Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#fuvarozás

MTI Vállalkozás

Olaszországban terjeszkedik a magyar fuvarosóriás

Olaszországban alapított leányvállalatot a Waberer's International Zrt. Az olasz feladású, illetve ottani célállomásokra irányuló fuvarmegbízások csaknem ötödét adják a nemzetközi közúti fuvarozó társaság mintegy 500 millió eurós éves árbevételének – közölte a vállalat csütörtökön.

hvg.hu Gazdaság

És akkor megnyitnak egy 18 600 milliárdos pénzcsapot

Sosem lépett még olyat az európai jegybank, mint most, a kivonuló Baumax helyére máris bejelentkezett az XXXLutz Bútorlánc, de sok plázát vasárnapra teljesen bezárhatnak. A jegybanki alapítvány újabb tízmilliárdokat kapott, miközben szépen gyarapszik a pénz az "állami pénzmosodában". A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu Vállalat + Vezető

A fuvarozók kérik, Orbán tiltakozzon Merkelnél

A magyar fuvarozók levélben fordultak a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánoshoz, hogy tiltakozzanak az őket hátrányosan érintő új német szabályozás ellen, mely szerint minden Németországban dolgozó munkavállaló után a német minimálbért kell kifizetni. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szerint a német rendelkezés versenykorlátozó és ellentétes az uniós joggal is. A fuvarozók Orbán Viktor kormányfőt pedig arra kérik, a februári Merkel-látogatás apropóján fejezze ki tiltakozását a jelenlegi szabályozás ellenében.

Nagy Gergő Gazdaság

Így tegyen jót a magyarokkal a német állam

Óránként az eddigi bér duplája, 2800 forint illeti meg azt a kamionsofőrt, aki Németország területére lép, még akkor is, ha magyar fuvarcégnél dolgozik. Az év elején bevezetett német törvény mégsem okozhat örömet a sofőröknek, mert a magyar munkahelyük nem bírja el a jóval magasabb fizetést. Egy munkavállaló így havonta akár 200 ezer forint költségnövekedést jelent a munkahelyének. Ezért a magyar fuvarcégek rá vannak kényszerítve, hogy ügyeskedjenek – és ők ügyeskednek.

Torontáli Zoltán Vállalat + Vezető

Amatőr és bosszantó hibák keserítik a cégek életét

Mi történik, ha úton van a szállítmány, és bedől a forint? Hogyan lehetne rávenni egy külföldi üzleti partnert arra, hogy a magyar adóhatóság kedvéért pluszmunkát végezzen? Elindult az EKAER, vagyis az elektronikus menetlevél-rendszer, a cégek pedig tele vannak kérdésekkel. Nem csoda, hiszen gyakorlatilag élesben tesztelik rajtuk a szoftver béta verzióját. Matematika, logika nélkül.

Szabó M. István Vállalat + Vezető

A juhásziparban nincs akkora dinamika, mint nálunk - interjú Wáberer Györggyel

Nincs elég kamionsofőr, azt kéne tenni egyszerűen, hogy a középiskolából kikerülő, elhelyezkedni nem képes fiatalokat gépkocsivezetőnek átképzik, de erről még nagyon győzködni kell a kormányt. A szállítmányozás után az autós és lakásbiztosítási piacra is belépett, és az állhatatossága mára beérett, de nem áll le, az egészségügyi biztosításokban is fantáziát lát. Interjú az év üzletemberének választott Wáberer Györggyel, a Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatójával.

MTI Vállalkozás

Brit leányvállalatot alapított a magyar fuvaróriás

Az Egyesült Királyság jelenleg a Waberer's egyik legnagyobb piaca, a cég árbevételének több mint 15 százaléka köthető a szigetország gazdaságához. A magyar fuvarvállalatnak Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Romániában és Szlovákiában működnek leányvállalatai.

hvg.hu Gazdaság

Retteghetnek a budapesti taxisok

Magyarországi álláshelyeket hirdetett meg a világ taxisainak rémálom cége, az Uber. A cég okostelefonos applikációval robbant be a fuvarozási piacra, kiiktatja a taxitársaságokat a rendszerből, és közvetlenül összekapcsolja a kínálatot a kereslettel. A cég ellen Európa-szerte tüntetnek a taxisok, a magyar kollégáik azonban nem aggódnak.

hvg.hu Vállalkozás

Több száz Volvót újít be a Waberer's

A Waberer's International Zrt. 650 új Volvo nyerges vontató beszerzéséről állapodott meg a Volvo Trucksszal, a beruházás értéke meghaladja a 40 millió eurót – közölte a vállalat az MTI-vel.

Nagy Gergő Gazdaság

E-útdíj: Vannak utak, ahol garantáltan nem ellenőriznek

A kincstár örülhet, egyelőre terv szerint folynak be az elektronikus útdíjpénzek, ugyanakkor a kisebb fuvarozók nehéz helyzetbe kerültek. A számukra nyújtott útdíjhitel kamata magas, így nem tudni, hogy a nagyok mellett meddig maradhatnak talpon. Az útdíjrendszert eközben már Brüsszel is vizsgálja, a szakma szerint az átláthatóbb díjszámítás irányába kellene elindulni, de még díjcsökkentés is benne lehet a pakliban. Közben az egyik legnagyobb probléma, hogy a rendszer nem működik hézagmentesen, könnyen lehet bliccelni.

1 2 3 4 5 6
A legnagyobb gond a hamis információk terjesztése – vélik a fiatalok a mesterséges intelligenciáról, majd mindent elhisznek neki

A legnagyobb gond a hamis információk terjesztése – vélik a fiatalok a mesterséges intelligenciáról, majd mindent elhisznek neki

Egy eltévedt kalapács miatt életét vesztette egy iskolai atlétikai verseny nézője Coloradóban

Egy eltévedt kalapács miatt életét vesztette egy iskolai atlétikai verseny nézője Coloradóban

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Őrizetbe vettek két orvost, akik titokban nemátalakító műtéteket végeztek a kiskunhalasi kórházban

Őrizetbe vettek két orvost, akik titokban nemátalakító műtéteket végeztek a kiskunhalasi kórházban

Megnéztük, mi került 80 milliárdba a Nemzeti Bank felújításán, és milyen jóvátehetetlen hibákat vétettek - fotók

Megnéztük, mi került 80 milliárdba a Nemzeti Bank felújításán, és milyen jóvátehetetlen hibákat vétettek - fotók

Több tízmilliárd forintot csaltak el földgázzal, száznál is több cégre csapott le a NAV

Több tízmilliárd forintot csaltak el földgázzal, száznál is több cégre csapott le a NAV

Forró láva borította be a Hold felszínét, és úgy tűnik, ez nem is volt olyan régen

Forró láva borította be a Hold felszínét, és úgy tűnik, ez nem is volt olyan régen

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső

Ügyészi vizsgálat indult Giorgia Meloni ellen, ő erre baloldalizott egyet

Ügyészi vizsgálat indult Giorgia Meloni ellen, ő erre baloldalizott egyet

A címlapról ajánljuk