Balogh Csaba Tech

5 dolog, amit feltétlen meg kell oldanunk, hogy elinduljunk végre a Marsra

A jövőn gondolkodók közül egyre többen vetik fel: fejlődjön bármivé az emberiség a következő pár évszázadban, kíváncsiságunk okán és túlélésünk érdekében le kell telepednünk egy másik bolygón is. Van azonban néhány dolog, amit meg kell oldanunk még az egyre közelebbinek és reálisabbnak tűnő indulás előtt.

Egy váratlan hibrid sport Peugeot támad az M3-as BMW-re

Szerzői jogsértés miatt bűnösnek mondták ki a Facebookot Olaszországban

Serena Williams is benézett Meghan Markle babaváró bulijába, aztán együtt vacsoráztak

A Samsung ellenállt a kísértésnek, és nem az Apple fülhallgatóját mutatta be

Csalók éltek vissza a Nemzeti Közművek nevével

Majdnem húsz évig börtönben maradnak a kislányukat halálra éheztető szülők

Tölgyessy: Orbán letért a nyugati útról, és kiderül, megint rossz oldalra állt-e az ország

Tovább drágulhat a kenyér

Tovább drágulhat a kenyér

Így búcsúzott Karl Lagerfeldtől Palvin Barbara és Mihalik Enikő

Minden kedvezményt megad a magyar kormány az egykori KGST-banknak

Olcsó VIP: Itt az új luxuslimuzin, ami akciós vétel egy hasonló Maybachhoz képest

A címlapról ajánljuk