Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#görög mentőcsomag

MTI Gazdaság

Nem várt fordulat a görög mentőcsomagban

Meg nem nevezett források szerint a bankszektorra kivetett adó mégsem lesz része a második görög mentőcsomagnak. Jean-Claude Juncker, ez eurócsoport elnöke úgy nyilatkozott, nem zárható ki a részleges államcsőd Görögországban. Nagyott esett az euró.

MTI Gazdaság

Sarkozy és Merkel már tudja, hogy mentik meg Görögországot

Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár "közös álláspontra" jutott Görögország pénzügyi megmentésével kapcsolatban szerda éjszakába nyúló, hétórás berlini tárgyalásukon - közölte a francia küldöttség egyik tagja, majd megerősítette ezt a német kormányszóvivő.

MTI Gazdaság

Szeptemberre összeáll az új görög mentőcsomag

Szeptemberre lesz kész az új görög mentőcsomag, az eurózónának ugyanis még "néhány hétre szüksége van" ahhoz, hogy a bankok szerepének feltételeit meghatározza a közös erőfeszítésben - jelentette ki szerdán a francia gazdasági miniszter.

MTI Gazdaság

Egyre kevésbé emeli az euró-árfolyamot a görög mentőcsomag

Az euró jelentősen erősödött a héten annak a hatására, hogy a görög parlament elfogadta a mentőcsomag újabb részlete folyósításának feltételéül szabott megszorító csomagot, sok szakértő szerint azonban rövid életű lehet az euró drágulása.

MTI Világ

Nem csillapodnak az athéni tüntetők

A görög parlamentnek csütörtökön a megszorító csomag végrehajtási törvényeiről és az 50 milliárd eurós privatizációs csomagról is szavaznia kell. Tiltakozásul az éjszaka százak vonultak ismét a parlament épületéhez.

Zentai Péter Vélemény

Halló! A görög helyzet tényleg reménytelen?

Szerda hajnalban bizalmat szavazott az athéni parlament Papandreu miniszterelnöknek, aki a példátlan megszorító politika folytatását ígéri. Ám Matthias Kullas, a világszerte nagy tekintélynek örvendő freiburgi agytröszt, a Centrum für Europäische Politik vezető elemzője szerint Görögországot, hacsak fel nem adja az eurót, még évtizedeken át a többi európai országnak kell eltartania. Szerinte ilyen körülmények között Magyarországnak sincs sok keresnivalója az euró körül.

hvg.hu/MTI Világ

"Kevesebb pénz érkezne például Magyarországra, hogy Görögországba menjen"

Az eurózónán kívüli EU-tagországokat is arra kérhetik, szálljanak be a görög gazdaság megmentésének finanszírozásába - lényegében erről szól az a javaslat, amelyről a csütörtöki és pénteki brüsszeli uniós csúcson is szó eshet. A javaslatról Orbán Viktor beszélt egy keddi tévéinterjúban.

MTI Gazdaság

Németország az EFSF-fel egészítené ki a görög mentőcsomagot

A német pénzügyminiszter Wolfgang Schäuble az átmeneti európai finanszírozási forma, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) megerősítésével támogatná a görög bankokat, amely pénzügyi biztosítékként szolgálna az Európai Központi Bank (EKB) felé - írta vasárnap a Der Spiegel német hetilap.

MTI Gazdaság

Görögország 6,4 milliárd eurós kiigazítást hajthat végre

A görög kormány, illetve az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank alkotta hármas pénteken zárhatja le a tárgyalásokat az ország újabb, középtávú költségvetési csomagjáról, amely 6,4 milliárd eurós kiigazítást hozhat a görög költségvetésben - mondta a Reuters hírügynökségnek egy, az ügyet jól ismerő vezető beosztású kormányzati forrás.

MTI Gazdaság

Az EU és az IMF felülvizsgálja a görög segélyprogramot

Felülvizsgálják a Görögországnak nyújtott 110 milliárd eurós kölcsönhöz kapcsolódó megállapodás végrehajtását a hitelezők, az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői hétfőn kezdenek tárgyalásokat Athénban.

MTI Gazdaság

Gyenge a BUX: újra a félelem irányít

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,06 pontos csökkenéssel, 23 203,22 ponton nyitott szerdán, ami 0,22 százalékos gyengülésnek számít az előző napi záró értékhez képest.

MTI Gazdaság

Economist: lesz még euró tíz év múlva?

Vajon létezni fog-e az euró tíz év múlva? − tette föl a kérdést az Economist a közös európai fizetőeszköz látványos megrendülése láttán. Válasza: az euró megőrzéséhez fűződő politikai szándékot nem szabad alábecsülni. Tény, hogy február óta erősödött az Európai Unió határozottsága, ám a válság ennél is gyorsabb ütemben súlyosbodott – áll a londoni gazdasági hetilap elemzésében.

1 2 3 4 5
Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

Financial Times: Trump árnyéka vetül Magyarországra és Lengyelországra

Financial Times: Trump árnyéka vetül Magyarországra és Lengyelországra

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

„Köszönjük, miniszter úr!” – az iparkamara fizetett hirdetése mennybe meneszti és dicsfénnyel övezi a távozó Varga Mihályt

„Köszönjük, miniszter úr!” – az iparkamara fizetett hirdetése mennybe meneszti és dicsfénnyel övezi a távozó Varga Mihályt

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

"Nagy történelem" – a tudományos irányzat, amely évmilliárdokra visszamenve kutatja, milyen lesz az emberiség jövője

A címlapról ajánljuk