Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#időközi választások

Lengyel Tibor Itthon

Szinte teljes kudarc az ellenzék számára a tavasz óta tartott 183 időközi választás

Ezen a hétvégén négy újabb időközi önkormányzati választást tartanak, de a május óta lezajlott 183 hasonló voksolás adatait elemezve arra jutottunk: az áprilisi parlamenti választás kudarca után az ellenzék jelentős pozíciókat veszített a helyhatóságokban is. Ráadásul főleg Budapesten, ahol tavasszal még helytálltak – igaz, vidéken a legtöbb helyen el sem indultak saját jelölttel.

MTI Itthon

Két helyen is időközi választás lesz ma

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: a Zala megyei Türjén polgármestert és képviselő-testületet, míg a Pest megyei Kerepesen egy képviselőt választanak a helyiek.

Lakner Zoltán Vélemény

Lakner Zoltán: A számok Baja

Baján csaltak, az már egyszer biztos. Meg még az is biztos, hogy a Fidesz késhegyre menő harcot folytatott egy olyan körzetért, amelyről úgy tartják: jobbra húz. Szoros volt a verseny korábban Vácon is. Nyírbátorban és Szigetszentmiklóson pedig egyenesen győzött az ellenzék. A közvélemény-kutatásokban viszont a Fidesz utcahossznyi előnye látszik. Egyre több mandátumbecslés is napvilágot lát, amelyek extrémnek tűnő eredményeket produkálnak. Holott, csak az extrém választási rendszer működését modellezik. Most akkor dobjuk ki a számokat vagy higgyünk a szemünknek? Vagy melyik szemünknek higgyünk?

M. László Ferenc Párton belül

A ráégett bélyeg miatt kerülgeti az MSZP Bajnai pártját

Egykettőre tudják le a szövetséget Bajnaival vagy a közvélemény-kutatásokon rágódva halogassák az utolsó percig – ez a dilemma foglalkoztatja az MSZP vezetőségét, amely egy nagy mérés keretében vizsgálta, miért nem sikerült eddig a felpörgetett kampány ellenére az elrugaszkodás. Bár Mesterházy Attila pozícióját egyelőre semmi nem fenyegeti, a mérés szerint sok még a teendője az MSZP-nek, miután a választók "még nem vették" az új üzeneteket.

MLF Itthon

Dunakeszi: Bajnaiék ünnepelnek, az MSZP inkább nem beszélne róla

Egymás ellen küzdött az MSZP és az Együtt 2014–PM egy olyan kerületben, ahol korábban sem tudott győzni baloldali jelölt, ahol még a civil jelölteket is többre tartották még pár éve, mint a pártok jelöltjeit. A Bajnai Godron fémjelezte mozgalom sikerként ünnepli a második helyezést, viszont a Fidesz úgy tudott győzni, hogy még növelte is a támogatói számát 2010-hez képest. Az MSZP-ben igyekeznek „túllépni” a negyedik hely jelentette fiaskón.

MTI Itthon

Időközi választások: Ófalun 1 szavazat is éleg lehet a győzelemhez

Nyolc településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: öt helyen, Ófalun, Örményesen, Magyarlukafán Tiszaszigeten és Váralján új polgármestert választanak, Tiszabőn a polgármesteri tisztség mellett a képviselő-testület összetételéről is döntenek a szavazók. Dunakeszin és Szentendrén képviselő-választást rendeznek. Ófalun akár egyetlen érvényes szavazattal is nyerni lehet.

1 2
Ennyivel növekednek az OTP-nél átlagosan a havi számlavezetési költségek

Ennyivel növekednek az OTP-nél átlagosan a havi számlavezetési költségek

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

Az SPD szerezte a legtöbb szavazatot a hamburgi tartományi választásokon

Azért is lesz magyar előadó az Eurovízión

Azért is lesz magyar előadó az Eurovízión

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A címlapról ajánljuk