Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#gender studies

Tóth Richárd Itthon

Maróth vitában a Harvarddal: A gender a tudomány szempontjából érdektelen

A Harvard nem is emlékszik, hogy Maróth náluk járt volna, ahogy abban sincs egyetértés, hogyan alakult ki a genderszak az amerikai egyetemen. Az Eötvös Loránd Kutatóhálózat Irányító Testületének vezetője azt mondja, érthető, hogy nem értenek egyet. A gender pedig a tudomány szempontjából érdektelen.

Serdült Viktória Itthon

"A fiúk már csak ilyenek": láthatatlan marad az iskolákban a nemi alapú diszkrimináció

Nem foglalkoznak eleget az intézményvezetők és a tanárok sem a nemi alapú iskolai erőszakkal, és nem is készítik fel őket erre – így lehetne összefoglalni azt, amit Rédai Dorottya, a CEU szakértője mondott a hvg.hu-nak. Tapasztalatuk szerint a homofób erőszakkal szemben határozott volt a fellépés, de ha fiúk bántottak lányokat, már megjelent az áldozathibáztatás is. A "NEM – iskolai Nemi Esélyegyenlőségi Mutató" névre hallgató projektjük célja az, hogy a tanulókat és a pedagógusokat is segítsék a nemi előítéletek felismerésében.

1 2
Brit katonai szakértő: Ez már nem blöff, Putyin egyetlen lehetősége az atomháború, a NATO-nak a legrosszabbra kell készülnie

Brit katonai szakértő: Ez már nem blöff, Putyin egyetlen lehetősége az atomháború, a NATO-nak a legrosszabbra kell készülnie

Blokkolták a bebörtönzött isztambuli polgármester X-fiókját Törökországban

Blokkolták a bebörtönzött isztambuli polgármester X-fiókját Törökországban

A Moszkvába utazó Fico ellen tüntetett Pozsonyban a szlovák ellenzék

A Moszkvába utazó Fico ellen tüntetett Pozsonyban a szlovák ellenzék

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

A címlapról ajánljuk