Journal du Dimanche című hetilap.

hvg.hu Világ

Hollande: a francia katonák harcba léptek Maliban

Harca léptek a francia csapatok a Mali északi részét uraló iszlamisták ellen – jelentette be a francia elnök. Francois Hollande úgy fogalmazott, hogy katonáik támogatást nyújtanak a terroristák ellen harcoló kormánycsapatoknak, és a műveletet a nemzetközi jog előírásainak megfelelően hajtják végre.

MTI Gazdaság

Adóemelést jelentett be a francia elnök

Összesen húszmilliárd eurós adóemelést jelentett be a francia elnök. Francois Hollande vasárnap késő esti televíziós nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy kormánya nagymértékű adóemeléssel és szigorú takarékoskodással kívánja mérsékelni a költségvetési deficitet.

MTI Gazdaság

Merkel: a görögöknek tartaniuk kell, amit vállaltak

Bátorítani kell a görög kormányt a nemzetközi hitelszerződésekhez kapcsolódó reformok folytatására - mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben. A német kancellár azelőtt nyilatkozott, hogy tárgyalt a francia elnökkel. Francois Hollande is úgy véli, hogy Görögországnak az euróövezetben kell maradni, de ez erőfeszítések nélkül nem megy majd.

MTI Világ

A francia elnök is kiáll a többsebességes Európa mellett

A többsebességes Európa kialakulásának lehetőségéről beszélt Francois Hollande francia elnök kedden Londonban a David Cameron brit kormányfővel tartott találkozón. Hollande májusi beiktatása óta először kereste fel hivatalos látogatás keretében a brit fővárost.

MTI Világ

Tízezrek hallgatták Sarkozyt Tbilisziben

A francia elnök felszólította pénteken Oroszországot, hogy teljesítse a Grúziával vívott háborúját lezáró tűzszünet megkötésekor vállalt kötelezettségeit, és hagyjon fel a kaukázusi ország fenyegetésével.

1 2 3 4
Az 1970-es évek „itt úgysem változik semmi” korát idézi a Katona új darabja

Az 1970-es évek „itt úgysem változik semmi” korát idézi a Katona új darabja

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

A korábban Nagy Márton testvére által vezetett ügyvédi kör bábáskodott a mini-Dubaj szerződés fölött

Marabu Féknyúz: Hasznos és haszontalan szankciók

Marabu Féknyúz: Hasznos és haszontalan szankciók

Rossi szerint Európában mára mindenki tiszteli a magyar válogatottat

Rossi szerint Európában mára mindenki tiszteli a magyar válogatottat

Vucsics: Ha harminc napon belül nem alakul új kormány, áprilisban választások lesznek

Vucsics: Ha harminc napon belül nem alakul új kormány, áprilisban választások lesznek

3,5 perces villanyautó aksicserélő, 1500+ lovas Xiaomi autó és teljes önvezetés Magyarországon

3,5 perces villanyautó aksicserélő, 1500+ lovas Xiaomi autó és teljes önvezetés Magyarországon

A Hamász szabadon engedte az ötödik izraeli katonanőt is

A Hamász szabadon engedte az ötödik izraeli katonanőt is

Nem kér Orbán üdvözletéből, klubjából pedig még kevésbé a német külügy

Nem kér Orbán üdvözletéből, klubjából pedig még kevésbé a német külügy

Találat érhette a Magyarországnak is fontos Barátság-kőolajvezetéket

Találat érhette a Magyarországnak is fontos Barátság-kőolajvezetéket

A címlapról ajánljuk